Gyenge magyar szereplés a kontinenstornán

Kilátástalan játék, vergődés a pályán, és egy tanácstalan Talant a kispadon – ez jellemezte a kézilabda Eb-mérkőzéseit magyar szempontból. Nagy Laci és társai csupán az első, Montenegró elleni mérkőzést tudták megnyerni, az azt követő öt összecsapáson vereséget szenvedtek. A probléma nem is abból adódott, hogy a csapat nem nyert, hanem a pocsék, ötlettelen játék volt az, amely a szurkolókat, de még a szakembereket is felháborította. A mérkőzések között Dujsebajev még magyarázkodott, a spanyolok elleni mérkőzést követően pedig pozitívumot is talált a játékban. Az egyik sajtótájékoztató alkalmával például a következőket nyilatkozta:

„Az elképzeléseim jelenleg még nincsenek a parkettán. Több idő kell ahhoz, hogy a játékosok megértsék, mit szeretnék látni a pályán. A vereség is az én felelősségem. Egyszerűen nem lehet az ellenfélnek ennyi lehetőséget adni az ellentámadásra. Én leszek az első, aki továbbmegy és küzd... Tanulni, tanulni, tanulni, meg kell érteni a kézilabdát. A taktikába ne menjünk bele. Nyilván mindenki okos, mindenki tudja, hogy mit kellett volna tennünk. Egyértelműen úgy jöttem ide, hogy ha hibázunk, akkor én hibázok”.

Kirgiz harakiri

A torna végén azonban már ő is látta, hogy öt vereség után, egy rendkívül gyenge szereplést követően nem magyarázkodhat: „nincs még egy ember, aki annyira szégyelli magát, mint én. El sem tudom képzelni, hogyan tudunk élni e szégyen után. Ha olyan emberek lennénk, mint amilyenek Japánban voltak, akkor harakirit kellene elkövetnünk. És én lennék az első. Nem tudok mit mondani a dán, német és svéd meccsről. Leírhatatlan, hogyan érzem magam. Hihetetlen, amit megéltem e két hét alatt.”

A leégés nem csoda, hiszen Dujsebajev a selejtezőcsoportot azért nyerte meg maximális pontszámmal, mert a régi kerettel dolgozott, akik (például Gulyás Péter, Balogh Zsolt) oszlopos tagjai voltak a válogatottnak. Néhány meghatározó játékost azonban érthetetlen okok miatt otthon hagyott: a két legjobb magyar irányítót, Császár Gábort és Lékai Mátét, az egyik legjobb védekezőt, Illyés Ferencet. A keretet pedig fiatal, de tapasztalatlan játékosokkal töltötte fel. Többek között ezeknek a változásoknak tulajdonítható, hogy a védekezés nem állt össze, a támadás pedig finoman szólva is akadozott. A Tatabányától, Balatonfüredtől és főleg a Csurgóból beválogatott fiatalok képtelenek voltak felvenni az Eb ritmusát, és megérteni egy teljesen új játékfilozófiát, amelyet a spanyolországi szakember a sportolókra kényszerített. A 22 éves Faluvégi Rudolf például lehet, hogy a faluvégi Csurgóban nagy sztár, de ahhoz még kevés, hogy egy kvalifikációs kontinenstornán egy csapatot irányítson. A szakemberek és szurkolók számára az is érthetetlen volt többek között, hogy öt plusz egyes védekezésnél az edző miért küldi ki zavaróba a köztudottan lassú Schuch Timuzsint, és miért nincs egy meghatározó heteslövő a csapatban.

Sikertelen újítás

Marczinka Zoltán, a Magyar Kézilabda-szövetség szakmai- és sportigazgatója a múlt héten nyíltan ki is jelentette: „a válogatott szereplése nem igazolta a szövetségi kapitány döntését nagyon sok tekintetben”. Marczinka a válogatott összeállításáról is beszélt, elmondta, hogy természetesen az elnökség hagyja jóvá az utazó kereteket, de a szokásjog az, hogy a szövetségi kapitányok szabad kezet kapnak a keret kialakításában. Ugyanakkor hozzátette: „Dujsebajev egy nyolc-tíz éven át sikeres válogatottat vett át, ahol nem volt indokolt ilyen szinten felforgatni a játékoskeretet, és megbontani azt a játékkultúrát, játékstílust, amiben a játékosok felnőttek, utánpótláskoruktól kezdve ebben élnek. Úgy gondolom, az edző tevékenysége nemcsak abban rejlik, hogy a saját edzői hitvallását, mentalitását átplántálja a csapatra, hanem esetenként a csapathoz tudni kell igazodni, esetleg azokat a játékstílusokat, berögzött és tényleg készségszintre kifejlesztett játékkapcsolatokat, ami egy adott kézilabda-kultúrát jellemez, azt inkább adaptálni kell a válogatottba. Nem történt előrelépés, ez a mindenáron a saját edzői filozófiát átvivő stílus ebben az esetben nem vált valóra.”

Az Eb-t különben kisebb meglepetésre a fiatal német csapat nyerte meg, a rutinos spanyolok ezüstéremmel gazdagodtak, a bronzmérkőzésen pedig az ugyancsak fiatalításon átesett horvát csapat győzte le az újoncokkal felálló norvég együttest. A magyar csapat a 12. helyen végzett, és hogy a baj sohasem jön egyedül, bizonyítja az is, hogy a jövő évi, 2017-es kézilabda világbajnokságra a sorsolást követően a második kalapból a legnehezebb selejtezős ellenfelet kapta Magyarország: Szerbiát. A többi párosítás: Svédország–Bosznia-Hercegovina, Csehország–Macedónia, Lengyelország–Hollandia, Oroszország–Montenegró, Izland–Portugália, Szlovénia–Norvégia, Fehéroroszország–Lettország, Dánia–Ausztria.

Sporttörténelmi bukás
Először fordul elő az olimpiák történetében, hogy a magyar férfi és a női kézilabda-válogatott nem jut ki az ötkarikás játékokra. Az olimpiai játékok programján (megszakítással) 1936 óta szerepel a kézilabda. A magyar férfi válogatott ezelőtt az 1996-os, a 2000-es és a 2008-as olimpiára nem jutott ki a kvalifikációs sorozatból, ám a női csapat mindhárom alkalommal kijutott (Atlantában a 3., Sydneyben a 2., Pekingben a 4. helyen végzett).
Amikor a nők nem kvalifikálták magukat (1988, 1992, 2012), akkor a férfi csapat mindig kint volt (Szöulban 4., Barcelonában 7., Londonban ugyancsak 4. lett). Az egyetlen olimpia, amelyen szerepelt a programban kézilabda, ám magyar csapat nem lépett pályára, az 1984-es volt – Los Angelesben viszont a szovjet tagországok bojkottja miatt nem vettek részt csapataink.