Testnevelésből is lehet házi feladat

– A túlzott okostelefon-használat káros hatásairól sokat beszélünk manapság, arról azonban kevesebb szó esik, hogy következményeként már tinédzserkorban kialakulhat púposság. Szakemberek szerint egyre gyakoribb, hogy a fiataloknál hátgerincferdülés figyelhető meg, a deformálódás sokszor amiatt van, hogy a gyerekek naponta több órán keresztül telefonok, táblagépek fölött görnyednek. Tapasztalja ezt testnevelői munkája során?

– Mosolyognom kell, hogy a médiában szabad nevén nevezni a jelenséget, esetünkben a púpot, közben a tanárnak ilyen formában nem ajánlatos használnia a szót. Többször megtörtént ugyanis, hogy a nevén nevezett elégtelenségek vagy rendellenességek miatt a szülők feljelentést tettek a tanár ellen. Csak azt mondhatjuk maximális óvatossággal, hogy rossz a gyerek tartása, még akkor is, ha már púpos, és ez látványosan szembeötlő. A túlzott óvatoskodás (pl. nem kövér, csak túlsúlyos), az, hogy inkább átnevezzük a dolgokat, azt eredményezi, hogy nem nézünk szembe a problémával eléggé, vagy felületesen kezeljük. Így nem kap akkora jelentőséget, hogy komolyan odafigyeljünk rá. A statisztikai mutatók arról tanúskodnak, hogy az utóbbi években megötszöröződtek a gyermekek gerincbetegségei. Az iskolás korosztály 40 százaléka valamilyen fizikai elégtelenségben szenved, melyet civilizációs ártalomként kezelünk.

– A testnevelőre így egyre nagyobb szerep hárul a fizikai problémák korai felmérésében és megelőzésében…

–Fő célunk az egészség megőrzése, és ennek érdekében minden óra anyagában speciális gyakorlatokat kell alkalmazni a civilizációs ártalmak kivédésére. Nagy hangsúlyt kell fektetni a hátizmokra és a prevenciós gyakorlatokra az óra megfelelő részében. Ki kell alakítani a gyerekekben a helyes tartás érzetét, tudatosítani bennük a táblagéphasználat káros hatását, helyes használatát. A kézben tartott kütyük használatakor fokozott figyelmet kell fordítani a testtartásra: húzzuk ki magunkat, tartsuk egyenesen a fejünket, mindkét fülünk maradjon a váll fölött, 20 percenként álljunk fel, tegyük le a táblagépet a kezünkből. Nyújtózkodjunk egy nagyot, körözzük a vállakat előre-hátra, óvatosan mozgassuk meg a nyak izmait, lélegezzünk mélyet, s járjunk egyet, hogy javuljon a szervezet vérellátása.

– A képernyők erős vonzereje nyilván nem semlegesíthető, nem iktatható ki a gyerekek életéből, de valamennyire talán szabályozható lenne. Mit tehet a pedagógus, az osztályfőnök az iskolában, hogy valamennyire mozgásra ösztönözze a gyerekeket?

– A legutóbbi, nagy létszámú iskolában végzett szúrópróbás felmérésem azt mutatja, hogy az elsősök még nem hordanak magukkal okostelefont, másodikban már az osztály felének van, harmadik-negyedikben szinte mindenkinek. A nagyobb osztályokban mindenkinek, hiszen státusszimbólum. Tény, hogy szabadidejük túlnyomó részét ez foglalja le. Gondolkozzunk el azon, mennyi sikerélményt nyújtanak a számítógépes játékok és ezzel szemben az iskolában mennyi kudarcot él meg a gyerek, milyen megfeszített munkának, stressznek, eredménykényszernek van kitéve naponta a tanulás folyamatában. És hogy mit tehet a pedagógus, az osztályfőnök? Ki kellene dolgozni iskolánként egy általános prevenciós tervet a civilizációs ártalmakra, ahol a tanári összefogás, együttműködés, a szülők felvilágosítása meghozná az eredményt. A régi rendszerben alkalmazott és agyonkritizált kötelező nagyszüneti 10 perces torna is nagyon jól jönne. Az iskolaudvart át lehetne alakítani, alkalmassá tenni sokoldalú játékos tevékenységekre. Fontos lenne a sportpályák mellett a (balesetmentes) akadálypályák jelenléte, a sok színnel berajzolt ugrókockák az aszfalton, vagy akár olyan helyek kialakítása, ahol lehet ugróspárgázni vagy fallabdát játszani bármikor. Be kell vonzani őket a könnyű, sikerélményt adó mozgásos játékokra.

– Visszatérve a testtartáshoz: Amerikában „text-neck”-nek, vagyis „szövegnyaknak” nevezték a jelenséget, ami egyenesen az „okostelefonpúpot” eredményezheti. Milyen gyakorlatokat iktathat be a testnevelő a tornaórába, amivel kifejezetten ezt a káros hatást ellensúlyozni lehet?

– A szövegnyak-jelenség nálunk még nem annyira elterjedt, mint Amerikában, ahol már népbetegségként emlegetik. Keneth Hansraj New York-i sebész egy számítógépes programot használva arra a következtetésre jutott, hogy a koponya által kifejtett terhelés normális állapotban (testtartásban) 4,5–5,4 kg-ot tesz ki átlagosan, ám a fej előrebiccentésével 15 foknál ez már 12 kg-os terhelést jelent, míg 6o fokos előrehajlásnál 27 kg-nak megfelelő terhelés nehezedik a nyakcsigolyákra. A napi egy óra vagy hosszasabb táblagéphasználat alatt az ismétlődő nyomás folyamatosan terheli a gerincet, amely a csigolyák kopását, sérvesedést, torzulást idéz elő. Hogy mit tehetünk az iskolában, és a tornaórán mi a leghatásosabb? Az, ami az általános iskolák egy részében megtörtént már: az elektronikus kütyük használatát betiltották az iskola területén, s ezt a szülőkkel belső rendszabályként alá is íratták. Így tiszta sor, a gyerek viheti, hogy szükség esetén nála legyen, de nem használhatja az iskolában. Tehát ez már egy jó lépés. Tornaórán a gyerekkel meg kell éreztetni a helyes állás, járás, ülés, tartás fogalmát. Ki kell alakítani az ehhez szükséges izomérzetet, testkontrollt, ami bármennyire is furcsán hangzik, már kicsi osztályokban rövid idő alatt kialakítható, ha következetesen rádolgozunk és különbözö speciális gyakorlatokkal, koncentrálással figyelmüket testükre irányítjuk. Házi feladatot lehet hagyni testnevelésből is, még ha mosolygunk is rajta. Gyakorlatgyűjtést és ezek bemutatását, kocogást, talajtorna-gyakorlatokat lehet bemutatatni, zsonglőrködést vagy bármi mást, amit a gyerek egyénileg kidolgoz.

– Az iskolában – főleg 9–12. osztályban – nagyon kevés a tornaóra, sőt a nagyobbacska lányok sokszor ki is kerülik a tornázást menstruációs periódusra hivatkozva. A program túlzsúfolt, a kamaszok reggel 8-tól délután 3-ig ülnek a padban, és hetente egy-két órán keresztül tornásznak csupán az iskolában. Mit javasol a szülőknek, milyen mozgásformát válasszanak a gyerekek iskolán kívül, ami a leginkább ellensúlyozhatja az ülő életmódot?

– Érdekes jelenség, hogy a gimnasztika gyakorlatanyaga egyre inkább az ülésben végezhető gyakorlatokra fókuszál: nem véletlenül, hiszen generációkat ültetett le a civilizációs életforma. Mondhatjuk azt is, hogy ,,gipszbe tették az emberiséget”. A pubertás korosztálynak lenne a legnagyobb szüksége a sokoldalú mozgásfoglalkoztatásra, hiszen a robbanásszerű hosszanti növekedés hatására az izom- és keringési rendszernek, a szerveknek komoly átállásra van szükségük, ezeket pedig megfelelő táplálkozással és mozgással lehet karbantartani. De a minisztérium heti egy testnevelésórát ír elő a középiskoláknak, s csak az igazgatók jóindulata vagy valamilyen opciós tevékenység bevezetése nyithat kiskaput a heti két testnevelésórának. Nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk diszkriminációnak, és érdemes lenne utcára menni érte tanárnak, diáknak, szülőnek kézen fogva. Ami a diáklányok vonakodását illeti, tudatosítani kellene bennük, hogy a havi vérzés természetes állapot, nem pedig betegség. Az esetleges görcsök jelentkezését is ki lehet küszöbölni jógagyakorlatokkal, hasi légzéssel. A mozgás segít ilyenkor, és nyugodtan lehet dolgozni csökkentett ütemben. A kimaradás az óráról ilyen alkalommal a későbbi felnőtt időszakokra is kihat, és elmehet addig, hogy ágyba kényszerül a nő erre a periódusra, mert így szoktatja magát. Serdülőkorban minden mozgásfoglalkozás jól jön. A kocogástól a görizésig, a bicajozástól a csapatsportokig, fitneszedzésekig bármi, csak mozogjanak. Mert így a rendszeres mozgás életelemükké, szokássá válik, és akkor minden jóra fordul, mint a mesében.

Bogdán Emese
A csíkszeredai Nagy István Általános Iskola testnevelő tanára. Intő szülőknek, nevelőknek című könyve az Ábel Kiadó és a Csíkszeredai Kiadóhivatal gondozásában jelent meg 2014-ben. A kiadványban sokéves tapasztalatát összegzi, összefoglalja a pedagógusok, de főként a szülők számára a mozgással, testneveléssel, testtartással kapcsolatos tudnivalókat, az iskoláskorban előforduló leggyakoribb tartáshibákat.

– Mi a konkrétan észlelhető hátránya a gyerek lelki életében, ha keveset mozog, és mi az előnye, ha sportol? Az ép testben ép lélek üzenetét hogyan lehet még idejében tudatosítani a gyerekekben?

– A mozgás mennyisége személyhez kötött, vannak kisebb mozgásigényű és örökmozgó gyerekek. Aki úgy szokja meg kiskorában, hogy nem mozog (és ennek számos oka lehet, például az is, hogy gátlásossága miatt kinevetik az órán vagy a tanár nem figyel rá, s elkönyveli ügyetlennek, ő meg elkedvetlenedik), az felnőttkorában sem lesz a fitnesztermek, sportpályák látogatója, és „lezárja” magában a mozgás örömét. Egészségügyi állapota is eszerint alakul majd. Aki viszont gyerekkorában megszokja a rendszeres mozgást, edzésre jár akár sportolóként, akár csak hobbi formájában, életelemévé válik a mozgás. Felnőtt korában is olyan lesz az életvitele, és csak így fogja jól érezni magát. Az „ép testben ép lélek” örökzöld mondást, szállóigét (amit manapság humorosan úgy mondanak, hogy ép testben épp hogy élek) a jó öreg Juvenalis már Krisztus előtt 27-ben így fogalmazta meg: imádkozni csak azért érdemes, hogy ép testben ép lélek lakozzék. Komoly feladat ez ma is civilizációs ártalmaink közepette. Mi imádkozhatunk úgy is, hogy mindennapi mozgásunkat add meg nekünk ma.