Hirdetés

Súly alatt az Aranypálma

Magyar filmre figyel a világ, a Nemes Jeles László rendezte Saul fia bemutatója utáni kritikák egyöntetűen a cannes-i Aranypálma esélyesének tartják az alkotást.

Demeter Zsuzsa

2015. május 22., 21:032015. május 22., 21:03

Lassan hozzászokhatunk ahhoz, ha eljön a tavasz, s elkezdődik a filmfesztivál-időszak, nem árt, ha vigyázó szemeinket a cannes-i filmfesztiválra is vetjük – az elmúlt évtizedben kevés olyan év volt, amikor a versenyprogramba ne került volna be akár egy román újhullámos, akár egy magyar film. Kelet-Európa teret hódított Cannes-ban, a magyar és a román filmek ma már egyértelműen az esélyes filmek között szerepelnek, ha sikerül bekerülniük a versenyszekcióba. Nem volt ez másként tavaly sem, amikor a Mundruczó Kornél által rendezett Fehér Isten elvitte az Un certain regard szekciójának fődíját.

A 2015-ös, 68. cannes-i filmfesztiválon ezúttal a Saul fia című magyar filmért szurkolhatnak a nézők. A nemzetközi és a hazai sajtó egyaránt a film esélyeit latolgatja, különböző, rangos szaklapok, mint többek között a Variety, a Le Journal du Dimanche, a Télérama és a Paris Match kritikusai egyetértenek abban: a film igazi reveláció, olyan nyomasztóan és kompromisszummentesen mutatja be a holokausztot, ahogyan azt még soha senki nem tette meg. A kritikusi összhang azért is figyelemre méltó, mert egyrészt elsőfilmes alkotásról van szó, másrészt mert ebben a témában mind a könyves, mind a filmes szakmában nehéz újat mondani: a világ filmművészetének kialakult már a saját holokausztfilm-imidzse. Láthattuk már a borzalmak rekonstruált, ám egyben megszépített képsorait, a Steven Spielberg rendezte Schindler listája című filmben, de megemlíthetjük a borzalmakat a humor szemüvegén keresztül láttatott, Az élet szép című Roberto Benigni-alkotást is.

Mint a kritikusok kiemelik, Nemes Jeles világa sokkal kegyetlenebb az eddigi holokausztábrázolásoknál, itt csak halál van és pusztulás, illetve konstans félelem. A forgatókönyvet a Franciaországban történelem szakon végzett rendező a francia Clara Royer-val közösen írta egy tíz éve olvasott könyv alapján, amely a Sonderkommando tagjai által titokban írt és haláluk előtt elrejtett tekercsekről szól. A kockázatos téma miatt nehezen akadtak támogatók, sem Franciaországban, sem Izraelben nem sikerült koprodukciós partnert találniuk. A Laokoon Filmgroup, a VisionTeam és a New York-i Claims Conference közreműködésével készült alkotást végül 321,6 millió forinttal támogatta a Magyar Nemzeti Filmalap.

A Saul fia bár főszereplő-centikus film, tehát kizárólag Saul történetét követi a kamera is, képileg csak az ő történetére koncentrál, az erdélyi mozirajongók mégis az egyik mellékszereplőre, Ábrahámra kíváncsiak, akit Molnár Levente, a Kolozsvári Állami Színház színésze alakít. A Cannes-ban tartózkodó Molnár több interjúban is elmondta, számára teljesen hihetetlen mindaz, ami a filmfesztiválon Kelet-Európa egyetlen versenyben szereplő filmjével történik, a vetítés után a film észak-amerikai forgalmazási jogait már megvette a Sony Pictures Classics. A Duna-parton felépített díszletek, a gázkamrák, mint Filmtett.ro-nak fogalmazott, „eléggé megütik az embert. Minden apróság, rács ugyanolyan, mint az eredeti, ott vannak a statiszták, nácistól-mindenestől... és te guggolsz a díszletben, és akarva akaratlanul elszorul a torkod. Csakhogy abból az empátiából nem lehet dolgozni. A te saját meghatódásodból nem tudsz építkezni. Hiába kezdesz sírni azon, hogy milyen rossz volt nekik. Érdekes volt, akár magamat is figyelni: hogyan működik az önvédelmem ezekkel az érzésekkel szemben.” Nemcsak a téma miatt volt azonban megterhelő a munka, hiszen Molnár Leventének három hónap alatt 25 kilót kellett leadnia a szerep kedvéért.

A film, amely 18 másik filmmel verseng az Aranypálmáért, a koncentrációs tábor gázkamráiban és krematóriumaiban játszódik. A rendező egyetlen fogoly szemszögéből láttatja a történetet, az ő tekintetét követi a másfél napnyi történetben a kamera. Saul Ausländer (Röhrig Géza filmrendező végzettségű, New Yorkban élő magyar költő alakítja) az auschwitzi zsidó foglyokból álló munkacsoport, a Sonderkommando tagja ahalottak között felfedezi fia holttestét is, safejébe veszi, hogy megadja fiának a végtisztességet. A film a kritikusok szerint igazi technikai bravúr, a képi világ, a hanghatások, a rendezői koncepció ahitchcocki hagyomány szellemében a végletekig fokozza a feszültséget.

Hogy elviszi-e a pálmát vagy sem a Saul fia, arra még várnunk kell, a díjat ugyanis csak május 24-én adják át. A film hírneve azonban napról napra növekszik, akár súly alatt a pálma.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés