
2014. január 25., 21:192014. január 25., 21:19
Agyhalott a világbajnok – jelent meg nemrég a Facebookon Michael Schumacherről. A hisztériakeltés nem új az internet világában, ám mindehhez talán az is hozzájárul, hogy a grenoble-i kórházban kezelt német pilóta állapotáról kevés hír jut el a sajtóhoz.
A 45 éves Schumacher 2013. december 29-én szenvedett síbalesetet, a hétszeres világbajnok pilótát azóta mesterséges kómában tartják. Kórházba szállításakor állapota életveszélyes volt, kétszer megoperálták, a második beavatkozás során vérömlenyt távolítottak el agyának bal feléből. A pilótáról szóló hivatalos orvosi jelentések szerint állapota kritikus, de stabil, vagyis az életveszély nem múlt el, viszont különösebb javulás jelei sem mutatkoznak. Mindez vélhetően így is marad, amíg a grenoble-i kórház orvosai úgy nem látják, hogy Schumacher készen áll arra, hogy megpróbálják felébreszteni. Menedzsere, Sabine Kehm szerint „A család teljes mértékben megbízik az orvosi csapatban, és nagyon elégedett az eddigi munkájukkal.” A menedzser hangsúlyozta: minden információ spekulációnak tekintendő, ami nem a menedzsmenttől vagy az orvosoktól származik Schumacher állapotával kapcsolatban.
A Hürth-Hermülheimban 1969. január 3-án született autóversenyző hétszeres Forma–1-es világbajnok, a sportág eddigi legeredményesebb sportolója. Ő volt a Száguldó Cirkusz első német világbajnoka, és ezzel nagy szerepet játszott a sportág németországi népszerűsítésében. A FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) által végzett 2006-os felmérésen a szurkolók a Forma–1 története legnépszerűbb versenyzőjének választották. Azóta számos német versenyző próbált szerencsét a sportágban, a legsikeresebb köztük a legutóbbi négy vb-címet besöprő Sebastian Vettel.
A kőműves édesapa másodállásban a kerpeni gokartpályán dolgozott, s a kis Michaelnek negyedik születésnapjára gokartautót ajándékozott. „Schumi” hatévesen érte el első sikerét: a kerpeni gokartklub bajnoka lett. 1984-ben már német junior bajnoki címet szerzett, amelyet egy év múlva megismételt, egy junior világbajnoki második helyezéssel pedig meg is toldott. Ezt követően éremhalmozásba kezdett, alig volt olyan verseny, ahol ne nyert volna.
Autókkal 1988-ban kezdett el versenyezni a német Formula König sorozatban, a bajnokság tíz futamából kilencet meg is nyert. Abban az évben találkozott Willi Weberrel, aki egy német istálló csapatfőnöke volt, és tehetségek felkutatásával foglalkozott. Webernek egy esős futamon tűnt fel Schumacher remek autókontrollja a vizes aszfalton, 1989-re szerződtette csapatába, és a versenyző menedzsere lett.
A nagy lépésre 1991-ben került sor, Michael 22 évesen bekerült a Jordan csapatához, eredményei láttán egy évvel később pedig már a Benetton szerződtette. A Benettonnal 1994–1995-ben két Forma–1-es világbajnokságot nyert, ezt követően pedig a Ferrarihoz került. Az olasz istállóval 2000 és 2004 között sorozatban öt világbajnoki címet szerzett. Azóta is számos rekordot tart: ő nyerte a legtöbb világbajnoki címet, a legtöbb versenyt, ő érte el a legtöbb pole-pozíciót, élen áll az összes szerzett pontok és a legtöbb, egy szezonban aratott győzelmek rangsorában. A sportág történetében egyedülálló módon, a 2002-es évad valamennyi versenyén a dobogóra állhatott.
Sportolóként rendkívül megosztó személyiség volt, rengetegen imádták és lelkesedtek érte, sokan viszont utálták. Vezetési stílusa ugyanis gyakran éles vitákat váltott ki, ami nem is csoda, hiszen kétszer volt részese a világbajnoki címet eldöntő ütközésnek. Ezek közül az 1997-es, Jacques Villeneuve-vel történt karambol után abban az évben kizárták világbajnokságból. A versenypályán kívül az UNESCO nagykövete, számos humanitárius kezdeményezés résztvevője.
Most egy világ szorít felépüléséért.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!