Az olimpiák sötét oldala

Gépkocsival a célba

Az 1904-es olimpiát St. Louis-ban rendezték meg. Itt került sor a modern kori ötkarikás játékok első komoly botrányára, amely az amerikai Frederick Lorz nevéhez kötődik.

Az 1884-ben New Yorkban született és mindössze 30 évet megélt Fred Lorz elmondása szerint kilenc mérföld, azaz 14 kilométer után teljesen kimerült, és edzője unszolására beugrott egy autóba. Éppen szerencsésnek még a csaló sem mondható: bár a táv nagy részét kocsikázva tette meg, egy idő után az is lerobbant. A célegyenesbe Lorz megint futva érkezett. Természetesen első lett, ünnepelte is a nép rendesen, de később bevallotta az igazságot, és azt állította, hogy mindezt viccnek szánta. Elmesélte, hogy esze ágában sem volt csalni, de a körülmények úgy hozták, hogy amikor kiszállt a járműből, senki sem volt a közelében, így azt gondolta, megtréfálhatja a mezőnyt, és később majd jót nevetnek tettén. Csakhogy nyakában az aranyéremmel ébredt fel…

Lorzt eltiltották, de egy évvel később amnesztiát kapott, az 1905-ös bostoni maratont pedig már csalás nélkül nyerte meg.

A nagy csalók listája olyan neveket is tartalmaz, mint Ben Johnson és Marion Jones, akik zseniális futóknak voltak kikiáltva, mígnem kiderült, hogy nem éppen hétköznapi eredményeiket egy kis „koksz” segítségével érték el. Ez talán még nagyobb szégyen, mint gépkocsival tenni meg a maratoni távot…

A tolvaj olimpikon betyárbecsülete

1920, Antwerpen, VII. nyári olimpiai játékok. Az 5 és 10 méteres toronyugrás bronzérmese, az amerikai Harry Prieste úszó, toronyugró, színész, egy tömérdek sörrel átmulatott, örömittas éjszaka után nagyot gondolt: az olimpiai harmadik hely nem tűnt számára eléggé maradandó alkotásnak, ezért fejébe vette, hogy ennél is emlékezetesebb tettet hajt végre. Pedig Harry nem volt sem újszülött – 24 éves volt az olimpia idején –, sem hülye gyerek, de még csak gengszter sem, „másodállásban” már hollywoodi filmekben is szerepelt. Ám a finom Grimbdergen-sör azon az éjszakán legyőzte a józan eszét. A bronzérem mellé, úgy gondolta, jó lenne hazavinni egy igazi emléket is! Ami másnak nincs! Ami nagyobb, mint a bronz plecsni, és míg a világ emlékeztetni fogja arra, hogy hol szerzett dicsőséget 1920-ban.

Az antwerpeni olimpia egyik történelmi eseménye az volt, hogy itt húzták fel első alkalommal az öt kontinens fiataljainak összefogását jelképező ötkarikás zászlót. És először és utoljára el is lopták! Ugyanis Harry ezt szemelte ki magának – mentségére vagy nem, félig részegen. Másnap, amikor a rendezők tűvé tették az egész olimpia helyszínét, majd a hosszas és sikertelen keresgélés után kénytelenek voltak egy fehér lepedőre öt színes karikát pingálni és felhúzni lobogó gyanánt, a másnapos Harry még mindig jókat vihogott csínytevésén. Az ötkarikás zászló 77 (!) évig hevert egy bőrönd fenekén Harry amerikai házának padlásán. Ennyi ideig senki sem tudott róla.

1997-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság bankettet szervezett az olimpikonok részére. Harry Prieste százéves örökifjúként vett részt rajta. Egy újságíró – ki tudja miféle ihlettől vezérelve – elkesergett Harry előtt arról, milyen kár, hogy Antwerpenben eltűnt az olimpiai zászló. Harry, csibészesen elmosolyodott, és csendben megjegyezte:

– Ó, csak ennyi a gond? De hiszen a zászló otthon van nálam, egy kofferben.

Mindenkinek leesett az álla. Futótűzként terjedt el a hír, az újságírók, a NOB hivatalosai köpni-nyelni nem tudtak a meglepetéstől. Meg az örömtől. Pedig Harry még csak nem is nagyon titkolta szűkebb hazájában, hogy a lobogó nála van. Csak éppen mindenki bolondnak nézte, ha erről beszélt. Majdnem nyolcvan évig…

Harry 2001-ben hunyt el 104 évesen, végre megnyugodott lelkiismerettel, hogy visszaszolgáltathatta az olimpiai lobogót…

A fuldokló úszó

Ilyet talán Rejtő Jenő is nehezen talált volna ki. De az élet ezt is eljátszotta. Az Egyenlítői Guineából származó Eric Moussambani, becenevén Eric, az angolna, 2000-ben a sydney-i olimpia 100 méteres gyorsúszó számában majdnem a vízbe fulladt. Végül hatalmas kínok között teljesítette a távot, és ezzel minden idők legrosszabb úszójaként vonult be az olimpiák történetébe.

Furcsa Moussambani története. Az olimpia előtt soha nem látott 50 méter hosszú olimpiai méretű medencét, úszni egy nyamvadt tóban tanult meg, ott is gyakorolt egy öreg halász felügyelete alatt, de 40 méternél messzebb soha nem merészkedett. Ám Egyenlítői Guinea, mint fejlődő ország, szabad kártyát kapott anélkül, hogy sportolói teljesítették volna a kvótákat. Így aztán nem csoda, hogy a frissiben úszónak kinevezett Eric futamánál a nézők nagy részének az volt az érzése, hogy a cél helyett visszafele halad, és szemmel látható volt, hogy a táv vége felé már az életéért úszott. Jobban mondva kapálózott. „Szeretném átölelni és megcsókolni a közönség minden tagját, akik buzdításukkal behúztak a célba” – jegyezte meg akkor. Jogos volt a köszönés, hihetetlen módon drukkolt több ezer ember, hogy az úszó ne fulladjon a vízbe. Mindenki ünnepelte, a szurkolók ekkor nevezték el kedvesen „angolnának”, bár Ericnek nem sok köze volt sem a vízhez, sem az úszáshoz…De, ahogyan Pierre de Coubertin báró kijelentette, az olimpián nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos – bár ez a megállapítás mai pénzéhes világunkban egyre kevésbé igaz. Eric, az angolna viszont éppen ennek az olimpiai szellemnek egyik utolsó képviselői közé tartozik.

A jelenleg 38 éves olimpikon az egyenlítő-guineai úszócsapat edzője. Rengeteg fiatal, aki azelőtt nem is hallott úszásról, ma rendszeresen sportol, a hatóságok olimpiai méretű medencét építettek – mindezt Eric Moussambaninak, a fuldokló angolnának köszönhetően.

Panaszosokból üldözöttek

Sajnos a 2016-os riói olimpia sem volt botrányoktól mentes. Annak ellenére, hogy mintegy egymillió belépőjegy maradt gazdátlanul, a jegyüzérek szép summákat kerestek. A lakhatási illetve versenykörülmények sem voltak mindig kifogástalanok, néhány hajmeresztő történet is színesítette a XXXI. játékokat.

A következő eset a viccbéli jereváni rádió hírrovatába illik: megtörtént ugyan, de nem ott, nem úgy, és nem akkor. Úgy tűnik, Ryan Lochte, a többszörös olimpiai bajnok zseniális amerikai úszó és három társa nem az őszinteségével vonul be a sporttörténelembe. Enyhén szólva nem állítottak igazat, amikor arra panaszkodtak, hogy egy taxiban kirabolták őket. Mivel az esetnek nem volt valós alapja, a nem is létező tettesek helyett később már a négy úszót kereste a brazil rendőrség…

A történet a következő: az egyik „áldozat”, Lochte édesanyja értesítette a hatóságokat, hogy fiát és három úszótársát kirabolták. Elmondta, hogy a sportolók egy riói klubban mulattak, majd hajnalban hazaindultak. Útközben rendőregyenruhába öltözött emberek állították meg őket – mesélték a fiúk –, fegyvert fogtak rájuk, és értékeiket követelték. Miután Lochte nem akart engedelmeskedni, a földre nyomták, elvették a pénztárcáját és a karóráját, majd elhajtottak.

A brazil rendőrség gyorsan reagált az „esetre”, ám amikor Ryan Lochtét és úszótársait keresték, hogy vallomást tegyenek kirablásukról, nem találták őket. Mire az egyenruhások az olimpiai faluba értek, az úszócsapat kiköltözött a szálláshelyéről, és a személyzet biztonsági okokból nem adott tájékoztatást hollétükről. Ezek után egy brazil bíró elrendelte, hogy a rendőrség foglalja le Ryan Lochte és úszótársa, James Feigen útlevelét, mert a fejlemények arra utalnak, hogy az úszócsillag által előadott sztori a taxis rablásról sántít. Egyik társukat a repülőgépről szedték le a nyomozók, és hamarosan a többieket is „begyűjtötték”.

Több dologban már a kezdetektől gyanús volt a történet: egyrészt az úszók nem tettek feljelentést, pedig egy ilyen eset után az ember első útja a rendőrségre vezet. Az amerikai úszószövetség rögtön a sztori nyilvánosságra kerülése után cáfolta a történteket, és csak utólag mondták azt, hogy megtörtént a rablás. Szemtanúk nem látták a rablást, egyedül Lochte édesanyja volt, aki rendületlenül állította a lapoknak, hogy fiát kirámolták Rióban. A rendőrségi kihallgatáson az úszók nem tudták megmondani, milyen színű taxiban utaztak, és hogy Rio melyik részén történt a rablás. Az úszókat állítólag szállító taxisofőrt nem találták meg, mi több, egy kamera rögzítette, hogy amikor Lochte kiszáll a kocsiból, rajta van a karórája, illetve fogja a pénztárcáját is, miközben korábban azt állította, mindkettőt elvették tőle a rendőrruhás fegyveresek. Néhány nap után az úszók végül bevallották, hogy hazudtak. Kiderült az is, miért: egy görbe éjszaka után a sportolók megálltak egy benzinkútnál, ott összetörtek egy tükröt és egy szappantartót a mosdóban, és végül összetűzésbe kerültek a töltőállomás személyzetével. Jobb lett volna, ha a Lochte mama hallgat…