
A Sepsi OSK a román kupában menetel, hajszál választja el a döntőtől, ám a bajnokságban döcög
Fotó: Facebook/CSM Iași
A labdarúgás szinte az egyetlen sportág, amelyben a járvány miatt Európa-szerte felfüggesztették ugyan a bajnokságokat, de amint enyhítettek a szigorításokon, folytatódtak a küzdelmek.
2020. július 06., 21:142020. július 06., 21:14
Vannak bajnokságok, ahol már kitudódott az idei bajnok (például Németországban a Bayern München, Angliában a Liverpool, Bulgáriában a Ludogorec, Csehországban a Slavia), máshol (Olaszország, Spanyolország) hatalmas küzdelem várható az utolsó fordulóig. Romániában nagyjából a rájátszás közepe táján tartunk, és sem a bajnok, sem a kiesők kiléte nem ismert egyelőre.
A CFR előnye a tabella élén mindössze egy pontra csökkent, és a bajnokság végéig bármi megtörténhet. Bár a szakértők most is a kolozsváriakat tartják fő esélyesnek a bajnoki címre, több botlás nem fér bele az elkövetkező küzdelmekbe. Dan Petrescu edző taktikája nem minden csapat ellen válik be, ha nem a CFR rúgja az első gólt, hogy utána „ráüljön” az eredményre, bizony rögtön bonyolultabbá válik a helyzet. A vasutasok esztétikai szempontból néha csúnya, de tagadhatatlanul eredményes futballt játszanak, ezzel nyerhetik meg sorban harmadik alkalommal is a román bajnokságot.
A felsőházban szereplő hat csapat közül a többi négy leszakadni látszik a CFR és a Craiova mögött, Becali idegrohamokkal küzd, hiszen az FCSB ismét elpuskázta a lehetőséget, hogy bajnok legyen. Ameddig a bukaresti csobán már az edzői feladatokat is ellátja, és a valódi tréner csak papíron vezeti a csapatot, az ellenfeleknek nem kell félniük, hogy komoly vetélytársuk akad.
Az alsóházban még bármi előfordulhat, a nyolc csapat közül csupán Hagi csapata, a Viitorul lehet biztos a bentmaradásban. A legnagyobb meglepetés a jelenleg utolsó bukaresti Dinamo, amelyik történelme folyamán még soha nem esett ki az elsőosztályból. Helyezése érthető, ha figyelembe vesszük, milyen belső háború és fejetlenség dúl a klubon belül. Viszont a Voluntari, amelyről a rájátszás előtt úgy tűnt, biztos búcsúzó, remek sorozat után kissé nyugodtabban tekinthet a jövőbe.
Felemásra sikeredett a sepsiszentgyörgyi csapat szereplése. A Sepsi OSK a román kupában menetel, hajszál választja el a döntőtől, ám a bajnokságban döcög. 16 döntetlenével rekorder, és ő sem lehet biztos abban, hogy jövőre is a legjobbak között folytatja. Másrészt elérhető távolságban a kupadöntő, hiszen az elődöntő első mérkőzésén 5–1 arányban lemosta a pályáról a jászvásári csapatot.
A bajnokságban viszont nagyon össze kell szednie magát Diószegi és Leo Grozavu edző együttesének, ha bent akar maradni. Az utolsó két csapat búcsúzik az elsőosztálytól, a 14-ik helyen végző együttes osztályozót játszik a másodosztály harmadik helyezettjével.
Már korábban eldőlt, hogy a Ferencváros csapata – a tavalyi elsőségét követően – idén is megnyeri a magyar bajnokságot, a kieső sorsa viszont egy szívbajosoknak nem ajánlott utolsó fordulóban dőlt el. Azt már tudni lehetett, hogy a mindössze 10 pontot gyűjtött Kaposvár búcsúzik az NB I-től, ám az, hogy ki követi őt a másodosztályba, a bajnoki szezon utolsó perceiben dőlt el.
A hazaiak és a Paks összecsapásának végjátéka hihetetlen izgalmakat tartogatott: a döntetlenre álló mérkőzés – ami a debreceniek kiesését jelentette – utolsó percében a DVSC lőtt egy kapufát, pillanatokkal később pedig a gólvonalról pattant ki a labda. A dühös és elkeseredett hazai szurkolók a meccs végén levétették a Loki-mezt a játékosokkal, és kisebb összetűzésre is sor került. A Kisvárda és a szebb időket megélt Újpest győzött az utolsó fordulóban, így a Kaposvár és 27 év után a Debrecen folytatja a másodosztályban. A Ferencváros immár 31 bajnoki címmel, 23 magyar kupagyőzelemmel és 6 magyar szuperkupa-győzelemmel büszkélkedhet. A második helyen végzett a MOL Fehérvár, a harmadikon pedig a Puskás Akadémia, ezzel mindketten az Európa Liga selejtezőjében indulhatnak. Mint ahogy a Budapest Honvéd is, amely kupagyőztesként zárt.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!