Hirdetés

Múlt idők bársonyos hangjai Csíkszeredában

A Sonatores Pannoniae fúvósegyüttes koncertjével kezdődött, reneszánsz táncházzal zárult a 33. Csíkszeredai Régizene-fesztivál. Az idei négynapos rendezvénysorozat különlegességét a nyílt tereken tartott koncertek és a késő esti, „nocturne” hangversenyek jelentették.

Csinta Samu

2013. július 21., 15:452013. július 21., 15:45

2013. július 21., 16:092013. július 21., 16:09

A kommunista diktatúra idején 1980-ban útjára indított régizene-fesztivál igen hamar kultikus rendezvénnyé nőtte ki magát. Akkoriban ezrek igazították éves programjukat a Barozda, illetve a Kájoni együttes kezdeményezésére életre hívott, június első hetében rendezett fesztiválhoz. A seregszemle sikerét az is bizonyítja, hogy 1986-ban a hatalom betiltotta, és csak a rendszerváltás után indulhatott újra a helyi és megyei önkormányzat közösszervezésében. Csíkszereda amúgy nem véletlenül vállalta fel a „régizenélés” támogatását, a csíksomlyói szerzetesrendben ugyanis a 17. században élt és tevékenykedett a meghatározó kultúrateremtő személyiség, Joannes Kájoni.

„A mindenkori szervezők a középkor, a reneszánsz és a barokk kor zenei alkotásaiként értelmezik a régizenét, amelyeket korabeli hangszereken vagy azok korhű másolatain, korabeli stílusban adnak elő – fogalmazott Filip Ignác, a fesztivál művészeti igazgatója. – Miután világunkból egyre inkább eltűnnek a csendesség, nyugodtság pillanatai, sok zenész kezdett régi típusú hangszereken játszani, visszacsalni az elmúlt idők bársonyos, lágy hangjait, dallamait. Ezért aztán csak a pénzügyi lehetőségeink szabnak határt a válogatásban.”

A pénz, no meg az idei fesztivál esetében a szervezés körüli bizonytalankodások is hozzájárultak ahhoz, hogy februárban még az sem volt biztos, egyáltalán lesz-e régizene-ünnep – márpedig az európai első és második vonal olyankor már rég teleírta a határidőnaplóját. Ehhez képest egészen csinos kis mezőnyt sikerült összeverbuválni, amely csak a nagy befogadóképességű helyszíneket – elsősorban a templomokat – nem tudta zsúfolásig megtölteni. „A legtöbb helyen nekem sem jutott ülőhely, bár ebben nyilván én vagyok a hibás, mivel rendszerint késve érkeztem – mondta a művészeti igazgató. – Összességében, azt hiszem, sikeres rendezvényen vagyunk túl, és külön öröm, hogy az idei újításaink, a külső szabadtéri koncertek és a csendes, késő esti előadások is nagy népszerűségnek örvendtek. Nagy élmény volt, ahogyan például a csíksomlyói kegytemplomból mise után kisereglők fogadták a templom előtti utcazenészeinket.”

A fesztivál egyik csúcspontját jelezte a barokk nap. A református templomban a kolozsvári Transylvania Barokk Együttes különlegességeket is bemutató, ugyanakkor értékes „túravezetéssel” is szolgáló előadása aratott vastapsot, a Szent Ágoston templomban pedig az immár hagyományosan összeálló Barokk Fesztiválegyüttes koncertezett. A németországi Ulrike Titze által vezényelt, ma már túlnyomó részében hazai, sőt, csíkszeredai zenészekből álló alkalmi együttes produkcióját tovább dimenzionálta az első ízben összeálló fesztiválkórus is, emlékezetes zenei élménnyel ajándékozva meg a hallgatóságot. Teljesítőképessége határához közelített a hatodik alkalommal rendezett Régizenei Nyári Egyetem, az 52 jelentkező kilenc műfajban, és annál is több hangszeren juthatott avatott képzéshez.

A reneszánsz zene is jelentős teret kapott. Délelőtt zenehallgatás mellett bábelőadás is járt a gyerekeknek, de korabeli játékokat vagy fejfedőket is lehetett készíteni, délután pedig a reneszánsz zene kedvelői töltötték meg a helyszínt. A fesztivál záró napján lépett fel az idei fesztivál legmagasabbra taksált együttese, a világhírű angol The Early Folk Band, amelynek előadásából azt is megtudhattuk, hogy Robin Hood legendájának alapjául 13. századi angol zenés balladák szolgáltak.

„A Csíkszeredában fellépett zenekaroknak küldünk majd egy levelet, amelyben felkérjük, hogy értékeljék a fesztivált, az észrevételeiket pedig igyekszünk megfontolni és beépíteni a következő rendezvényeinkbe” – jelezte Filip Ignác, akit – és ez önmagában is sok jót ígér – máris felkértek a következő fesztivál művészeti vezetésére.

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.

Időkapszula a toronyban: hit, kitartás és összefogás kíséri az apahidai református templom építését
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő

Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.

Van élet a csiperkén túl: pincéből épít vállalkozást egy székelyföldi gombatermesztő
2026. április 29., szerda

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről

Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.

A lényegest a fontostól – Dr. Sárosi Arthur a folyamatosan bővülő diakónia elmúlt évtizedeiről
2026. április 28., kedd

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia

Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.

Toxikus koalíció, avagy a vesztébe rohanó Románia
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor

A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

„Mindent ugyanúgy csinálnék, csak egy kicsit többet.” Százéves a kisiratosiak „Tanárbácsija”, Benedek Sándor
2026. április 25., szombat

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően

A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.

Erdély és a Partium fiataljai, idősei is megismerhetik a zenés színház varázsát a Kolozsvári Magyar Operának köszönhetően
2026. április 24., péntek

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: nyakunkba vettük az Adria királynőjét Olaszországban (2.)
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)

Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.

Italiano vero: autóval Olaszországba az igazi pizzáért, spagettiért, Velencéért (1.)
2026. április 21., kedd

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére

Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.

Napos, de szeles idő jön: fokozatos felmelegedés a hét végére
2026. április 20., hétfő

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD

Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.

Megnevezhetjük a politikai káosz felelősét: PSD
Hirdetés
Hirdetés