Hirdetés

Elöl a CFR, hátul a Sepsi

Nyögvenyelősen, nehezen nyert hazai pályán a CFR a Nagyszeben ellen •  Fotó: Riti József

Nyögvenyelősen, nehezen nyert hazai pályán a CFR a Nagyszeben ellen

Fotó: Riti József

Kéthetes szünet után hétvégén folytatódott a román labdarúgó-bajnokság. Három forduló után a Craiova az élre állt, a CFR holtversenyben a második, a Sepsi pedig 2 ponttal egyelőre csak hátul kullog.

Somogyi Botond

2020. szeptember 15., 16:092020. szeptember 15., 16:09

Szinte meglepetések nélkül ért véget a román bajnokság harmadik fordulója. Azért csak szinte, mert az FCSB vereséget szenvedett a Voluntari csapatától. Igaz, ez utóbbi már nem igazán tartozik a meglepetések közé, mert a fővárosi csapat az utóbbi években sokszor mutatott hullámzó teljesítményt. Ráadásul a Voluntari már nem először tréfálta meg Gigi Becali csapatát.

Vereségével az FCSB lekerült a trónról, ahova a Craiova ült fel, miután idegenben 4-1-re győzte le a Hagi távozása után gyengélkedő Viitorult.

Hirdetés

A tengerpartiak kispadjára kinevezett spanyol szakember azonban továbbra is optimista. Bár csapata a Liga 1 utolsó helyén tanyázik, Ruben de la Barrera mégis optimistán nyilatkozott, hiszen azt mondta, hogy „ha az eredményeket nézzük, nehéz helyzetben vagyunk, de ha a játékot, akkor nem állunk rosszul”. Az oltyán csapat győzelmével egyelőre az első helyre ugrott, és ha a következő fordulóban a Voluntari ellen is nyer, megtartja vezető pozícióját.

Nyögvenyelősen, nehezen nyert hazai pályán a CFR.

Dan Petrescu tanítványai a második félidő közepén egy pontrúgást követően – hogyan másképp? – találtak a nagyszebeniek kapujába, akiket ugyancsak spanyol szakember irányít. Vinicius és társai azonban valószínűleg, hogy egyelőre nem a bajnokságra koncentrálnak, hanem az Európa Ligára. A csapatnak anyagi szempontból nagy szüksége lenne arra, hogy idén is bekerüljön a nemzetközi kupa csoportkörébe.

S ha már a spanyoloknál tartunk:

az immár ibériai tulajdonossal rendelkező Dinamo 1-1-es döntetlent ért el a Botosani ellen, ám a spanyol Borja Valle találata valószínűleg a bajnokság egyik legérdekesebb góljaként lesz számon tartva.

A Dinamo különben egyre-másra igazol külföldi játékosokat nagy fizetéssel, ezért kérdés, hogy a lufi mikor fog kipukkadni. Egyes szakemberek szerint ugyanis az egész nem tart tovább egy évnél. Ettől függetlenül a Cosmin Contra edzette csapat három forduló után csupán két ponttal rendelkezik, s a táblázat alsó felében foglal helyet – úgy ahogy azt egyébként az elmúlt években már megszokhattuk.

Ugyancsak

hátul kullog két ponttal a háromszéki csapat is. Legutóbb 2-2-es döntetlent játszott az Astra vendégeként, a Sepsi egy fordulatos mérkőzésen amúgy a hosszabbítás utolsó pillanataiban egyenlített Giurgiuban.

Florin Leo Grozavu együttesét azonban nem szabad leírni, hiszen az OSK első három meccsét tulajdonképpen az elmúlt szezon első három helyezettje ellen játszotta (CFR, Craiova, Astra), és ebből a három összecsapásból két pontot szerzett úgy, hogy a harmadik, Craiova elleni mérkőzésen is nagyon közel állt a pontszerzéshez. Diószegi László csapata a következő fordulóban az ugyancsak nyeretlen, sereghajtó Viitorult fogadja Sepsiszentgyörgyön, s ha nyer, fentebb léphet a táblázaton.

Három fordulót követően természetesen még nehéz bármi következtetést levonni, hiszen még a bajnokság elején járunk, az átigazolási időszaknak még nincs vége, a csapatok keretei erősödhetnek (vagy akár gyengülhetnek), és a vírus is bármikor újra közbeszólhat. Elég ha azt nézzük, hogy legutóbb az FCSB-nél diagnosztizáltak hat koronavírusos esetet, többek között az edzőt is. Az azonban biztos, hogy a másik magyar tulajdonossal (és magyar edzővel) rendelkező csapat sem adja olcsón a bőrét. A másodosztályból idén feljutott aradi UTA ugyanis még veretlen. Igaz, nem nyert mérkőzést, de a három fordulóban egyszer sem tudták legyőzni: három pontjával és 2-2-es gólkülönbségével a Bálint László edzette csapat jelenleg a 8. helyen tanyázik, a következő fordulóban pedig a Politehnica Iasi csapatát fogadja hazai környezetben.

1. Craiova 3 3 0 0 9
2. Botosani 3 2 1 0 7
3. Voluntari 3 2 1 0 7
4. CFR 3 2 1 0 7
5. FCSB 3 2 0 1 6
6. Gaz Metan 3 2 0 1 6
7. Chindia 3 1 1 1 4
8. UTA 3 0 3 0 3
9. Poli Iasi 3 1 0 2 3
10. Hermannstadt 3 0 2 1 2
11. Clinceni 3 0 2 1 2
12. Dinamo 3 0 2 1 2
13. Sepsi 3 0 2 1 2
14. Arges 3 0 1 2 1
15. Astra 3 0 1 2 1
16. Viitorul 3 0 1 2 1


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés