
„Apukám sokszor mondja nekem, hogy vigyázz, mert kihozol a sodromból. De mindig későn szól, mert olyankor már kint van.”
2013. július 12., 21:282013. július 12., 21:28
2013. július 12., 21:302013. július 12., 21:30
Bizonyára sokan találkoztak a fenti sorokkal, hiszen ma már nyugodtan kijelenthető: generációk nőttek fel Janikovszky Éva művein. A tíz éve elhunyt írónő sajátos világot teremtett és igen egyedi hangot ütött meg alkotásaiban, amelyek örök témája a felnőtt-gyerek kapcsolat, a családi mindennapok, az ezek mögé felsorakozó élmények és nehézségek. Janikovszky úgy tud átlényegülni gyerekké és kamasszá, olyan őszinteséggel és beleéléssel képes megfogalmazni hősei gondjait, kínjait, ahogyan azt senki nem tette korábban a magyar irodalomban. Korát megelőzve leszámolt a tekintélyelvű, felnőtt szemléletű írással, de mindez nem jelenti azt, hogy ne tudna felnőtt nézőpontot közvetíteni. Írástechnikájának sajátosságát éppen a nézőpontok és hangok váltogatása adja: elmondja például, hogy minek örülne nagyon egy kisgyerek, majd rögtön az anyát megszólaltatva azt is, hogy a mama miért nem örül egy csöppet sem ugyanennek.
Janikovszky Éva 1926-ban Kucses Évaként látta meg a napvilágot Szegeden. 1944–48 között a szegedi egyetemen filozófiát, néprajzot, magyar és német irodalmat hallgatott, 1948-tól Budapesten filozófiát, pszichológiát és szociológiát tanult.1952 októberében kötött házasságot Dr. Janikovszky Béla orvossal, akitől 1955-ben János nevű fia született. Házasságkötése után évekkel vette fel férje vezetéknevét. 1954-ben az Ifjúsági (később Móra) Kiadó lektora, 1964-ben főszerkesztője lett. A Móra Kiadónál dolgozott nyugdíjba vonulásáig, 1987-ig, de továbbra is munkatársa, a magánosítás után pedig igazgatósági tagja maradt. Első könyve 1957-ben jelent meg, pályája során közel harminc könyvet írt, műveit harmincöt nyelvre fordították le. Több könyvéből készült rajzfilm, tévéjáték. Szövegei elválaszthatatlanok Réber László rajzaitól. Amíg Janikovszky Éva kevés szóval ír, Réber László egyetlen vonallal rajzol. Ezzel a módszerrel leegyszerűsítik, modellszerűvé teszik a világot, és rengeteg teret hagynak a szabad asszociációnak. Janikovszky Éva hosszan tartó betegség után 2003. július 14-én hunyt el. Sírja a Farkasréti temetőben található. Síremlékét is egyetlen öreg írógépe, Mercedes mása díszíti.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!