Tornász Eb: magyar csoda Kolozsváron

Román megnyitó Erdély szívében

Alighogy véget értek a gyakorlatok, a hangosbemondón bejelentették: kezdődik a nyitóünnepség. Amelyre azért igencsak sokat kellett várni, de legalább a lézerprodukció mindenkit kárpótolt. Ezt már csak abból is sejteni lehetett, hogy – amikor a műsor elkezdődött, a teremben elaludtak a fények, a lézerek pedig villódzni kezdtek – a hangos zene ellenére is hallatszott a meglepetés okozta morajlás.

A lézerprodukció után kis tornászok műsora következett, akik a Ţară, ţară, vrem campioane nevű programban szerepelnek (a híres edzőpáros, Octavian Bellu és Mariana Bitang felügyelete alatt). Ezt követte az országos aerobikcsapat bemutatója, majd újra a kicsiké volt a főszerep, akik román népviseletben rappesített népzenére ropták a táncot. A multikulturalitás jegyében, gondoltam, esetleg valami magyar jellege is lehetne a nyitóünnepségnek. De természetesen naiv voltam, hiába vártam. Pedig a sportcsarnokban nagy betűkkel virított a felirat: Welcome to Cluj-Napoca, Heart of Transylvania (Isten hozott Kolozsvárra, Erdély szívébe). Azt viszont igencsak díjaztam, hogy a szokásos hosszú megnyitóbeszédek elmaradtak, csupán Marius Dunca ifjúsági és sportminiszter, valamint Georges Guelzec, az Európai Torna Szövetség elnöke szólt röviden a nézőkhöz.

Multikulturális környezet

Másnap már teltház várta a sportolókat. A csarnok bejárataira nagy betűkkel írták ki: a hátralevő napokra minden jegy elkelt. Nem meglepő, hiszen – bár csak a selejtezőket vívták – a román női szakág sokkal eredményesebb a férfiakénál. Így a kedvencek – Larissa Iordache, valamint Cătălina Ponor – is ekkor mutatkoztak be először. Egy nappal korábban ugyanis csupán egyetlen román kvalifikálta magát a döntőbe, a legnagyobb esélyes ugyanis, Laurenţiu Nistor, az egyik gyakorlatnál súlyosan megsérült, így a kórházban kötött ki.

A női selejtezők során igyekeztem minél többet lógni a folyosókon: magyar nézők után kutattam, de nem sok sikerrel, csupán egy idős, régi ismerősömmel találkoztam. Annál több volt viszont a külföldi, legtöbben svájciak és britek, a sajtósok között pedig hemzsegtek a hollandok és a németek. De találkoztam kanadai újságíróval és japánokkal is, holott ez „csak” Európa-bajnokság volt. Az viszont látszott, hogy akik jegyet váltottak a rendezvényre, a sport miatt tették, és nem azért, hogy kiordítsák magukat a lelátókon, mint ahogy egyes U-szurkolók teszik a focimeccseken.

A teremben különben élőben minden sokkal látványosabban átjön, mint a kizárólag a versenyzőkre összpontosító tévéközvetítésben: hogyan ülik körül a pontozóbírók a különböző szereket, miként irányítják a rengeteg kijelzőt, hogy mindig éppen az adott versenyző neve és pontszáma jelenjen meg a képernyőkön, és a központi nagy digitális kivetítőn a verseny aktuális állása is látható legyen. Volt, hogy egyszerre öt szeren is tornászott valaki, az események mégis követhetőek voltak.

Érett a meglepetés

A nap végére magyar szempontból megérett az első meglepetés: Kovács Zsófia második lett az egyéni összetettben. Ez pedig másnap tovább fokozódott: magyar csoda született a kolozsvári tornász Európa-bajnokságon. A dunaújvárosi 17 éves versenyző megőrizte második helyét és minden idők legjobb magyar női eredményét érte el: ezüstérmet szerzett.

A magyar tornászcsapat illetékesei is nagyon örültek, hiszen, amint elmondták, álmukban sem gondolták, hogy nyolc – egy visszalépés miatt később kilenc – döntősük legyen. Azt pedig végképp nem, hogy egyéni összetettben a nőknél magyar ezüst szülessen. Az érem értékéből még az sem von le semmit, hogy az Eb-re a riói olimpia után nem nevezett be mindenki, hiszen a tavalyelőtti bajnokság két első helyezettje sem volt jelen.

A magyarok örömét csak fokozta a másnapi, szerenkénti döntőn elért újabb két érem: Dévai Boglárka ugrásban bronzot, míg lólengésben Berki ezüstérmet szerzett. Ez utóbbit kissé beárnyékolta, hogy a magyar szerspecialistától az orosz főbíró által vezetett zsűri éppen annyi pontot vont le, amennyi szükséges volt ahhoz, hogy a lólengésben részben ismeretlen orosz versenyző végezzen az élen. A három tizedet különben nem azért vonták le, mert a 32 éves magyar versenyző a gyakorlat során rontott, hanem azért, mert valaki hamarabb indította el az időt, így Berki néhány másodperccel később kezdte meg a gyakorlatát az előírtnál. A magyar csapat azonnal óvott, azt pedig elutasították, így a szövetség jogi útra terelte a dolgot. Kérdés, ez mennyit ér, és ez esetben kinek a javára fognak dönteni – ismerve a vérszegény magyar sportdiplomáciát. A vegyes zónában Berki Krisztián egyébként azt nyilatkozta, hogy 28 éve versenyzik, de ilyen gyorsan még sohasem pörgött az idő, mint Kolozsváron – utalva a helytelenül elindított stopperórára.

Himnusz nélkül Kolozsváron

A mosdóban Berki gyakorlatát követően találkoztam a magyar tornászcsapat egyik vezetőjével, aki rendkívül bosszús volt, és azonnal ki is jelentette: szerinte a szervezők nem akarták, hogy a magyar himnusz elhangozzon Kolozsváron. Ezt nyilván nem lehet határozottan állítani, hiszen a lólengés döntőjében nem román bírók ültek, de az tény, hogy csupán a magyar versenyzőnél indították hamarabb az időt – állítólag a tévéközvetítés „hatékonysága érdekében”.

A bírók ténykedése a teremben sem maradt visszhang nélkül: amikor az eredményjelző táblán megjelent a három tizedes semleges pontlevonás (neutral deduction), még néhány román szurkoló is felhördült. A lelátókon ugyanis látszott, sok olyan szurkoló ül, aki nemcsak szereti e sportágat, hanem ért is hozzá. A sajtópáholy mögött például olyan nagy román zászlóba burkolózott hölgyek ültek, akik ugyanúgy drukkoltak az orosz vagy az ukrán versenyzőknek – folyamatosan kiabálták, hogy dává-dáváj!, haide-haide! –, mint a legnagyobb gyűrűspecialistának, Elefteriosz Petruniásznak. A román aranyérmeknél – Marian Drăgulescu talajon 36 évesen ismét Európa-bajnok lett, hasonlóan Cătălina Ponor is – természetesen üdvrivalgásban törtek ki, de Kovács Zsófia ugrása előtt is bekiabáltak a nagy csendbe: haide, Zsófi! A zárónapon rájuk is kérdeztem, mert kíváncsi voltam, honnan érkeztek: két fiatal lány Temesvárról, egy román család Hollandiából, egy másik román hölgy Ciprusról – ő görög zászlóval is fel volt szerelve – a többiek Bukarestből. „Nagyon szeretjük ezt a sportágat, azért érkeztünk Kolozsvárra” – mondták csodálkozó kérdésemre egymástól függetlenül.

Sportszerű szurkolás a lelátókon

Az utolsó két napon is teltház volt a kolozsvári sportcsarnokban. A nézők továbbra is sportszerűen viselkedtek: mindenkit megtapsoltak, a gyengébbeket bátorították, a felemáskorlátról leesett versenyzőket vigasztalták. Azokat a tornászokat, akik a nehéz elemeket kiválóan mutatták be, külön elismerő tapssal jutalmazták. Az élete legelső érmét nyerő Dévai Boglárka is megjegyezte, nagyon jól érezte magát Kolozsváron nemcsak azért, mert bronzérmet szerzett, hanem azért is, mert teltház volt, a szervezés jó, a közönség pedig lelkes és hálás volt. A lelátón elvétve egy-egy magyar is akadt, szervezetten azonban csupán a dunaújvárosi sportiskola fiatal növendékei, Kovács Zsófia klubjának tagjai szurkoltak – természetesen magyar zászlóval.

Csupán egyetlen alkalommal, néhány másodpercre feledkeztek meg magukról a román szurkolók: a zárónapon a gerenda döntőjében az egyik francia lány leesett, ezzel szinte biztossá vált Ponor aranyérme, így többen megkönnyebbülten kiáltottak fel. A román műsorvezető – az éppen előttem ülő Cătălin Cîrnu rádióriporter – azonnal közbeszólt sportszerű szurkolásra buzdítva a nézőket.

Bizonyított a magyar női szakág is

A magyar csapat tagjaival beszélgetve – a vegyes zónában a lelátón vagy éppen a folyosón – kiderült: a szervezés, a szállás megfelelő volt, a hangulatra sem lehetett panasz. Az első napot kivéve zsúfolásig telt Európa e régiójának egyik legmodernebb és legnagyobb sportcsarnoka. „Mindent összevetve boldogok vagyunk, hiszen az eddig lesajnált magyar női szakág is bizonyította, a lányokra is figyelni kell a tornasportban, eddig ugyanis minden csak a fiúkról szólt” – lelkendezett a záróünnepség előtt az általam éppen a csarnok lépcsőházában megállított Rácz Gábor, Dévai Boglárka edzője, utalva tanítványa bronzérmére, valamint arra, hogy Kovács Zsófia egyéni összetettben ezüstérmet szerzett, és három szerdöntőbe is bejutott.

Akik múlt héten kilátogattak a kolozsvári sportcsarnokba, nem bánták meg, hiszen életre szóló élménnyel gazdagodtak. Ne feledjük, ilyen jellegű sporteseményt Kolozsváron soha, Romániában is csak 60 évvel ezelőtt rendeztek. Akiknek pedig megtetszett a sportág, a miliő, azok készülhetnek már a jövő évi kontinenstornára – természetesen szurkolókként. Igaz, sokat kell utazniuk Glasgowig.