2014. május 23., 22:262014. május 23., 22:26
Majdnem két évvel ezelőtt ebben a rovatban többek között arról cikkeztem, hogy Kolozsvár népzenei életébe mintha újra beköszöntött volna a körülbelül harminc évvel ezelőtti boldog hőskorszak. Az erdélyi táncházmozgalom bölcsője ugyanis minden kétséget kizáróan Kolozsvárott ringott, és három-négy táncházzenekar tagjai gondoskodtak a felhőtlen-boldog „csecsemőkorról”. Aztán eljött a kirajzás ideje, a zenészek szerte Erdélyben elhintették a hiteles népzene szeretetének-megismertetésének magvait, a Szamos partján pedig ínséges esztendők következtek. Mindez a kétezres évek első évtizedének talán a közepéig tartott, utána pedig megkezdődött a jó irányú mozgolódás. Fiatal, tudni és tanulni vágyó zenészek jelentek meg, verődtek össze bandákba (vagyis népi zenekarba), helyet követelve és kapva maguknak a folklór palettáján. Az igazán örvendetes azonban, hogy ezek a fiatalok jórészt itthon maradtak, és habár nem a népzenélésből tartják fenn magukat, nem amatőr szinten művelik a muzsikálást.
Aztán 2013-ban a Médiatámogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezetői gondoltak egy nagyot és merészet, és megszervezték a Kárpát-medencei magyarság számára kiírt Fölszállott a páva népzene és néptánc versenyt. Már akkor is volt kinek szurkolni, hiszen a döntőbe két erdélyi csapat is „beküzdötte” magát: Balánbánya fiatal néptáncosai – ők közönségdíjjal térhettek haza – és a szamosújvári-székelykeresztúri-kolozsvári illetőségű Harmadik zenekar. Őszintén állíthatom: nem rajtuk múlott, hogy nem ők lettek a népzeneegyüttesek kategóriájának győztesei.
Térjünk vissza néhány évet az időben. Kolozsváron ünnepeltük az erdélyi táncházmozgalom indulásának 35. évfordulóját. A rendezvény egyik momentuma az egykori és jelenlegi zenekarok bemutatkozása volt, a rendezők, szervezők dicséretére legyen mondva színpadra engedtek-szólítottak egy akkoriban még névvel sem rendelkező, csak nagyon szűk körben ismert fiatal zenekart. Azt hiszem, györgyfalvi muzsikát játszottak. Tulajdonképpen már akkor is látszott, hogy a még csak szárnyait bontogató csapatban – ahogy zenész berkekben mondani szoktuk – „van sztófa”. Eltelt néhány év, a 2014-es Páva-vetélkedőn láthattuk viszont az immár Tokos zenekar nevet viselő bandát. Megfogalmazásuk szerint kíváncsiságból neveztek be, és már az erdélyi előválogatásból való továbbjutást sikerként könyvelték el. Néhány hónapnyi kemény munka következett – mentoruk a Téka zenekar egykori, a Muzsikás zenekar jelenlegi kiváló prímása, Porteleki László volt –, az elődöntőből való továbbjutás, az itthoni tanácsadókkal való egyeztetés és a döntő. Professzionalizmusukat jelzi, hogy habár egy györgyfalvi összeállítás előadásával készültek, a zsűri döntése alapján mást kellett játszaniuk, így esett a választásuk szászcsávási népzenére. Jó opciónak bizonyult, a döntéshozókat is meggyőzték, és megszerezték az első helyet. Rokonszenves banda, nem csoda hát, hogy Budapesttől Kolozsvárig vagy talán még távolabb is nagyon sokan örvendtek együtt a Tokossal.
De honnan a sokszínű (vagy talán megfelelőbb lenne a sokoldalú?) jelző? Nos, a Tokos zenekar tagjai kivétel nélkül klasszikus zenei végzettséggel rendelkeznek. Tokos Csongor, az egyik prímás – és tulajdonképpen Vajas Albert, a másik hegedűs is – igen otthonosan mozog a műdalok, a magyar nóták, az operettslágerek világában is. Szép Bálint kontrás „civilben” a Kolozsvári Magyar Opera zenekarának tagja, de muzsikált már a Transilvania Filharmóniában is. Gergely Elek – aki ha kell, harmonikázik, ha kell, nagybőgőzik – szintén a Magyar Opera alkalmazottja énekes minőségben. Ha a helyzet úgy kívánja, billentyűzik is, és talán már a cimbalom felé is kacsintgat. Ifjabb Tóth Márton kontrás, nagybőgős szintén a Magyar Opera főállású alkalmazottja. Szóval sokféle zenei műfaj belefér, jelen van a repertoárjukban, de a népzenét is hitelesen muzsikálják. És amióta megnyerték a Pávát, bizony a keresettségük is megnőtt, egyre több helyre hívják őket, néha már kénytelenek visszamondani előadásokat, mert, ugyebár, osztódással ők sem szaporodnak. Sok évig szóljon még a Banda!
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!