Hirdetés

Az Országháza építője

Ki hitte volna, hogy Steindl Imre mindössze öt héttel főművének felavatása előtt halt meg? A nagy Gaudítól eltérően ő legalább befejezve láthatta művét, az Országházát.

Nánó Csaba

2014. október 25., 19:052014. október 25., 19:05

A 175 évvel ezelőtt, 1839. október 29-én született Steindl Imre. Szerencsétlenségére, kortársa volt Ybl Miklósnak és Schulek Frigyesnek, így az utókor méltatlanul kevés alkalommal emlékezik meg róla. Ha megkérdezik, ki építette a Parlamentet, tízből kilenc magyarnak sok építész neve beugrik, kivéve a Steindl Imréjé. Nem csoda, hiszen 1902-ben bekövetkezett halála után is alig emlékeztek rá... Pedig az Országház nem az egyetlen csodálatra méltó alkotása a mesternek. Kitüntetéssel végezte az egyetemet, ám mielőtt elkezdte volna tervezőpályáját, műemlékeket tanulmányozott a Rajna mentén. Hazatérve előbb a Műegyetem helyettes, majd 1870-től rendes tanáraként a középkori építészet történetét adta elő. Harminckét éven át a haláláig itt tanított. Bérházakat, kastélyokat tervezett és épített, a budapesti Váci utcában ma is megcsodálható a korabeli új városháza Steindl által tervezett épülete. Jelentős restaurátori munkát is végzett, részt vett a Műemlékek Országos Bizottságának munkájában, tagja volt a Budavári Koronázó Főtemplom (Mátyás-templom) építőtestületének is.

1881-ben országos bizottságot alakítottak az új Országház építését előíró törvény végrehajtására, 1883. február elsejei határidővel pedig nemzetközi tervpályázatot írtak ki egy, az országgyűlés mindkét házát befogadó, a közös üléseknek, valamint az úgynevezett delegációnak (osztrák és magyar küldöttekből álló vegyes törvényhozó testület) helyet adó parlament felépítésére. A tizenkilenc pályázó között szerepelt Hauszmann Alajos, Schickedanz Albert és Otto Wagner is. Steindl Imre is indult, és negyedmagával vitte el a megosztott első díjat. A kivitelezésre újabb, módosított tervezési elveket állapítottak meg, a végleges tervek elkészítésével őt bízták meg. Az alapkő letételére 1885-ben került sor, az építkezés 19 évig tartott. Eredetileg a millenniumra szerették volna átadni az épületet, de a részmunkákkal 1896-ra nem készültek el, így csak az együttes ünnepi országgyűlést tudták megtartani benne.

Steindl Imrének szinte minden idejét lekötötte az építkezés felügyelete, a részletek pontos kidolgozása. Életében már nem vállalt nagyobb feladatot, de az egyetemen továbbra is tanított. 1900-ban a művészeknek adható legelőkelőbb Pro Litteris et Artibus-díjban részesült, tagja volt a brit és a magyar akadémiának is.

1902-ben napokkal a Parlament új épületének avatója előtt hunyt el. „A magyar építőművészet egyik oszlopa dőlt ki Steindl Imrében, az új országház megalkotójában, akit augusztus 31-én ragadott el a kérlelhetetlen halál, dicsősége delelőjén. Készen áll a Duna partján nagy műve, az ő kőbe vésett gondolata, hirdetve megalkotója szellemét, de a mester nem élvezheti dicsősége melegét, nemzete elismerését... Erre a nagy veszteségre nem voltunk elkészülve, bár szomorúan láttuk napról-napra, miként hagyja el a mestert testi ereje; de hogy a szomorú vég ily hamar bekövetkezik, mégse hittük” – írta nekrológjában Csányi Károly építész, Steindl egykori tanítványa és tanársegéde.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés