Régiségek múzeuma egy panellakásban

Kevés olyan ember élhet széles e világon, aki gyerekkorában ne gyűjtött volna valamilyen neki kedves tárgyat. Kortól és divattól függően szalvétákkal, képeslapokkal, ólomkatonákkal, babákkal kezdte, bélyegekkel, telefonkártyákkal, repülőmakettekkel és még ki tudja mivel folytatta. A gyűjtőszenvedélyt a legtöbben kinövik, „komolyabb” dolgokkal kell farkasszemet nézni az életben, de itt-ott, poros padlásokon, pincék mélyén olykor még rábukkanunk gyermek- és kamaszéveink hasznos vagy haszontalan tevékenységének nyomaira. Szerencsés embernek mondhatja magát az, akinek ez a játékos, és mégis komoly gyűjtőénje élete végéig megmarad.

Öngyújtók ezerszámra

Irsai Zoltán régiséggyűjtő lakásába beköltözött a történelem egy szelete, esetében talán könnyebb lenne arról beszélni, mit nem gyűjtött élete folyamán, mint felsorolni, mi minden képezi kollekciójának tárgyát. Ő azon ritka embertársaink közé tartozik, akinél a cigarettázás káros szenvedélye pozitív mellékhatással is járt: húsz éves korában, amikor rendszeres dohányossá vált, Zoltán öngyújtókat – régebbieket, újabbakat – kapott innen-onnan ajándékba, és egyszeriben felébredt benne a kihúnyófélben levő gyűjtőszenvedély. Egy márkás Zippo-öngyújtó képezte az alapot, ebből hamarosan kettő lett, ma már nagyjából 1200, különböző méretű és típusú darab képezi gyűjteménye részét. A legrégebbi öngyújtó, amin évszám is van, 1878-ból származik, olyan, mint egy könyv, a „borítón” Petőfi összes költeményei felirat olvasható. De Zoltánnak van golyóhüvelyből készült gyújtója, egyedi kivitelezésű német tiszti asztali öngyújtója („meg kellett vennem, bár nem gyűjtök külön asztali gyújtókat, ilyennel egyszer találkozik az ember életében” – mondja), porcelánból készültek vagy benzinesek, melyeket még apáink is használtak, de a mai fiatalok már nagyokat csodálkoznak, hogy ilyen is létezett.

A Zippo-gyújtók – az első szerelem – előkelő helyet foglalnak el a gyűjteményben: nem csoda, hiszen a Zippo olyan a gyújtók terén, mint mondjuk az Adidas a sportszergyártó cégek versenyében – mondja Zoltán. A Zippo Manufacturing Companyt 1932-ben alapították – világosít fel a gyűjtő – ekkor kezdték el a téglatest formájú, kupakos gyújtók gyártását. Megbízhatóságuk és szélállóságuk miatt az amerikai hadseregben gyorsan népszerűek lettek. A második világháború alatt a króm és bronz hiánya miatt feketére festett acélból készültek. Ekkor a gyár teljes termelését az Európában harcoló csapatok kapták.A vietnami háború alatt 200000 Zippót szállítottak a katonáknak, 1933 óta több mint 400 millió Zippo-öngyújtót gyártottak, néhány apróbb változtatást leszámítva az eredeti tervek alapján. Az elegáns gyújtók mellé szép cigarettatárca is dukál: ezekből is találunk pár tíz darabot a gyűjteményben.

A gyújtók mellett szépen sorakoznak a régi gyufásskatulyák is: Zoltán mutat egyet, amely az 1865-ös évszámot viseli, egykori tulajdonosa piros-fehér-zöld színű huzatot hímezett neki.

Peugeot-kávédaráló

Irsai Zoltán az a fajta gyűjtő, aki minden apróságnak utánanéz a gyűjtött darabokkal kapcsolatban. A gyűjtemény megtekintése közben rengeteg érdekességet is megtudhat a látogató: ki gondolta volna például, hogy a nagyhírű Peugeot automobilgyár, mielőtt nekifogott volna gépkocsikat gyártani, kávédarálókat készített. Zoltán gyűjteményének kávédaráló-részlegében is díszhelyen van egy Peugeot-daráló, kupakján az oroszlánnal, ugyanazzal a jelvénnyel, ami a gyár gépkocsijain is szerepel. Már az 1800-as években elkezdték gyártani őket, gyártásuk eltartott, míg az üzem a 20. század legelején, „komolyabb” dolgokra nem váltott. De feltűnik a polcon például a Törökországban használatos cső alakú kávédaráló is.

Az idősebbek még emlékezhetnek, volt idő, amikor az üzletekben a kuncsaft szeme láttára darálták a kávét. Nem volt kivétel ez alól az Egyesült Államok sem, egy ilyen 20. század eleji bolti daráló is megtalálható a gyűjteményben.

A mérleggyűjtemény egyik különlegessége, hogy Zoltán a legtöbbet saját kezével restaurálta, és egytől-egyig működőképesek. Szeret babrálni a tárgyakkal, ami nem csoda, hiszen alapvetően műszaki ember, mérnöki egyetemet végzett annak idején. A mérlegek között találunk teljesen felújított, az eredeti színeiben pompázó, az 1850-es években készült egyiptomi mérleget, régi bécsi mérleget, dupla skálás angol postai mérleget, patikamérleget.

A mozsárgyűjtemény is lenyűgöző: fül nélküli, csapott oldalú barokk mozsaraktól kezdve, egészen az apró, gyógyszertárakban használatos porcelánmozsarakig mindenféle megtalálható a polcokon.

És még sok egyéb...

A sokdarabos gyűjteményeken kívül Zoltán rengeteg apróságot is összeszedett, olyan dolgokat, melyeket nem gyűjt tömegesen, csak egyszerűen megtetszettek neki, és ma már nehezen adna túl rajtuk. Ilyen egy régi nyeles szemüveg (lornyon), amiből egy van ugyan neki, de semmi pénzért nem válna meg tőle. Szemet gyönyörködtetőek a különböző nagyságú, formájú, anyagú és színű ékszeres dobozok, a különféle miniatűrök, amelyek értéke inkább esztétikai. Az előszobában egy babagyűjteménybe botlok, egy másik szobában sétapálcától egy működő fonográfig, képeslapokig és bányászlámpákig mindenféle érdekesség megtalálható. Ezek arra is jók, hogy a csereberéléshez legyen egy bizonyos alap, hiszen minden gyűjtő más tárgyakra fekteti a hangsúlyt.

Zoltán minden elképzelhető vásárba eljár, néha Magyarországon szerzi be gyűjteménye darabjait: „az utóbbi időben fordult a kocka – mondja – azelőtt innen vitték ki a régiségeket, most Magyarországról hozzák be, onnan olcsóbb lett beszerezni”.

Látogatásom végén Irsai Zoltán egy történetet is elmesél: egy idősebb ember vásárolt valami apróságot tőle. Kifizette, majd azt mondta, akkor most elviszi kölcsönbe. Hogyhogy kölcsönbe? – kérdezte Zoltán. „Úgy – felelte a vevő –, hogy csak halálomig lesz nálam, utána továbbvándorol mások tulajdonába”. „Ameddig azonban nálam vannak gyűjteményem tárgyai, akár csak kölcsönbe is, minden nap gyönyörködhetek bennük” – mondja búcsúzóul a régiséggyűjtő.