Hirdetés

Egyszerűség az elegancia mögött

Az ünnepelt színésznő otthon a gyerekeinek élt és nem adott sokat a külsőségekre. Audrey Hepburn kisebbik fia sokáig azt sem tudta, hogy édesanyja filmekben szerepel…

Dénes Ida

2015. június 27., 19:302015. június 27., 19:30

Az angol–holland származású Oscar-díjas színésznő csillogó karrierje mögött nagyon nehéz gyerekkor, sikertelen kapcsolatok húzódtak, családanyaként viszont mindent megtett szeretett gyermekeiért, háziasszonyként pedig nem bonyolította túl a feladatokat. Audrey Hepburn életének ez utóbbi vonatkozásairól jelentetett meg a közelmúltban kötetet az 1993-ban elhunyt művésznő kisebbik fia, Luca Dotti. A People magazinnak adott interjújában az Audrey otthon című kötet szerzője azt is elmondta: olyannyira hétköznapi életet éltek, hogy 5-6 éves koráig nem is tudta, hogy édesanyja igazi filmcsillag.

A „hűtlen feleség”

„Számomra az édesanyám Audrey Dotti volt” – mondta Luca Dotti, akinek édesapja a színésznő második férje, az olasz pszichiáter, Andrea Dotti volt. Az új könyv Audrey Hepburn kedvenc receptjeit és eddig nem publikált családi fotókat tartalmaz. A kötet azt sugallja, hogy az Álom luxuskivitelben címszereplője valójában jobban szeretett otthon lenni családjával és az egyszerű ételeket részesítette előnyben. Dotti szerint édesanyja kedvence a tényleg nem túl bonyolult paradicsomszószos spagetti volt.

A ma grafikusként Rómában élő háromgyerekes édesapa gyerekként nem igazán értette, amikor újságírók Audrey Hepburnről kérdezték, mert ő nem így ismerte édesanyját. Hivatását is úgy fedezte fel, hogy együtt nézték meg moziban a Délutáni szerelmet, melyben Audrey Hepburn Gary Cooperrel csókolózik. „Tökéletesen emlékszem, mert annyira ideges lettem. Odaszaladtam az édesapámhoz és azt mondtam: »Apa, ez komoly. Szomorúnak kellene lenned. Anya egy másik férfit csókolt meg«” – emlékezett Luca Dotti, akinek egyébként nem ez az első kötete édesanyjáról. Az Audrey Rómábant két éve, aszínésznő halálának huszadik évfordulójára adták ki. Ezt a kiadványt fia szerkesztette, tartalma kétszáz ritka fotó, nagyrészüket lesifotósok készítették a színésznőről abban az időszakban, amikor Rómában élt. „Otthon nem volt ikon, nem járt limuzinnal. Sokat sétált viszont a kutyájával” – mondja Luca Dotti, aki új könyve bevételének egy részét az Audrey Hepburn Gyermekalapítványnak adományozza. A valóságban egyébként nem a színésznő volt hűtlen pszichiáter férjéhez, hanem épp fordítva: Audrey Hepburn azután hagyta el Andrea Dottit, hogy kiderültek annak félrelépései. A színésznő Olaszországban élő fia szerint édesanyja nem tartotta magát szépnek, azt gondolta magáról, hogy túl nagy az orra, a lába, kicsi a melle és túl sovány. Édesanyja nem értette, hogy miért fáradoznak annyit a nők azon, hogy fiatalabbnak tűnhessenek, mert Audrey Hepburn örült az öregedésnek, így ugyanis több ideje maradt családjára és kevésbé vált fontossá a hollywoodi szépségideálnak való megfelelés. Luca Dotti úgy véli, hogy édesanyja legnagyobb bánata az volt, hogy nem élhette meg unokái születését.

Szomorú lélek

Audrey Hepburn elsőszülött fia is adott már ki kötetet tisztelegve édesanyja emléke előtt. Az Audrey Hepburn: a lélek eleganciája című könyv is tele van fényképekkel, ugyanakkor bepillantást enged a színésznő személyes életébe gyerekkorától haláláig. Sean Ferrer – az Oscar-díjas színésznő Mel Ferrer színésszel kötött házasságából született gyermeke – szerint édesanyját egész életében körüllengte valami szomorúság, ennek oka gyermekkorában keresendő. A második világháború alatt abba kellett hagynia a balettet, elhagyta édesapja, eltűntek fivérei és sokszor szó szerint éhezett. „Mesélt arról is, hogy testvéreivel kutyakaját ettek, amikor semmi más nem volt… és hogy mennyire zöld volt a kenyér, mivel az egyetlen kapható lisztféleség borsóból készült. Többnyire ágyban fekve, olvasással töltötte az egész napot, hogy elterelje figyelmét az éhségről” – mondta egy interjúban Sean Ferrer, aki ma az Audrey Hepburn Gyermekalapítványt működteti.

Audrey Kathleen Ruston bárónőből Ann hercegnő
Audrey Hepburn Audrey Kathleen Ruston néven, 1929-ben született Belgiumban Joseph Victor Anthony Ruston és Ella van Heemstra bárónő gyermekeként. Már ötévesen londoni bentlakásos leányintézetben tanult, itt kezdett balettezni is, ám nemesi kiváltságokat jelentő évei az első világháború kitörésével le is zárultak. A háború alatt nagyszüleinél volt Hollandiában. Később Londonba költözött édesanyjával, ahol szerény körülmények között éltek. Hogy tanulhasson, Audrey tánckari balerina volt, modellkedett és színészkedett is. Első főszerepét 1951-ben kapta meg, első filmfőszerepe Ann hercegnő volt a Római vakációban. Ezt az alakítását a legjobb női főszerepért járó Oscar-díjjal jutalmazták. Az Álom luxuskivitelben Hollyját eredetileg Marilyn Monroe-nak szánták, aki nem vállalta, így az európai színésznő aratott vele világsikert. Játszott Gregory Peck, Humphrey Bogart, Fred Astaire és Cary Grant partnereként, Hubert de Givenchy múzsájának tekintette. Majdnem hozzáment William Holden színészhez, ám miután fény derült rá, hogy vazektómián (a szó az ondóvezeték elkötését jelenti – a szerk.) esett át, a színésznő felbontotta a jegyességet. Később Mel Ferrer színész felesége lett. Házasságuk alatt háromszor elvetélt, majd 1960-ban megszületett közös fiuk, Sean Hepburn Ferrer. Válása után Andrea Dotti pszichiáterhez ment nőül, akitől szintén elvált. Közös gyermekük Luca Dotti. 1980-ban ismerte meg a holland televíziós színész Robert Wolderst, akivel rákos betegség miatt bekövetkezett haláláig, 1993-ig élt együtt. 1988-tól az UNICEF jószolgálati nagykövete volt.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés