Buducsnoszt: szép jelen, szebb jövő

Ballai Attila

Hála a külföldi híveknek és a kedvezményes hazai akcióknak, bár magyar résztvevő nélkül zajlott a torna, nem kellett feszengeni az érdektelenség miatt. Most azzal folytathatnánk, még szép, hiszen Európa négy legjobb csapata lépett fel, de a Dinamo Volgograd esetében e minősítés túlzó. Az oroszok az első elődöntőben 31-22-es verést is kaptak a Larviktól, különösen a 9 gólos Linn-Kristin Koren Riegelhuth parádézott.

Normális esetben persze azt kellett volna latolgatnunk, hogy a négyes végjáték előtt ki lehet a Győri Audi ETO KC legveszélyesebb ellenfele. Csakhogy a címvédő kiesett a negyeddöntőben, így magyar csapat híján „észak dél ellen” jeligéjű döntő ígérkezett. A négy résztvevő természetesen nem szerencsével vagy érdemtelenül jutott a Final Fourba, hiszen a főtáblán hárman is csoportjuk élén zártak. Csupán a Vardar szorult a Buducsnoszt mögé, a középdöntőben ugyanez a három egylet a saját hatosa első, illetve második helyén végzett, megint a szkopjeiek csúsztak le a harmadik fokra. A legfontosabb szakaszban, a negyeddöntőben azonban magukhoz tértek, 24–18-cal és 27–27-tel, azaz biztosan verték ki az Győrt. Az ETO az első csoportkörben az első, a másodikban a második pozíciót érte el, azaz mindvégig úgy tűnt, ott a helye a négy között, ám két igazi értékmérő mérkőzését elrontotta.

Persze, százszor is leírtuk, elmondtuk, hogy anyai örömök és sérülések miatt legfénylőbb csillagai – Katrine Lunde, Görbicz Anita, Eduarda Amorim – kiestek, de a Final Four küszöbén itt az ideje, hogy megfogalmazzunk némi kritikát. A páratlan anyagi eszközökkel gazdálkodó győriek a közelmúltban sorra igazolták az olyan légiósokat, akiket tartósan vagy egyáltalán nem sikerült beépíteniük. Katarina Bulatovics tavaly nyáron egy év után távozott, a helyére igazolt jobbátlövő, Susann Müller meg se melegedett, már lemondtak róla – valamiért használhatatlanná is vált –, a szezon végén Anna Szen, Vesna Milanovic-Litre, Macarena Aguilar és Jelena Grubisic is mehet; persze nem állíthatjuk, hogy ok nélkül, de nem a szél fújta őket a Kisalföldre, hanem alkalmasnak tartották mindegyiküket az ETO-tagságra. Mint ahogyan a brazil Tamires De Araujót is, aki érdemi lehetőséget sem kapott, őt kispadozni szerződtették. Vagy a kiválasztásnál, vagy a menedzselésnél, az „asszimilálásnál” történtek a hibák, és ez is, az is vezetői felelősség.

A magyarok nélküli elődöntőben, a délszláv belharcban a Buducsnoszt váratlanul 27–17-re elintézte a Vardar Szkopjét. Mivel a macedónok a negyeddöntőben hatgólnyi különbséggel búcsúztatták a Győri Audit, e végkifejlet a magyar címvédő számára is kellemetlenül hatott. Hát még a szkopjeieknek, az ETO-val 2013-ban BL-t nyert jobbszélső, Jovanka Radicsevics nem is kertelt: „Semmit nem hajtottunk végre abból, amit megbeszéltünk.”

A fináléban a 2011-es és a 2012-es bajnok, valamint az elmúlt két év két ezüstérmese, azaz a most hiányzó Győr két áldozata találkozott. A Larvik színeiben Karoline Breivang 35. születésnapját ünnepelte, a két részletben 11 szezon után végleg leköszönő edző, Ole Gustav Gjekstad ugyancsak ihletett hangulatban készülődött, a Podgorica pedig, bár a Buducsnoszt szó jövőt jelent, meg akarta hódítani a jelent. Meg is tette, egyetlen rohammal. Persze nem állíthatjuk, hogy 4–0-nál minden elvégeztetett, de az alaphangot megadta a rajt. A montenegróiak hátul felőrölték, ledarálták, elől szétlőtték a kapusteljesítmény és blokkok nélkül védekezgető skandinávokat, akik Mörk góljaival maradtak partiban annyira, amennyire. Olyan volt ameccs képe, mint amikor a medve játszadozik az amúgy fürge és ügyes, trükkös nyuszival. A Larvik Mörk és Edin révén végül 26–22-re kozmetikázta a számszerű eredményt.

A Buducsnoszt pazar védekezéssel, villám szélsőivel, rendíthetetlen beállósával és olykor még őket is felülmúló átlövőivel vázolta a női kézilabdázás jövőjét. Aki követni akarja őket, annak szintén dimenziót kell váltania.