Sicario: a bűn és bűnüldözés mocskos világa

Sicario – A bérgyilkos
Sicario. Amerikai akcióthriller, 121 perc, 2015. Rendezte: Dennis Villeneuve. Szereplők: Emily Blunt, Benicio del Toro, Josh Brolin, Jon Bernthal. Írta: Taylor Sheridan. Kép: Roger Deakins. Zene: Jóhann Jóhannsson. Értékelés az 1–10-es skálán: 9

Sötét hangulatú, nyomasztó, de minden ízében lebilincselő bűnügyi filmet tett le az asztalra Dennis Villeneuve: a Sicario – A bérgyilkos a mexikói drogkartellek mocskos világába kalauzolja el a nézőt, de úgy, hogy azt is megmutatja, a bűnüldöző szervek sem kevésbé mocskos eszközökkel dolgoznak.

A történet főszereplője Kate Macey, az ambiciózus, bár kissé megkeseredett FBI-ügynök, aki egy akció során a mexikói drogmaffia több tucatnyi áldozatának falba rejtett holttesteire bukkan egy, az Egyesült Államok területén álló ingatlanban.

Ennek nyomán felkérést kap, hogy az FBI képviseletében vegyen részt egy, a mexikói–
amerikai határon átívelő akcióban, amelynek során megpróbálják lekapcsolni a brutális Sonora-klán fejét. Kate igent mond, de csak az akció közben döbben rá, hogy a terepen, a tűzvonalban egészen más szabályok érvényesülnek, mint amilyenek a bürokratikusan megfogalmazott szabálykönyvekben olvashatók.

A film egyik kiemelkedő erénye az atmoszférateremtés: már a nyitó képsoroktól kezdve borongós, hideglelős hangulatot áraszt, ami az utolsó pillanatokig töretlenül megmarad. Ebben kiemelkedő szerepe van a történetnek, amely ugyan nem pörög folyamatosan, de épp a méltóságteljes hömpölygés válik az előnyére, a realisztikus, dokumentarista stílusnak, a karakterek szájába adott cinikus dialógusoknak és nem utolsósorban az operatőr, Roger Deakins borús, esős tájakat bemutató, néha már a giccs határát súroló képeinek.

Kiemelkedő a szereplőgárda is: a magát keménynek gondoló, de a terepen megtörő, az FBI-ügynököt alakító Emily Blunt, a hidegvérű profit játszó Benicio del Toro és a cinikus CIA-ügynököt megformázó Josh Brolin egyaránt nagyot alakít.

A Sicario – ami a mexikói szlengben bérgyilkost jelent – nagy erénye, hogy nem akarja hamisan, jó és rossz kategóriák szerint felosztani a karaktereket. Az egymásnak feszülő oldalak képviselői nem válogatnak az eszközökben a siker elérése érdekében, az amerikai különleges ügynökök gátlástalanságban, a törvények áthágásában nem maradnak el az áldozataik lefejezett holttestét közúti felüljárókról lelógató drogkartellek mögött.

Ebben a közegben nincs megtisztulás, nincs katarzis, nincs megdicsőülés – csak az marad talpon, aki kellőképpen kemény és gátlástalan, az idealizmus, a „mindig a jók győznek” elvnek itt nincs keresnivalója. Dennis Villeneuve filmje mindezt kérlelhetetlenül tolja a néző arcába – és ettől olyan borzongatósan és kegyetlenül magával ragadó.