Hirdetés

Camora, a rekorder csapatkapitány

A csapatkapitány több mint hat éve erősíti a fellegváriakat, a román bajnokságban posztján az egyik legjobb •  Fotó: Transilvania Reporter

A csapatkapitány több mint hat éve erősíti a fellegváriakat, a román bajnokságban posztján az egyik legjobb

Fotó: Transilvania Reporter

A romániai fociszurkolók csupán úgy ismerik, Camora. A CFR csapatkapitányáról kevesen tudják: fiatalként dolgozni kényszerült, hogy családját eltartsa. A bajnokság egyik legjobb balhátvédje a hetedik szezonját tölti a vasutasoknál, és immár több mint kétszáz mérkőzést játszott a fellegvári alakulatnál.

Somogyi Botond

2018. május 02., 19:192018. május 02., 19:19

2018. május 02., 19:222018. május 02., 19:22

Amikor nyolc évvel ezelőtt a kolozsvári CFR csapatában először lépett pályára az uruguayi Alvaro Pereira, és egy hosszú sprint után mindenkit kicselezve alig centikkel lőtt az ellenfél kapuja mellé, a sajtótribün minden újságírója egyöntetűen kiáltott fel: ez a játékos a jövő szezont már nem a vasutasok színeiben fogja végigjátszani. És így is volt. Az uruguayi szélső a Portóhoz került, pótlására pedig Portugáliából egy új játékos került a Fellegvárra. Akkor még senki nem tudta, hogy a vékonyka, törékenynek tűnő balhátvéd – az akkor idolként tisztelt szintén portugál Caduhoz hasonlóan – történelmet fog írni.

Mário Jorge Malino Paulino – közismertebb nevén Camora – hét év alatt immár több mint 200 mérkőzést játszott a kolozsvári csapatban. Ezzel pedig átadta Ricardo Cadu kolozsvári rekordját a múltnak. Cadu és Tony mellett pedig ő a harmadik portugál, aki a CFR csapatkapitányi karszalagját viselheti. És nem véletlenül. Cadu 2014-ben történt távozása után fel sem merült, hogy a tisztség más játékost illessen. A sport iránti alázata, küzdőképessége, a vezetők és a társak iránti tisztelete szinte predesztinálta a kapitányi tisztre.

Hirdetés

Nem volt könnyű eljutnia ebbe a pozícióba. Legkisebb gyermekként kiskorában neki jutott a feladat, hogy – az iskolát 16 évesen abbahagyva – állás után nézzen, és édesanyját eltartsa. Két éven keresztül napi nyolc órát dolgozott egy termopán ablakokat készítő és forgalmazó cégnél, délután pedig edzésre jelentkezett a helyi csapatnál szülővárosában, Samora Correiában. Innen ered különben a beceneve is. Gyermekként ugyanis sokat járt a helyi csapat meccseire, egy alkalommal pedig tévesen ejtette ki szülővárosának nevét: Samora helyett Camorát mondott.

A manchesteri csoda

Nemsokára felfigyelt rá a Braga csapata, amely megvásárolta, és kölcsönadta a Valdevezbe. Innen az elsőosztályban szereplő Beira-Mar csapatához került, közben pedig megjárta az alsóbb osztályban szereplő Pam­pil­hosát. A Naval együttesénél három évet töltött. Amikor pedig a csapat kiesett a portugál elsőosztályból, Camora Kolozsvárra került. A CFR színeiben pedig – a csapat jó eredményeinek is köszönhetően – egyre jobban játszott, egyre több mindent ért el. 2012-ben részese volt annak a történelmi teljesítménynek, amelyet nemcsak Kolozsváron, hanem Romániában is úgy emlegetnek, mint a manchesteri csoda.

Az Old Traffordon 1–0-ra megnyert mérkőzés óta sok év telt el, az akkori csapatból már csak Camora maradt, de ennyi év távlatából is különös érzésekkel emlékszik vissza az Álmok színpadán eltöltött 90 percre. „Manchesterben olyan játékosokkal léphettem pályára, akiket addig csupán a tévéből ismertem. Nagy élmény volt Rooney vagy Van Persie ellen játszani, örvendtem, hogy ilyen magas szintre eljutottam. Azt a mérkőzést soha nem fogom elfelejteni” – nyilatkozta a balhátvéd.

Minden csábítás ellenére Kolozsváron maradt

De a portugál játékost nem azért kell szeretni vagy tisztelni, mert külföldiként a legtöbb meccset játszotta bordó mezben. Nem azért, mert eljött Nyugatról az ismeretlen keleti tömbbe és immár hetedik éve itt játszik. Nem azért, mert a bajnokság egyik – ha nem a legjobb – balhátvédje. Nem azért, mert mindig tisztelettel nyilatkozik az ellenfelekről, mert jól megtanult románul, vagy mert mindig a legnagyobb erőbedobással harcol a pályán. Nem. Hanem talán valami egészen másért. Egy olyan dologért, amit a mai világban kevés sportoló tesz meg a klubjáért. Amikor a fellegvári alakulat a csődvédelmi eljárás alá került, nem jelentette fel a klubot, nem menekült el más csapathoz, holott számos külföldi ajánlat érkezett számára. Sőt, beleegyezett abba, hogy fizetését drasztikusan csökkentsék. Pedig az egyik ciprusi sztárcsapat havi 7 ezer euróval többet ígért neki. Ő mégis maradt a CFR-nél. Szegény sorból verekedte fel magát a sport révén, megtanulta értékelni a pénzt, a csábító ajánlatok ellenére azonban mégsem a könnyebb és az anyagilag kecsegtetőbb utat választotta, hanem a göröngyöset. Vállalta, hogy a nehézségek ellenére is marad a vasutasok játékosa.

„Örvendek, hogy itt maradhattam Kolozsváron, úgy érzem, jó döntést hoztam” – nyilatkozta Camora, aki játékával és hozzáállásával igyekezett segíteni a csapaton. Biztos pont volt a keretben, a pályán és azon kívül is. Akire minden játékos és edző számíthatott. Igaz, döntéséhez talán az is hozzájárult, hogy megkapta a román állampolgárságot, és szeretett volna bekerülni a román válogatottba. Ez azonban a román szövetségi kapitány körüli folyamatos bizonytalanság miatt nem jöhetett össze. „Mindent, amit elértem, Romániának köszönhetem. Már úgy érzek, mint egy román, és a sport befejezése után is itt szeretnék tevékenykedni” – árulta el elképzeléseit menedzserének, Sergio Guedesnek.

Ja, és még valami. A CFR jelenlegi keretében számos olyan játékos van, aki mindezek ellenére mégis többet keres, mint a portugál szélsőhátvéd. Amely bizonyos szempontból talán érthetetlen. De Camorát ez sem zavarja. Ő továbbra is a vasutasok csapatkapitánya marad. Ki tudja, meddig?


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés