Sebők Klára színművésznő Kolozsváron: a zajos színpadtól a libánfalvi csöndig

Mindezt csak azért írtam, mert amíg Demény Péter eddigi vendégeivel nem volt közvetlen kapcsolatom, addig Sebők Klárával egészen más körülmények között és másként találkoztam. Ráadásul később újságíróként több interjút is készíthettem a művésznővel. Utolsó beszélgetésünktől eltelt majdnem egy évtized, ezért is vártam türelmetlenül a Györkös Mányi Albert Emlékházban meghirdetett programot.

Egy önéletírás margójára

Sebők Klára önéletírása, amely a Komiszkenyér címet viseli és a Korunk Komp-Press Prospero Könyvek sorozatában jelent meg 2014-ben, némileg Demény Péter és a művésznő beszélgetésének apropója volt ezen az estén. A kötetben édesanyja megkerült receptes füzete mentén emlékezik a művésznő férjére, Héjja Sándorra, a kolozsvári színház egykori színészére, és a legendás rendezőre, Harag Györgyre. És nem utolsósorban a színházi munkára, kollégákra, előadásokra.

Héjját és családját Erdélyből a kommunista rendszer elüldözte. Harag György a maga lehetőségei szerint szembeszállt a rendszerrel, hiszen burkoltan ugyan, de a zsarnokság ellen emelte fel szavát Sütő korszakos műveinek megrendezésével és egyéb színre vitt darabokkal. Héjja belepusztult az emigrációba, Harag megviselt szervezete sem bírta sokáig a megpróbáltatásokat. Sebők Klára megdöbbentő őszinteséggel ír a szellemi és anyagi nyomorról, amiben egykor legjobb színészeink élték napjaikat úgy, hogy esténként fellépéseikkel a közönséget próbálták szórakoztatni. (Egyébként a Demény Péterrel folytatott beszélgetésben is előkerült az őszinteség témája, ami a művésznőt jellemzi). Visszaemlékezéseiben Sebők Klára feleleveníti jelentős alakításait, de a sorsdöntő pillanatokat is, amikor férjével, Héjja Sándorral eldöntötték, kisfiúkkal együtt áttelepülnek Magyarországra. És ez volt az a pillanat, ami nem volt könnyű az életükben. Sebők ugyanis bevallotta: szíve szerint ő nem igazán akart volna elmenni.

Akkor szembesültek először az elmenés fájdalmával – mesélte Sebők Klára –, amikor legjobb barátaikat, a Czikéli házaspárt kísérték ki az állomásra. Kakuts Ágnes, férje, Czikéli László és fiúk, Lacika ugyanis hamarabb hagyták el az országot, mint ők. Az egész társulat ott állt a peronon, és nézték, ahogyan a vonat eltűnik a messzeségben. Akkoriban olyan időket éltünk, amikor nem lehetett tudni, mikor látjuk viszont szeretteinket, hiszen nagyobb esélye volt annak, hogy hegy a hegy találkozzon, mint ember a kimenekült barátjával.

Aztán

Pécsett tárt karokkal várták őket, bár a művészi beilleszkedés nem ment zökkenőmentesen. Ott is akadtak irigyek, olyan rendezők, akik megpróbálták megalázni őket, sok mindent le kellett nyelniük – fogalmazott Sebők Klára. A rendszerváltozás után még a visszatérésre is gondoltak – Héjja Sándor szó szerint belebetegedett az elmenetelbe –, de már nem volt hova és miért.  

Harag, a mágus

Nyilván Sebők Klára sem csak a rosszra emlékezett. Meghatározó személy volt a művésznő életében, egyben a kolozsvári színház, az erdélyi kultúra felvirágoztatásában Harag György rendező, akinek tevékenysége kihagyhatatlan, ha színháztörténetről beszélünk. Márpedig Sebők Klára arról is beszélt, alátámasztva állításait a bejátszott fényképekkel, előadások felvételeivel.

A művésznőnek van mire emlékeznie, hiszen a „nagy korszak” tagja volt, amikor – a maihoz hasonlóan – talán nem volt erősebb társulat az országban. Olyan feledhetetlen előadásokban játszott, mint a Sütő-darabok Harag György rendezésében (Egy lócsiszár virágvasárnapja, Káin és Ábel, A szuzai menyegző), Ágnes volt Lőrinczy László A szerető című darabjában, amely előadás számára is emlékezetes maradt, és eljátszotta Gertrud királynét a Hamletben akkor, amikor fél lábbal már elhagyták az országot, és az ő, illetve a Héjja Sándor nevét leírni sem volt megengedett. A felsorolás egy apró szelete a nagyszerű és gazdag életműnek, hiszen, ahogyan Sebők Klára is elmondta, szakmai szempontból Kolozsváron sem panaszkodhattak. Ami a szakmát illeti, a művésznő elmondta:

Térjünk vissza egy pillanatra a bevezetőben mondottakra. Sokak szerint a Lócsiszár szerelmi jelenete a kolozsvári színház egyik legemlékezetesebb és legszebb színpadi történése. Amekkora sikere volt, olyan nehezen állt össze – vallotta be Sebők Klára. Sokáig sem a rendező Harag, sem a színészek nem tudták, mit kezdjenek vele. Az előadás már kész volt, a jelenet sehogyan sem állt össze. Sok kínlódás után Harag arra kérte Héjját és Sebőköt, akik a valós életben is házasok voltak, játsszák el szöveg nélkül. És akkor, mint egy megvilágosodás, összeállt a jelenet. Nos, e látszólagos apróságban benne van a színházi élet összes szépsége, fájdalma, a pillanat, amikor színész és rendező megleli a lényeget. „Harag a legjobbat hozta ki a színészekből” – fogalmazott a művésznő. Elárulta, bár sokan vádolták meg azzal a mestert, hogy egy klikket alakított ki maga körül, csupán az történt, hogy azokkal dolgozott szívesen, akikkel közös hullámhosszon volt. Így például Héjja volt Harag „rossz szeme”, aki megmondta, mi nem jó abban, amit éppen végeznek.

Demény Péter rákérdezett a művésznő filmes karrierjére is. Remek alkotásokban, de rosszakban is kapott szerepeket, nagyszerű rendezőkkel és színészekkel dolgozott.

Sebők Klára ma már nem vállal fellépéseket. Életét kitölti fia, illetve immár három unokája, akik közül a legkisebb mindössze két esztendős. De alakításainak emlékét még őrzi a sétatéri színpad öreg deszkája, Pécs, vagy bármelyik színház nézőközönsége, ahol csak fellépett, a filmfelvételek, és nem utolsósorban a publikum, amelynek megadatott látni tehetségét, szépségét akár a teátrumban, akár mozivásznon. Noha három évtizede Magyarországon él, Erdélyben érzi jól magát. Libánfalván van egy háza, ahova néha elvonul feltöltődni, hogy újult erővel nézzen szembe a hétköznapokkal. Amelyek ma már kevésbé a színházról, annál jelentősebb mértékben a családról szólnak.