Ledán Eszter: napsugár a bécsi operában

Tízéves kislányként, 1998-ban találkozott a tánc kihívásaival, amikor a Magyar Táncművészeti Főiskola tehetségkutatói válogatást hirdettek Sepsiszentgyörgyön. „Előtte már volt egy rövid gyerekbalettes periódusom, de inkább a sport érdekelt, jártam kézilabdázni” – mesél a kezdetekről Eszter. Amikor a tanító néni által közhírré tett felvételiztetés és a budapesti tánctanulás lehetőségének hírével hazaérkezett, bizony elkerekedett a féltő anyuka szeme, de a helyzet akkor kezdett igazán „súlyosbodni”, amikor Esztert harmadmagával – köztük a ma ugyancsak Bécsben táncoló baróti Nisztor Laurával – alkalmasnak találták a balett-tanulásra a budapesti tehetségfelmérők.

A családban először nagy volt a boldogság, ám amikor megérkezett a kollégiumi elhelyezésért befizetendő csekk, hirtelen minden nagyon kétségessé vált. Két heti tanakodás után azonban a szülők úgy döntöttek: vállalják a kinn-tartózkodás anyagi és a kislánytól való elválás lelki terhét.

Pici lány a nagyvárosban

„Nagyon nehéz volt a kezdet. Szakmailag is, hiszen amit korábban csináltam, annak nem sok köze volt a klasszikus baletthez. A legtöbb lány jelentős előnyben volt hozzám képest, ha egyébbel nem is, de már ismerték a gyakorlatok nevét. Összességében mégis jól indult az egész, mert az iskola karácsonyi előadásában, a Diótörőben a főszereplő, Mása szerepére választottak ki, s bár aztán kiderült, hogy még nagyon pici vagyok és képzetlen, de a boldogságom határtalan volt. A második évben viszont már el is táncolhattam Mását” – idézi fel az első budapesti élményeket a 25 éves balerina.

Az édesanya sűrű jelenléte segítette ugyan az ötödikes kislány első önálló lépéseit, de az első évet nagyon ólmossá tette a magányérzet, amelyet a hétvégén hazalátogató kollégista lányok mesélése, csacsogása csak tovább súlyosbított. A balettiskola egyébként sem „balettiskola”, az Eszter évfolyamáról például a kezdeti ötvenes létszámból mindössze nyolcan jutottak el a hivatásos balett-táncosi diplomáig. A háromszéki lányt elkerülte a balerinák végzete, a hatalmas fizikai terhelés miatt bármikor előforduló súlyosabb sérülések, 16 évesen mégis válsághelyzetbe került: egy betegség félrekezelése miatt héthónapos kihagyásra kényszerült. Éppen akkor, amikor igencsak megindult a szekér Eszterrel, versenyek és kurzusok követték egymást, a szakmai fejlődés szempontjából roppant fontos életkorban volt.

Szerződések és trükkök

Bár már az iskolai évek is a balettszakma szeme előtt zajlanak, a diplomázás utáni szerződéskínálatnak azért megvannak a maga kis játékai. „Ritka, hogy valaki rögtön szólótáncosként kezdje el a karrierjét – szögezi le Eszter. – Az én időmben még úgy volt, hogy az akkori igazgató eljött egy balettórára, majd a képesítő vizsgára. Akiket arra érdemesnek tartottak, azokat később behívták az operába, ahol felvázolták, hogy kinek milyen szerződést kínálnak, kivel vannak nagyobb terveik. Abban az évben, amikor végeztem, az Operaháznak elég nagy szüksége volt fiatalokra, ötünket hívtak be, és elég jó ajánlatot tettek.” Ledán Eszter mégsem Budapesten kezdte el a karrierjét, amit azzal magyaráz, hogy az Operaház vezetői túl sokáig váratták a végzősöket, így ő akkor, 2008 tavaszán már túl volt egy januári bécsi próbatáncoláson. Nem mellékes tényező, hogy a bécsi intézményt akkor a budapesti balettegyüttes korábbi vezetője, Harangozó Gyula igazgatta, asszisztense pedig Eszter volt balettmestere, Kövessy Angéla volt. A Bécs mellett döntést erősítette, hogy az osztrák fővárosban akkor nagyobb volt a pezsgés, új emberek, új repertoár kínált biztatóbb perspektívákat, tartja Eszter, akit azóta folyamatos szerződés köt a Staatsoperhez. „Egyetlen alkalommal éreztem egy kis bizonytalanságot, amikor Harangozó helyett 2010-ben Manuel Legris érkezett balettigazgatónak. Ő akkor hagyta abba a táncos pályafutását, a bécsi volt az első igazgatása, a francia Nemzeti Operából érkezett, ahol köztudottan nagyon magas a színvonal. Szóval meg voltunk ijedve mindannyian, hogy mi következik most” – idézi fel a pillanatot Eszter.

Kacsint a modern

A sepsiszentgyörgyi lány 2012 vége óta a bécsi opera kis-szólistája, ami már magasabb státust jelent a balettkari tagsághoz képest – utóbbiak táncolják például a Hattyúk tavában a 24 hattyú szerepét. Aki a négy kis hattyú vagy a négy nagy hattyú valamelyikét táncolhatja, az már jó eséllyel lehet kis-szólista. Eszter tizenegyedmagával alkotja momentán a kis-szólisták „kasztját”, amelynek tagjai szólót is táncolhatnak már, de kart is kell táncolniuk még.

Amúgy az orosz balettiskolát érzi közelebb magához – talán azért is, mert őt is annak szellemében nevelték Budapesten. „Az orosz iskola gyakorlataiban nehezebb, erősebb munkát végeztet a lábakkal, a combokkal. A francia sokkal frissebb, hosszabb, vékonyabb izmokat épít gyors gyakorlatok révén” – ecseteli a két iskola közötti különbséget. Őt magát egyébként mostanában Jules Massenet Manon szerepe izgatja a leginkább, nagyon megragadta a kurtizán drámai történe, a nők korabeli érvényesülési vágya.

Egyre inkább megszereti a modern táncot, főleg mióta Bécsben dolgozik. „Klasszikus balettegyüttes tagja vagyok, ahol nem túl széles a modern repertoár, de egyre több a neoklasszikus mű, illetve a spicc-cipő nélkül táncolandó modern, amely sokkal inkább a földön zajlik, és ami minél lazább, annál jobb. Itt is a koreográfiának kell ugyan érvényesülnie, de még a karban táncolónak is sokkal több lehetőséget nyújt az önkifejezésre” – lelkesedik. És elismeri, hogy alaposan elgondolkodna egy fajsúlyos moderntánc-kihíváson, még akkor is, ha egyelőre hiányosnak érzi a szakirányú képzettségét.

Táncosmaraton

Eszter egyszer már szerepelhetett a világhírű bécsi újévi koncerten is, amit maga is nagy presztízsű fellépésnek tart, de szerinte az egész jóval nagyobb élmény a nézők és tévénézők számára, mint a táncosoknak. „Az a baj, hogy a táncosok számára nem túl jók a viszonyok. A felvételeket ugyanis egy-egy múzeumban vagy kastélyban készítik, amelyek talaja többnyire kő, nem balettelőadásra szánták” – oszt meg néhány kulisszatitkot. Azt is elárulja, hogy a balettben is létezik a haknizás műfaja, de a többi művészeti ágazattal eltérően itt csak a legjobbak, a főszólisták jutnak igazán jól fizető fellépési lehetőséghez. „Elsősorban Bécsben nyílik hasonló lehetőség, ahol rengeteg a bál, amelyek programjában többnyire táncelőadás is szerepel.” Ezekkel együtt évi 90 körüli fellépéssel kell számolnia Eszternek, ami azt jelenti, hogy július-augusztust leszámítva az év többi hónapja előadással, próbával, tréninggel telik.

A 2013-as év ősze meghozta számára az első szólószerepét is: ő Judit a Kékszakállú herceg című darabban. A kritikák szerint a szőke és sárga ruhás Eszter volt a napsugár a sötétben...