Hirdetés

CFR: győzelem után tovább élnek a kolozsvári csapat reményei

A Botoșani ellen  nagy nehezen nyert mérkőzést a kolozsvári CFR •  Fotó: Riti József

A Botoșani ellen nagy nehezen nyert mérkőzést a kolozsvári CFR

Fotó: Riti József

Kedd este a bajnoki cím megvédéséért folytatott küzdelemben a kolozsvári csapat létfontosságú mérkőzést nyert – kínkeservesen. A Botoșani elleni 1-0-s győzelmet azonban botrányos időszak előzte meg (s csak halkan jegyezzük meg, lehet, hogy követi is). Ugyanis a csapat körül semmi sem úgy alakult, ahogy azt a vezetőség szerette volna.

Somogyi Botond

2020. július 29., 15:132020. július 29., 15:13

2020. július 29., 20:072020. július 29., 20:07

Az FCSB elleni mérkőzést megelőzően a vasutasoknál először egy játékosnál, majd többnél is kimutatták a koronavírus-fertőzést. Ezért a meccset elhalasztották. A rossz nyelvek azonnal valami gyanúsat láttak az egész mögött. Egyesek azt hangoztatták, hogy a CFR intézte így az egészet, hogy ne játsszon a bukaresti csapattal, szakítsák félbe a bajnokságot és „zöld asztalnál” nyerje meg zsinórban harmadik bajnoki címét. A kolozsváriakhoz közeliek pedig éppen fordítva gondolják: szerintük az egész arra ment ki, hogy a fellegvári csapatot szétzilálják. Cosmin Gușă egykori államtitkár, jelenleg a dzsúdószövetség elnöke pedig egyenesen egy összeesküvést lát a háttérben.

Minden azért történt, hogy a Craiova nyerje a bajnokságot, ne a CFR – jelentette ki Gusă.

Hirdetés

A tény az, hogy a csapatnál több mint tíz napja mutatták ki az első koronavírus-fertőzést. Adrian Păun állítólag egy kolozsvári vendéglő teraszán barátok körében eltöltött este után fertőződött meg. Az elmaradt FCSB elleni mérkőzést követően a Bukarestben tartózkodó csapatot ezután egy magánklinikán tesztelték, és 26 személynél (16 játékosnál, valamint a klubnál dolgozó személyeknél, szakmai stábnál) mutatták ki a koronavírust. A vezetőség azonban nem hagyta annyiban a dolgot: Kolozsváron is tesztelték a személyeket. Az eredmények azonban eltérőek lettek. Hétfőn nyolc játékos – Ovidiu Hoban, Denis Ciobotariu, Luis Aurelio, Mike Cestor, Dodi Joca, Hindrich Ottó, Cătălin Itu és Billel Omrani – két egymás utáni tesztelése is negatív eredményt mutatott. Az említett játékosok ezért engedélyt kaptak a Profi Ligától az edzésekre, a csapat vasárnapra tervezett mérkőzését pedig nagy sietséggel pedig kedd estére tűzték ki. További három kerettag is (Cristian Bălgrădean, Cătălin Golofca és Claudiu Petrila) előbb pozitív, majd negatív tesztet produkált, a csapatnak így csupán öt elkülönített játékosa maradt: Adrian Păun mellett Grzegorz Sandomierski, Cristian Manea, Damjan Djokovic és Lacina Traoré. A vírus azonban nem kímélte a szakmai stábot:

Valeriu Bordeanu másodedzőn kívül mindenkit pozitívnak nyilvánítottak, ezért tegnap a kispadon ő helyettesítette Dan Petrescu vezetőedzőt, s várhatóan az idény további két mérkőzésén is hasonló lesz a helyzet.

A történet azonban itt nem fejeződik be, mert a CFR vezetősége nyilatkozatban reagált a román sajtóban megjelent cikkekre, valamint a kialakult helyzetre, és tervezi, hogy a bukaresti magánkórházat (állítólag a Regina Maria) perelni fogja. A Mediafax hírügynökség értesülései szerint több százezer eurós kártérítést fog követelni a hibás tesztek eredményei miatt, mert azok a fellegvári klubot anyagi és érzelmi szinten is károsították. Egy másik nyilatkozatban különben

a CFR azt is kijelenti, hogy bíróságon fog elégtételt kérni az ellen a személy ellen, aki kijelentette, hogy a Bukarestbe repülőn utazó csapattagok nem használtak maszkot, és így veszélybe sodorták a repülőn utazó többi utast is.

Nyilván ez a kis intermezzo is a bizonytalanságot volt hivatott növelni és a vasutascsapat elleni ellenszenvet szítani.

S hogy a román sportsajtót (és nem csak) mennyire zavarja a CFR két és fél éve tartó dominanciája, igazolja, hogy szinte mindent elkövetnek azért, hogy minél nagyobb éket verjenek a vezetőség és a játékosok közé. Dan Petrescu vezetőedző fertőzöttsége révén nyilván nem lehet jelen az edzéseken és a kispadra sem ülhet le. Ezért a Botoșani elleni kedd esti mérkőzést megelőzően megjelent a hír, miszerint a CFR vezetősége a jövő évre már kiszemelte utódját is az egykori portugál játékos, Sa Pinto személyében. Holott a román szakembernek még kétéves szerződése van a Fellegváron. A botrányos helyzetet csak fokozta a román sportsajtó másik, utolsó pillanatban bedobott értesülése. Ezek szerint a tegnapi mérkőzésre delegált Marius Avram bíró néhány évvel ezelőtt 130 ezer eurót adott kölcsön Nagy Miklósnak, aki jelenleg a CFR második csapatának menedzsere. A szakember különben nem is tagadta a kölcsönt, de hangsúlyozta, hogy ez még akkor történt, amikor Marius Avrammal mindketten bírókként dolgoztak. „Néhány évvel ezelőtt egy ingatlanberuházás miatt kértem kölcsön a pénzt bíróként. A második csapat menedzsereként nincs kontaktusom az első csapatnál dolgozó személyekkel, a járvány kitörése óta nincs edzésünk, nem jártam a csapat háza táján, ezért nem látom, hogy a két dolog inkompatibilis lenne” – jelentette ki a román sajtó megkeresésére Nagy Miklós.

A Botoșani ellen végül nagy nehezen megnyert mérkőzést különben éppen egy Marius Avram által megítélt tizenegyes döntötte el. „Természetesen” a román sajtó ezúttal is megteremtette a kettő közötti összefüggést, kijelentve, hogy a megadott büntetőt tulajdonképpen nem is kellett volna befújni, hiszen – bár a moldvai hátvéd és a kolozsvári csatár között létezett fizikai kontaktus, de – Michael Perreira az egészre csak rájátszott. Azt nyilván már kevesebben jegyzik meg, hogy a beadást megelőzően a labda az egyik botoșani-i játékos kezére pattant, tehát a Kolozsvárnak már néhány másodperccel korábban járt volna a büntetőrúgás.

A kedd esti győzelemmel különben a CFR életben tartotta esélyét a bajnoki cím megszerzésére.

Ehhez viszont az szükséges, hogy megtizedelt csapattal, a tíz napig nem edzett játékosokkal, szakmai stáb nélkül pénteken idegenben győzzön a valószínűleg tartalékosan felálló FCSB vendégeként, jövő hétfőn pedig a nagy rivális, listavezető Craiova otthonából is elhozza a három pontot. Ez utóbbi bravúrra akkor nem lenne szüksége, ha a Craiova a harmadik, ám nemzetközi kupaindulási joggal tartozásai miatt nem rendelkező Astra otthonában vereséget szenvedne. Erre azonban nem fogadnának sokan, ezért valószínűleg marad az „egyenes út”, vagyis a CFR-nek a saját kezében a sorsa: ha négy nap alatt a hátralevő két mérkőzését megnyeri, ismét a bajnoki székben érezheti magát.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés