A bujdosók vezére

A mai Szlovákia területén található Késmárkon 1657. szeptember 25-én született kuruc vezér
gyermekkora igencsak hányatottan telt. Édesanyját már kétéves korában elveszítette, és alig volt tizenhárom esztendős, amikor apja a császári erők által ostromolt Árva várában meghalt. A harcok alatt Thököly Imre is az erődben tartózkodott, ám apja idejében intézkedett, hogy a gyereket a család bizalmasai az Erdélyi Fejedelemséghez tartozó Huszt várába vigyék. Bár nagyon fiatal volt még ekkor, kortársai feljegyezték róla, hogy a gyermekkori sérelmek mély nyomot hagytak benne, és „engesztelhetetlen gyűlöletet érzett az ausztriai ház iránt”.

Thököly tanulmányait az eperjesi evangélikus gimnáziumban és a nagyenyedi református kollégiumban végezte. Alig töltötte be 20. életévét, amikor csatlakozott a Wesselényi Pál és Teleki Mihály vezette bujdosókhoz. A kurucoknak is nevezett lázadók többnyire a rendi jogok lábbal tiprása vagy az erőszakos ellenreformáció miatt fordultak a Habsburg kormányzat ellen. Wesselényiék révén Apafi korábban elérte, hogy a bujdosók Erdély katonai erejét gyarapítsák, a fiatal és ambiciózus Thököly azonban keresztülhúzta a fejedelem terveit, és idővel saját céljaira sajátította ki az egyik legütőképesebb magyar hadsereget. A fiatal gróf végig arra törekedett, hogy önállósítsa magát Erdélytől, a kuruc katonai sikerek miatt pedig Apafi arra kényszerült, hogy a betegeskedő Teleki helyett éppen őt nevezze ki főparancsnoknak. Az 1679-ben, Újfalu mellett kivívott nagyszabású győzelemmel aztán Thököly végleg külön utakra lépett, és a későbbiekben már arra törekedett, hogy átvegye Apafi helyét a magyarországi politikai palettán.

Thököly felemelkedése – és később hanyatlása – igen gyors lefolyású volt: 1682-ben a kurucok, török segítséggel, nagyszabású hadjáratot indítottak, elfoglalták szinte a teljes Felvidéket, és Thököly ott, mint oszmán hűbéres fejedelem uralkodott. A kuruc mozgalom kétségkívül ekkor érte el csúcspontját, hiszen Thököly koronát kapott, ugyanakkor a Zrínyi Ilonával kötött házassága révén megszerezte a Rákóczi-vagyont.

1685 elején a fogarasi országgyűlés hűtlenségi pert indított Thököly ellen, birtokait elkobozták. Ősszel a váradi pasa a hozzá segítségért érkező Thökölyt elfogta és a kedvezőbb békefeltételek reményében felkínálta Bécsnek. Lipót császár nem tartott igényt a személyére, így aztán vasra verve szállították előbb Jenő várába, majd Belgrádba. A következő év elején szabadon engedték, és bevonult Váradra, megaláztatása helyszínére. Mindez azonban a helyzeten lényegében már nem változtatott: korábbi hatalmát végérvényesen elveszítette.

Szerencsecsillaga 1690-ben, Apafi Mihály halála után még egyszer felragyogott: II. Szulejmán szultán megbízásából betört Erdélybe, megverte a császári hadakat, majd fejedelemmé választatta magát. Thököly uralma azonban tiszavirág életűnek bizonyult, mivel Bádeni Lajos császári hadvezér nem sokkal ezután kiszorította a kurucokat az országból.

Utolsó éveit emigrációban élte le. Még megérte, hogy mostohafia, II. Rákóczi Ferenc 1703-ban kibontotta a szabadságharc zászlóit. A végkifejletnek már nem lehetett szemtanúja, ugyanis 1705. szeptember 12-én, Izmit városában meghalt. 1906-ban a hadvezér holttestét hazaszállították, és szülővárosában, Késmárkon temették újra.