Hirdetés

CFR: ha nincs pénz, foci sincs?

Somogyi Botond

2014. április 04., 18:422014. április 04., 18:42

Még az ötvenes évek közepén, az álamatőrizmus időszakában vált szállóigévé Puskás Ferenc mondata: „Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci!” Úgy látszik, ennek a gondolatnak máig van realitásalapja, a Kolozsvári CFR labdarúgócsapatánál mindenképp. Merthogy a játékosok négy hónapja nem kaptak fizetést – de nem is nyertek mérkőzést.

A pénzhiány a fellegváriaknál eddig ismeretlen állapot volt. A klub az elmúlt néhány évben ugyanis épp attól vált híressé, hogy minden naprakész volt: a fizetések, a könyvelés, a befektetések, az átigazolások. Ez a sikertörténet alapozta meg a 2002-ben az első osztályba feljutott csapat eredményeit: három bajnoki cím, három kupagyőzelem, valamint sikeres Bajnokok Ligája-szereplés.

Ám a csap elzáródott, Pászkány Árpád tulajdonos tavaly úgy gondolta: az évek folyamán befektetett anyagiak megtérültek, a klub sok pénzt hozott a konyhára, a profitot pedig már nem volt hajlandó újra a CFR javára fordítani. Így maradtak pénz nélkül a játékosok, ami rögtön meglátszott az eredményeken is. Cadu és társai ugyanis tavaly ősz óta egyetlen mérkőzést sem nyertek. Két héttel korábban felmerült, hogy a klub még a jövő évi licencet sem kapja meg, a játékosok pedig zúgolódni kezdtek. A helyi „ősellenség”, az U elleni múlt heti rangadóra sok vasutas szurkoló ki sem ment: érezte, hogy megszakad az „egyetemisták” elleni 42 évnyi sikersorozat. És nem mintha a a fellegvári játékosok nem lennének képesek megverni a kiesés szélén álló Szamos-partiakat, sokkal inkább azért, hogy a szégyenteljes vereséggel jobb belátásra bírják a vezetőséget.

A vezetőség pedig lépett. Lehet, nem épp az U elleni vereség miatt, inkább az első osztályos licenc elnyerése érdekében. Az EnergoBit Rt. – a CFR egyik kisebbségi részvényese – tulajdonosa, Gadola István 1,5 millió euróval segítette ki a csapatot. A klub megkapta a Liga 1-ben való jövő évi szereplés jogát, a játékosok pedig néhány havi bérüket is kézhez vehették a múlt héten. Az eredmény pedig önmagáért beszél: hét végén a vasutasok megszerezték a tavaszi fordulóban első győzelmüket, éppen a Pandurii Târgu Jiu ellen, amelyet 2007 óta nem tudtak legyőzni idegenben. Igaz ugyan, hogy a gól csupán a 92. percben esett, de a játékosok az egész mérkőzés ideje alatt folyamatosan támadtak, és ha nem is játszottak jól, szinte felszántották a pályát. Vagyis: ha van pénz, akkor lesz foci is. Ezt az érzést sugallták mindazoknak, akik még nem látták idén győzni a csapatot. E gondolatot fűzte tovább a csapat edzője, Vasile Miriuţă is, aki a győztes mérkőzés lefújása után kijelentette: ha a játékosok hamarabb megkapják a pénzt, a csapat 6–7 ponttal többet szerez, és előkelőbb helyen állna a táblázaton.

Valószínű azonban, ha a játékosok meg is kapják fizetésük hátralevő részét, akkor sem nyerik valamennyi hátralévő mérkőzésüket. Elsősorban azért, mert a keret nem képes kiugró teljesítményre. A gyenge szereplés azonban a gyakori edzőváltásokra is visszavezethető: tavaly Ioan Andone, Francisc Dican, Paulo Sergio, Eugen Trică, Mircea Rednic és Petre Grigoraş váltotta egymást a vasutasok kispadján. Másrészt arra, hogy a húzóembereket (Renan, Ivo Pinto, Bastos, Bakary Sare, Gabriel Mureşan, Modou Sougou) Pászkány eladta külföldre. Helyettük ingyen igazolható, lejárt szerződésűek érkeztek a Fellegvárra, akik alig ütik meg a Liga 1 színvonalát: Tade, Velayos, Tiago Lopes, Chuka Ogbu, Dokovics, Monroy. A kivételt talán a két tehetség, Florin Costea és Denilson Gabionetta jelenti. Ám az előbbi már nem az a kiváló játékos, aki a Craiova színeiben szerzett hírnevet magának, az utóbbi pedig – ahogyan a dél-amerikaiak többsége – rendkívül hullámzó teljesítményt nyújt, kimondott hangulatember.

Vasile Miriuţă különben arra is panaszkodott, hogy – eltekintve az anyagi gondoktól – nehezen tudja motiválni a játékosokat. Egyesek ahhoz szoktak, hogy a bajnoki cím, a BL-szereplés a cél, a 8–9. hely nekik nem jelent kihívást. Másoknak nyáron lejár a szerződésük, a következő idényt pedig valószínűleg más csapatban kezdik. A kölcsönbe érkezettek sem szakadnak meg a pályán, ilyen játékoskerettel pedig nem csoda, ha nehezen boldogul az edző.

„A szurkolók legyenek nyugodtak, a csapat nem szűnik meg! Idén nyilván már elszállt a bajnoki cím reménye, jövőre azonban újra az első helyet célozzuk meg. Senki sem szabadul meg tőlünk olyan könnyen” – nyilatkozta Gadola nemrég a Stiridesport.ro című honlapnak. A klub alelnöke ugyanakkor kijelentette: nem tervezi megvásárolni a klubot, és többségi tulajdonos sem kíván lenni.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés