A Seuso-kincs halálos titka

Időszámításunk előtt 12-ben, amikor a rómaiak elfoglalták a Dunántúlt, egy mocsaras, ingoványos nagy tavon kívül mást nem igen találtak. A csendesen fodrozódó vizet el is nevezték Lacus Pelsónak, mivel igencsak sekélynek találtatott, a környező dombokra gazdag rómaiak építettek házat. Egyikük, egy Seuso nevű római polgár a mai Fejér-megyei Polgárdi szőlőhegyén építetett magának házat, és ide költözött pereputtyával, állataival, kincseivel együtt. A becsületes római polgár egy barbár betörés alkalmával rejthette el a szokatlanul nagy tisztaságú ezüst dísztárgyegyüttest a földbe. Atörténelem folytatta a maga menetét, a rómaiakra már csak alkalmilag fellelt repedt cserepek, ilyen-olyan apróságok emlékeztettek a szőlőhegyen. Csupán a kis Sümegh Jóska hitte a környéken azt, hogy a fekete föld nagy kincseket rejt még magában.

 Titokzatos halálesetek

Sümegh József komolyan gondolta álmai beteljesítését. Már zsenge kamaszkorában nekifogott felforgatni a Polgárdi melletti Kőszárhegy agyagos földjét, és nem sokára kisebb sikerélmények is érték: talált római kori kancsót, cserepeket, ezüst és aranypénzeket, ám a nagy felfedezés – legalábbis mindenki ezt gondolta – még váratott magára. Jóska a talált darabokat eladogatta – aprópénzért. Nem volt sem régész, sem történész, a leleteket annyiért adta, amennyit éppen ajánlottak neki. 1978-ban Sümeghet behívták katonának. Telt-múlt az idő, elröppent két év, közeledett a leszerelés napja. És bekövetkezett az első furcsaság: az egyre izgatottabb és szétszórtabb fiatalember leszerelése előtt alig egy-két héttel rendkívüli eltávozást kért feletteseitől. De útja nem otthonába vezetett, hanem távoli, rég nem látott rokonokat keresett fel Székesfehérvár mellett, kiknek azt mesélte, hogy lelépett hazulról, mert összeveszett az apjával. Mikor rákérdeztek, miért van bakaruhában, azt állította, bár ő rég leszerelt, de mikor eljött otthonról, ez volt keze ügyében. A rokonok is meglepődtek Sümegh zavaros, összefüggéstelen történetein, de nem kérdezősködtek. December 14-én elindult haza – útközben két ismeretlen társaságában látták –, de csak egy Polgárdi melletti roskadozó présház pincéjéig jutott el: itt találtak rá másnap felakasztott holttestére. Furcsa mód, az akasztott ember lába a földet érte… Trikója véres volt, ami nem nagyon passzolt az önakasztáshoz. (Az ügyet a nyomozók többször is „felmelegítették” – egyelőre eredménytelenül). Állítólag nemcsak Sümegh József, hanem két ismerőse, aki tudott a kincsekről, szintén különös körülmények között végezte. Egyikük ételmérgezésben halt meg, a másik egy erdőben akasztotta fel magát.

Sümegh József valószínűleg 1976 táján találta meg a római kori kincseket. Az általa feketén eladott darabok később Bécsben, Svájcban bukkantak fel, és később több tanú is állította, hogy már Sümegh katonáskodása előtt látta nála a Seuso kincsként elhíresült műkincs-együttes egy-egy darabját.

Kincs, ami nincs

Sümegh József tehát öngyilkos lett (vagy meggyilkolták), a kincset pedig kicsempészték az országból. 1982-ben az angol Lord Northampton megbízta az Allen és Overy ügyvédi irodát, hogy szerezze meg a Seuso-kincs tizennégy darabját (a teljes kincs 15 darabból áll). Az ügyvédi iroda libanoni származási iratokat is mellékelt a műkincsekhez, amik később hamisnak bizonyultak. Emiatt nem is akadt aukciósház, amelyik vállalta volna a kincs adásvételének lebonyolítását.

Kétezer éves római kori leletek
A római eredetű Seuso-kincs 15 darabból áll, de összességében valószínűleg 248 tárgyról lehet szó. Az ismert tárgyak össztömege 65,5 kilogramm, anyaguk szokatlanul nagy tisztaságú ezüst. A leletet tulajdonosáról nevezték el, akinek nevét egy majdnem 9 kilogrammos, 70 centiméter átmérőjű tál szélére köriratban felvésett vers örökítette meg. A legnagyobb ismert tálon az első tulajdonos neve és a Balaton latin neve (Pelso) olvasható. Az 1878-ban Polgárdi területén előkerült, a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött ezüst négylábú állványnak (quadripus) és a Seuso-kincs egyik darabjának mintája, mérete olyan fokú egyezést mutat, hogy feltehető: azonos mester készítette őket, a két lelet összetartozik, és együtt rejtették el őket.

1990 februárjában a Sotheby’s New York-i irodájában tartott sajtótájékoztatón Seuso-kincsként mutatták be a nyilvánosságnak a 14 ezüsttárgyat és a rézüstöt. A Magyar Köztársaság 1991-ben bejelentette igényét a leletegyüttesre, és perbe szállt értük Lord Northampton ellen, ahogy Libanon és Jugoszlávia (később Horvátország) is. 1993 novemberében hozták meg az ítéletet, melyben a bíró leszögezte: „a kincs eredete nem bizonyosabb most, mint a pereskedés kezdetén volt”, így egyik ország igényeit sem tartotta jogosnak. Magyarország esetében az egyetlen közvetlen bizonyítékot, a talajminta-vizsgálatok eredményeit nem vette figyelembe, pedig az egyik tálról vett minta megegyezett azzal a mintával, amely abból a pincéből származott, ahol Sümegh József holttestét megtalálták, és egy ideig a tárgyakat rejtegették.

A kilencvenes évek vége óta a tárgyakat a Christie’s aukciósháznál őrizték. 2006-ban Lord Northampton túl szeretett volna adni a bizonytalan származású leleteken, de vevő nem akadt.

 A hazatérés

2012 augusztusában jelent meg a színen Zelnik István milliomos műgyűjtő, aki bejelentette, hogy megvenné és hazahozná a Seuso-kincset. Közleményben tudatta, hogy „a tárgyak hazahozatalához a legmagasabb szinten kértem a magyar kormányzat segítségét, hogy a kényes jogi helyzetben tegyék lehetővé a kincsek hazajuttatását, amelyet halálom után a Magyar Államra kívánok hagyni.” A magyar kormány nemet mondott a vitatott megítélésű milliárdos műgyűjtő, Zelnik István ajánlatára, és úgy vélte, a javaslat blöff, nem lehet komolyan venni.

Végül a magyar állam saját kezébe vette az ügyet. Egy évig tárgyaltak Lord Northamptonnal, míg 2013 decemberében aláírták az adásvételi szerződést. A tranzakció 15 millió euróba került, a brit hatóságok 2014 márciusában adták ki a kiviteli engedélyt. Ám a kincsek körül újabb rejtély bukkant fel: senki sem tudja, milyen úton hozták haza Magyarországra a nem éppen kisméretű kincseket. Állítólag a magyar titkosszolgálat a megmondhatója…