Saul fia: az eszköztelenség örvénye

Az Indiewire című amerikai online filmszaklap egyik, a helyszínen tartózkodó forrása úgy nyilatkozott a bejelentést követő pillanatokról, hogy „kis fújolás, mérsékelt taps, egyértelmű csalódás” volt tapasztalható a teremben. Molnár Levente szerint azonban így is „szívstopp pillanat volt, nagy öröm.” Pion István a néhány nappal korábbi sajtóvetítésről kijövő újságírók reakcióit tartotta fontosnak feleleveníteni. „Rengeteg kolléga várt a kijáratnál, akik első kézből szerettek volna értesülni a filmről alkotott első benyomásokról. A kijövő újságírók azonban szinte kivétel nélkül azt mondták, egyelőre nem tudnak nyilatkozni, annyira a látottak hatása alatt vannak” – fogalmazott.

A Magyar Nemzet újságírója, Pion István a film egyik amatőr szereplője, Katz, egy jiddisül beszélő osztrák zsidó sonderkommandós alakjának megfogalmazója. Egy készülő lágerlázadás egyik szervezőjeként igyekszik lefényképezni az elégetésre váró holttesteket, amikor találkozik a fia tetemét felfedező, annak méltó eltemetésére készülő Saullal. Gyakorlatilag találkozása a rabbit kereső apával indítja el a film cselekményét, amelynek megfilmesítési módja jelentette mindenekelőtt azt a különlegességet, amely révén a Saul már az első vetítést követően a favoritok közé emelkedett. „A minden egyebet kizáró, a nézőt teljes mértékben beszippantó szűk látásmód olyan mértékben érvényesül, hogy a film elkészítésében való részvételem ellenére a 2300 ülőhelyes moziteremben sem tudtam egyébre figyelni, mint Saul tarkójára, az ő útját figyelni.” Pion szerint a kézi kamera, a 35 milliméteres filmes technika 21. századi alkalmazása teljes mértékben az önmagában tragikus környezetet, történetet érvényesíti, amelyben nincsenek manírok, könnyek, vádlók és vádlottak, csak a helyzet ábrázolása fontos.

A körülmények nagyban magyarázzák, miért ragaszkodott a rendező amatőr és hivatásos színészek foglalkoztatásához is: a tudatosan alkalmazott eszközszegénység érdekében. A minden színészi előélet nélküli Piont például egy slames videó alapján fedezték fel a film szereplőválogatói. „Bár természetesen roppant megtisztelő volt a megkeresés, csak akkor vállaltam el a felkérést, amikor végre megismerhettem a film teljes koncepcióját. A készítők ugyanis sokáig eléggé visszafogták a filmmel kapcsolatos információkat, hogy minél inkább megóvják a holokauszt témával kapcsolatos előítéletektől. Mint utólag kiderült, teljesen megalapozottan, hiszen a mai emlékezetpolitikai kultúrára igen jellemzően a későbbi internetes kommentelők egy része azt tette szóvá, hogy miért nem a Gulágról vagy a palesztin kérdésről készült film, hiszen az is bőven szolgáltat hasonló szenvedéstörténeteket” – mondja Pion.

A témaválasztás eredőjénél amúgy az áll, hogy Nemes Jeles László rendező egy franciaországi antikváriumban rábukkant egy könyvre, amely hat egykori sonderkommandós visszaemlékezéseit tartalmazta. E lágerkommandó megítélése ma is roppant árnyalt, sokak szerint gyilkosok, bérencek, árulók voltak, holott négyhavonként a teljes kommandót kivégezték, hogy ne maradjon tanúja a koncentrációs táborok borzalmainak. Saul is egy hasonló csapat tagja volt, aki azt követően lépett ki a „kánonokból”, hogy megtalálta fia holttestét.

A filmkészítés közben elsősorban a párbeszédek módosultak – meséli Pion. A filmben szereplők ugyanis nyolc nyelven szólalnak meg, sokan nem anyanyelvükön, így aztán igyekeztek a párbeszédeket a kiejtésekhez, a „ki mit tud kimondani” parancsszavához alakítani.

Pion István a Saul befutása után sem álmodik hollywoodi karrierről, bár csodálatos világként ismerte meg a filmes miliőt. Talán lesz valamiféle folytatás, talán nem – mondja óvatosan. Azt a homogenitást pedig, amely az amatőr színészek igyekezete és fejlődése, illetve a profik szakmai „felejtése” révén a Saul fia színészi teljesítményében megvalósult, élete egyik nagy élményének nevezi. Holott a történet Cannes-ban korántsem ért véget, hiszen a nagyközönség csak az elkövetkezőkben ismerkedhet meg a magyar filmgyártás elmúlt harminc évének legnagyobb sikerével. A június 11-i mozipremierre már hiába is keresnénk jegyet...