Hirdetés

Újratöltött tiki-taka?

Kevesebb mint két hónap van hátra a június 12-én kezdődő brazíliai labdarúgó-világbajnokságig. Sorozatunkban rendre bemutatjuk a csoportokat, a részt vevő csapatokat, valamint a mérkőzések helyszíneit. Ezúttal a B csoportot vesszük szemügyre.

Somogyi Botond

2014. április 18., 14:372014. április 18., 14:37

A B csoport a brazilok kvartettjével került azonos ágra, ezért is nevezték el már a tavaly decemberi sorsolást követően halálágnak. A B jelű négyesben ugyanis a 2010-es világbajnokság két döntőse, Spanyolország és Hollandia harcol a továbbjutást jelentő két helyért. A csoport favoritja egyértelműen a spanyol válogatott, amely a legutóbbi vb óta a jelek szerint cseppet sem gyengült.

Az ibériai alakulat veretlenül jutott ki a vb-re, megelőzve a szomszéd rivális Franciaországot, Finnországot, a grúzokat és a fehéroroszokat. A csapat eddig 13 alkalommal vett részt a vb-n, 1978 óta valamennyi megmérettetésen jelen volt, de a negyeddöntőnél tovább sohasem jutott. A nagy kiugrást Dél-Afrika jelentette, ahol a sárga-pirosak történetük során először hódították el a címet. Erre most is van az esélyük, hiszen a keretük csupa világsztárból áll. A csapat magját a Barcelona szolgáltatja (Xavi, Busquet, Iniesta, Pique, Fabregas, Jordi Alba, Pedro), de a kétmadridi együttes is világklasszisokat küld a válogatottba. A Real Madrid részéről Casillas, Sergio Ramos, Xabi Alonso, az Atleticótól pedig Juanfran, Koke, valamint a nemrég honosított brazil Diego Costa került a keretbe. A Primera Divisiónban játszók mellett érdemes egy pillantást vetni azokra is, akik külföldi bajnokságból érkeznek Vicente del Bosque keretébe: Albiol és Reina Nápolyból, David Silva, Navas és Negredo a Manchester Citytől, Alcantara és Martinez a Bayern Münchentől. Az edző mellettük bármikor számíthat a Chelsea-től Matára vagy Torresre, az Arsenaltól pedig Cazorlára. De bevethető David Villa (Atletico), Llorente (Juventus) vagy akár Isco és Arbeloa is a Real Madridtól. Ésmég így is kiváló játékosok maradtak ki a spanyolok bővített keretéből.

A szövetségi kapitány immár több éve a bőség zavarával küzd, ám a spanyol mester művészeszakmájának: a 2010-es vb-cím mellett az ibériai alakulat 2012-ben címvédőként az Európa-bajnokságot is megnyerte. A Barcelona tiki-taka játékstílusát hordozó spanyolok ezúttal is a címvédést tűzték ki célul. A fogadóirodák közül egyesek az első három közé sem sorolják a spanyolokat.

Del Bosque a következőképpen nyilatkozott a sorsolást követően: „Nem tudom azt mondani, hogy a miénk a halálcsoport, mert más négyesek még ennél is erősebbnek tűnnek, de nehéz lesz a továbbjutás. Mindjárt az első, hollandok elleni meccsre maximálisan rá kell készülnünk. A csoportelsőség azért is külön értéket képvisel, mert így a nyolcaddöntőben elkerülhető a brazil válogatott, amely valószínűleg az A csoport élén zár.”

Holland–spanyol csata a csoportelsőségért

A hollandok az elsők között, már 2013. szeptember 10-én biztosították maguknak a riói repülőjegyet. Az Oranje könnyedén menetelt a románokat, magyarokat, törököket és észteket valamint Andorrát felvonultató csoportban: kilenc győzelem mellett mindössze egy döntetlent ért el. A holland keret lényegesen átalakult attól, amely négy évvel korábban a vb döntőjéig verekedte magát. Néhány rutinos játékos is visszamondta a válogatottságot, többen pedig a fiatalítás miatt nem férnek bele Louis van Gaal elképzeléseibe. Leginkább a védelem sínylette meg a változásokat, ahonnan Heitinga, Van Bronckhorst és Mathijsen is hiányzik, a középpályáról pedig Van Bommel. Nagy nevek azért így is vannak, Robben, De Jong, Van Persie, Sneijder, Kuyt, Van der Vaart vagy Huntelaar most is kerettag. A holland edző a vb-selejtezők második felében, a barátságos és felkészülési mérkőzések során rengeteg új játékost kipróbált, és biztosra vehető, hogy a tulipánosok ezúttal sem adják olcsón a bőrüket.

A fogadóirodáknál a holland válogatott a 9–10. helyen tanyázik, de némi szerencsével jóval előrébb is végezhetnek. Már első mérkőzésük nagy csatát ígér, a négy évvel ezelőtti döntő megismétlésének tétje ugyanis a brazil válogatott elkerülése. Ezt emelte ki Louis van Gaal szövetségi kapitány is, aki a vb-t követően távozik a holland kispadról. „Egy csoportba kerültünk a világbajnokkal, és a mumus ausztrálokkal, akiket még sosem tudtunk legyőzni, ráadásul Chile sem rossz csapat. És ha ez nem lenne elég, simán belefuthatunk a nyolcaddöntőben Brazíliába!” – méltatlankodott Van Gaal.

Chile lehet a meglepetés?

A dél-amerikai együttesnél csak Argentína és Kolumbia jutott ki zökkenőmentesebben a vb-re a dél-amerikai kontinensről. Eddig nyolc alkalommal vett részt a végső megmérettetésen, legjobb eredménye egy bronzérem 1962-ből, amelyet hazai pályán ért el. A legutóbbi világbajnokságon a nyolcaddöntőig jutott, idei minimális célja is ez, ám a B jelű kvartettből nehéz lesz továbblépnie. Igaz ugyan, hogy két nehéz ellenfél vár a dél-amerikai együttesre, ám a spanyolokkal szemben már vannak jó tapasztalatai is. Tavaly ősszel ugyanis a Genfben rendezett barátságos mérkőzésen 2-2-es döntetlent ért el úgy, hogy a világbajnok a 92. percben egyenlített.

A csapatot a hazai, a brazil, valamint különböző európai bajnokságokban futballozó játékosok alkotják, legnagyobb sztárjuk egyértelműen a Barcelona egyik csatára, Alexis Sanchez. Legalább olyan jó játékos viszont Vidal is, a Juventus alapembere. Csapattársa, Isla már kevesebb játéklehetőséghez jut a torinói gárdában, ám a chilei válogatottban nagy szerep hárul majd rá, hasonlóan a Valenciában játszó Vargasra és az osasunai Francisco Silvára. A válogatott játékát azonban nem a játékosok egyéni képességeire, hanem a csapategységre építi az argentin Jorge Sampaoli szövetségi kapitány. Talán ennek is köszönhető, hogy Chile a FIFA-ranglista 15. helyén áll. Sampaoli szerint is nehéz csoportba kerültek, de igyekeznek felvenni a versenyt ellenfeleikkel, és kiharcolni a továbbjutást.

Ausztrália, az outsider

Az ázsiai zóna képviselőjeként vívta ki a részvétel jogát még tavaly június 18-án. Ez lesz a negyedik alkalom, amikor Ausztrália jelen van a vb-n – zsinórban harmadszor. Az auszikat egyesek a „futottak még” kategóriájába sorolják, ám ők vélhetően elfelejtették, hogy Dél-Afrikában csupán a németektől kaptak ki, a szerbeket megverték, Ghánával pedig döntetlent játszottak, és csak gyengébb gólkülönbségük miatt szorultak a harmadik helyre. A keretet hazai, európai, ázsiai és amerikai bajnokságban szereplő, számunkra többnyire ismeretlen játékosok alkotják. Az egyik legerősebb csoportban valószínűleg nem sok babér terem majd számukra, talán ezért is nyerhetnek mesés összeget azok, akik a végső győzelmükre fogadnak.

„Ennél nehezebb nem is lehetne, de legalább izgalmas feladat! Valamennyi csoportellenfelünk nagyon erős, és remek futballt játszik – itt az esély, hogy mi is részesei legyünk a jó meccseknek! Nem hiszem, hogy sok esélyt adnak nekünk ebben a csoportban, de szerintem ebben lehet az erőnk. Valószínűleg ez a legnehezebb négyes, Hollandia és Chile simán kiemelt is lehetett volna” – tartja Ange Postecoglou, Ausztrália szövetségi kapitánya.

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés