Hirdetés

Emberöltőnyi alkalom

Ballai Attila, Magyar Nemzet

2014. augusztus 08., 21:122014. augusztus 08., 21:12


Több mint évszázados történelme egyik legjelesebb ünnepére készül a Ferencváros: stadionavatóra. Azt azonban nem állíthatjuk, hogy története egyik legjobb formájában, hiszen a csapat kiesett az Európa-liga selejtezőjéből, majd a második bajnoki fordulóban, vasárnap
1-0-s vereséget szenvedett Pápán. (Azért ne feledjük, a tavaszi szezont is beszámítva sorozatban tíz nyertes NB I-es mérkőzés után.) Mindemellett a szurkolók egy létszámban kisebb, de hangerőben nagyobb, ezért a valóságosnál erősebbnek, látszólag befolyásosabbnak ható csoportja minden alkalmat megragad a Ferencváros vezetősége elleni hangulatkeltésre. Megesett ilyesmi már a földkerekség ezernyi pályáján, hiszen a drukker, onnantól, hogy megveszi a belépőjegyét, tulajdonképpen „alanyi jogon” lehet vak, süket, elvtelen, vagy akár báb, aki vezetni hagyja magát számára ismeretlen részérdekek, célok által is.
ARijeka vagy a Pápa elleni produkció ráadásul fokozhatta is a gerjedelmeket; amelyeket egyébként egy egyre inkább behatárolható kör szít, futballon, sporton kívüli okokból is.

Önmagában még ez sem különlegesség. Ilyen volt, ilyen lesz. A stadionavató azonban más kategória: emberöltőnként jó, ha egy megadatik egy klubnak és híveinek. A Fradi csapatának és akkori táborának legutóbb negyven esztendeje – 1974-ben a Vasas elleni 0-1 alkalmával – lehetett része hasonló élményben, és a következő negyven évben valószínűleg ismét nem lesz. Ezt nem felismerni, az ünnepbe belerondítani ezért is jóvátehetetlen vétek. Ahogyan a Kaposvárról érkezett tréner, Prukner László annak idején ferencvárosi székfoglalójában megfogalmazta: nem az aktuális edzőt vagy csapatot kell feltétlenül szeretni, hanem a klubot, annak a múltját, a jövőjét. Ez ennyire tiszta, ennyire egyszerű. Aki vasárnap este, a Chelsea elleni avatót hőzöngésre „használja”, az nem Kukurozovicsot vagy Nalepát bántja, hanem Schlosser Imre, Sárosi György, Kocsis Sándor, Kispéter Mihály, Albert Flórián, Nyilasi Tibor hagyatékát gyalázza, a lelátón helyet foglaló fradista olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózó, tornász, vízipólós, kézilabdázó hangulatát mérgezi.

Mert ők mind ott lesznek, és ünnepelni mennek.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés