Norvég aranyvasárnap, északi fölény

Norvégia hatodszor vagy Spanyolország először? – így szólt az EB-finálé alapkérdése. Az előzetes válaszhoz nem kínált különösebb támpontot az sem, hogy a 2008-as kontinenstorna döntőjének ugyanez volt a párosítása, akkor 34-21-es északi tarolást regisztráltunk. Az idei előcsatározásokon tapasztaltak sem voltak mérvadók, hiszen a spanyolok épp a dánok, tehát a norvéghoz hasonló stílus ellen nyújtották a legjobbjukat. Két, egymástól gyökeresen eltérő kézilabda-kultúra találkozott, két szélvészgyors, de ezt az erényét is különféleképpen kamatoztató csapat. Az első húsz percben a ferencvárosi Pena fémjelezte ibériaiak parádéztak, 10-5-re elhúztak. A norvégok azonban arcrándítás nélkül, üzemszerűen felzárkóztak, fordulás után egyenlítettek, majd különösebb vita nélkül 28-25-re nyertek. Linn-Kristin Riegelhuth 10 kísérletéből 10 gólt szerzett, a második 30 percben ez az arány 8-ból 8. Csapatának pedig 11-ből 6, mert Norvégia a 11. Európa-bajnokságon 6. aranyérmét söpörte be, ezzel máris kijutott a jövő évi világbajnokságra és a riói olimpiára.

A harmadik helyért Svédország annak dacára verte 25-23-ra Montenegrót, hogy egyik kulcsemberét, Torstensont már a 12. percben piros lappal büntették a francia játékvezetők. Akik ezután igyekeztek kompenzálni e„vétküket”, háromgólos hátrányból visszahozták az északiakat, ők ezt köszönték, a második félidőt és a meccset pedig már önerőből nyerték meg.

MVP csapat nélkül

Ha a magyar csapat folyamatosan a hazai szervező bizottság szintjén teljesített volna, minden bizonnyal éremért játszik az Eb-n. Mivel azonban nem így történt, a záró napon kénytelenek voltunk mások ünneplését nézni, diadalittas szavaikat hallgatni. A svédek például a 2010-es ezüst után második érmüket, egy bronzot nyerték, szövetségi kapitányuk, Helle Thomsen joggal áradozott így a Montenegro feletti 25-23-as diadal után: „Ez egyértelműen életem legszebb karácsonyi ajándéka.”

A csapat irányítója, Isabelle Gulldén még több szép emléket visz haza, hisz megválasztották a torna legértékesebb játékosának, azaz MVP-jének, emellett 58 találatával gólkirálynővé is koronázták. Két, apró megjegyzés azért ide kívánkozik, az ünneprontás szándéka nélkül: egyrészt érthetetlen, hogy az MVP, azaz a legjobb miért nem fér be a bajnokság All Star csapatába, másrészt remek ez az 58 gól, elképesztő, hogy Gulldén a teljes torna során egyetlen hétméterest sem rontott, de az EB-k valószínűleg örökre megdönthetetlen rekordját a mi Bojana Radulovicsunk állította fel 2004-ben, ugyancsak itthon, 72 góllal. Gulldennek erről persze tudnia sem kell, ő érthetően saját sikerére koncentrált, amikor azt mondta: „Fantasztikus, hogy én lettem az MVP, ez azt mutatja, hogy valamit jól csinálok.”

A cél peremén

A franciáktól elszenvedett 26-25-ös vereséggel a magyar válogatott a 6. helyen zárta a kontinensbajnokságot, s ezzel a kitűzött cél alsó peremébe kapaszkodott bele. Kedélyekben és teljesítményekben is hullámzó torna végkifejlete ez. „Minden mérkőzésünkön változtatni kellett, ez is úgy kezdődött, hogy az előző meccs legjobbjai nem tudták ugyanazt a teljesítményt nyújtani, ezért az első félidőben nagyjából folyamatosan hátrányban voltunk. Csak egy rövid szakaszban vettük át a vezetést, így aztán a francia csapat megérdemelte a győzelmet” – hangzott Németh András értékelése a helyosztóról. A szövetségi kapitány a komplett Eb-produkció gyors elemzésére is vállalkozott: „Az volt a célunk, hogy három helyszínen játszhassunk, ezt megvalósítottuk. A vesztes mérkőzéseken is szorosan ragadtunk az ellenfélre, nagyon kevés hiányzott. Például egy igazi vezér, különösen ennek a nagyon fiatal csapatnak, olyan, mint Görbicz Anita. Nélküle most ez volt a realitás. Ami az előzetesen emlegetett hiányposztokat illeti, a kapuban végig kiváló teljesítményt nyújtottunk, erre semmi panaszunk nem lehetett, és beállóban is voltak Mayer Szabinának fantasztikus szakaszai. A szélsők viszont nem játszottak úgy, ahogyan azt az előkészületi mérkőzések alapján reméltük.”

All Star-csapat
A 11. női kézilabda Európa-bajnokság All Star-csapatának összeállítása: Silje Solberg (norvég) – Carmen Martin (spanyol), Nora Mörk (norvég), Heidi Löke (norvég), Kristina Kristiansen (dán), Cristina Neagu (román), Maria Fisker (dán). A legjobb védő a svéd Sabina Jacobsen. Az EB MVP-je, azaz legértékesebb játékosa és gólkirálya 58 találattal a svéd Isabelle Gulldén.

Természetesen szó esett a távlatokról is, látómezőnk, mondani sem kell, 2016-ig, Rióig terjed. Ezzel kezdte Németh András is: „Az olimpián mindenképpen szeretnénk részt venni, ehhez igazítjuk a célokat. Görbicz Anitára a jövő nyári vb-selejtezőn még nem számíthatunk, a decemberi, dániai világbajnokságon talán már igen. Ahogyan mondtam, ő az a vezér, akire a többiek támaszkodhatnak, de már feltűntek olyan fiatalok, akik hosszú távú bizalmat érdemelnek. Az idősebbekről sem mondunk le, mert azt hiszem, akár Triscsuk, akár Bulath teljesítménye is azt igazolta, hogy itt a helyük. Az egygólos mérkőzések is jelzik, mennyire sűrű a mezőny, én pedig bízom benne, hogy azokat a mérkőzéseket, amelyeket most elveszítettünk, a jövőben megnyerhetjük.”

Ehhez már csak az kell, hogy amelyeket eddig megnyertünk – például a románok ellen, a hajrában fordítva –, azokat cserébe ne veszítsük el.

Olimpiai perspektívák
Bennünket, magyarokat a hatodik pozíció valóban nem vitt közelebb a riói olimpiához. A selejtező azonban a jövő decemberi, dániai világbajnokságról is elérhető, és szerencsés sorsolásunknak hála – az osztrákokat kell eltakarítani a vb felé vezető útból –, picit máris latolgathatjuk az esélyeket. Hivatalosan a vb 2–7. helyezettjei szereznek indulási jogot a 2016. tavaszi olimpiai kvalifikációs tornára, de az átfedések miatt általában a 8. is, azaz a vb-n gyakorlatilag a nyolcba kell jutnunk. Mivel a vb-selejtezőn a németek az oroszokkal, a svédek a horvátokkal, a szerbek pedig a románokkal csapnak össze, három nagyágyú mindenképpen kiesik; úgy számolunk, a magyarok mellett e három párharc „túlélője”, a további csatákban egyértelműen esélyes Spanyolország, Montenegró, Franciaország, Hollandia, valamint természetesen Norvégia, Dánia, Brazília, végül esetleg a Koreai Köztársaság pályázhat a nyolcba kerülésre. Azaz tizenkét csapat nyolc helyért – nem rossz kiindulási alap.

Norvégverők

A Norvégia elleni középdöntős 29–25-ös diadal – a magyar válogatott volt az egyetlen, amely képes volt legyőzni a későbbi, immár hatszoros aranyérmes skandinávokat – egyik fő hozadéka az volt, hogy a csapat megkímélte magát és a sportágat is attól a csalódástól, amit a helyosztókról való lemaradás jelentett volna. A másik, a még becsesebb azonban a felismerés: görcseitől szabadulva a magyar válogatott ilyen teljesítményre is képes. A magyar sportoló ugyanis különleges szerzet, mentális és lelki állapota egészen szélsőséges irányba billentheti ki – mindkét irányba. Sőt, még a fizikumára is döbbenetesen visszahat, a mieink például az amúgy szélvész norvégok ellen gyorsabban futottak, fordultak, dinamikusabban törtek be, mint korábban bármikor.

Természetesen el lehet játszani a feltételezéssel, hogy közel hasonló produkcióval az elődöntőig is juthatott volna a csapat – elegendő lett volna ehhez a spanyolokkal egy döntetlen. De hiba lenne azt hinni, hogy a dánok elleni vereség után még elparentált társaság egycsapásra a világ legjobbja lett – hisz a világ legjobbját verte. Nem véletlenül fogalmazott úgy Németh András sem, hogy ez a mérkőzés a mieinknek volt igazán fontos, bár a már biztos csoportelső norvégoknak sem volt abszolút jelentőség nélküli. Egyrészt kevesebbet játszó embereik mindenképpen bizonyítani akartak, másrészt náluk életforma, hogy győzelemre törnek, harmadsorban e vereségükkel „testvéreiket”, a dánokat fosztották meg attól, hogy az 5. helyért folytathassák.

Történjék azonban bármi is, a norvégok elleni 29–25 üzenete változatlan, és a magyar válogatottra különösen igaz: a kézilabda fő testrésze a fej.