Hét nap, hét éjjel állt a bál

Kevés olyan alkalom adódik a modernkori Erdély életében, amikor több tízezer magyar ember tartózkodik egy helyen. Az ötödik alkalommal megrendezett Kolozsvári Magyar Napok is incidensek nélkül értek véget, a hatóságoknak nem volt más dolguk, mint bámulni a sétáló vagy önfeledten szórakozó tömeget. Az önkéntesek és köztisztasági dolgozók – mint az eddigi magyar napokkor mindig – reggelre kitakarították a Főteret és a környező utcákat, a sör és egyéb fesztiválok rendezői újabb leckét kaptak abból, hogyan kell civilizált módon lebonyolítani egy nem akármilyen méretű eseményt.

A számolások, statisztikák ideje még nem jött el, de az már elmondható, hogy az idei magyar napok sem maradtak el látogatottságban a többitől. Nem beszélve a programokról, amelyek száma a tavalyi rendezvény kétszeresét is elérte. Talán még több embert láthattunk az utcákon, tereken, programokon, eseményeken, mint az elmúlt években, és ha egymásra is csúsztak egyes programpontok, majdnem valamennyi helyszínen teltház volt. Idén is mindenki megtalálhatta a saját érdeklődésének megfelelő könyvbemutatót, kerekasztal-beszélgetést, kiállítást, filmet vagy előadást.

Az elvarázsolt Farkas-utca

Sokan állítják, hogy a Farkas-utca Kolozsvár legszebb része, egy séta a templomtól az egyetemig maga a megnyugvás. Egy héten keresztül azonban araszolni is alig lehetett a máskor csendes utcában, naponta több ezer ember látogatott ide pusztán kíváncsiságból, vagy emléket vásárolni, koncertet látni, hallgatni. A fesztiválutca volt az a hely, ahol a kézműves portékáktól könyvekig, előadásoktól tematikus standokig, borkóstolóktól finom sajtokig mindenki megtalálhatta a kedvére valót. Csak a pénztárcánk bírja – sóhajtottak sokan a bőség zavarában.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház első alkalommal állított sátrat, a kezdeményezés nagy sikernek örvendett: egyik nap utcai telefonfülkéhez hasonló üvegdobozban olvashattak fel szöveget a bátrabbak – ebből majd rádiójáték is készül –, másnap a színészekkel táncolhattak az érdeklődők. A Farkas-utcai színpadon tartott koncertek – Bródy János, Palya Bea, Longerstep, Parno Graszt, a gyerekenek is játszó 100 Folk Celsius és sokan mások – is szép számban vonzották a közönséget.

A lacikonyhák környékén nehezen lehetett ülőhelyet találni, még azoknak is, akiket az ájulás környékezett. No, nem a finom illatok miatt, hanem elsősorban az árak láttán. Egy kisnyugdíjas nagyjából havi konyhapénzét áldozta a pörköltek oltárán, de legtöbben úgy vélték, egy évben egyszer megéri, hogy legatyásodjanak egy adag finomság miatt. Érdekes módon a konyhai sátrak környékén lehetett a legtöbb román szót hallani... Kissé odébb, az Apáczai Csere János Gimnázium udvarán megrendezett főzőversenyen – ahol Kiss-Budai Tibor mesterszakács vezetésével elkészítették Kolozsvár legnagyobb lecsóját is – már ingyen is jól lehetett lakni gulyással. Emellett Mircea Dinescu román költő, a magyar napok díszmeghívottja is kedveskedett főztjével vendégeinek.

Főtér: a világ közepe

Kolozsvár főtere több szempontból is emlékezetes marad a látogatók számára: elsősorban itt kerítettek sort a szervezők a „nagy” koncertekre – rockmaraton, Illés, Szimfonik Live, Kiscsillag, Quimby, Tamás Gábor és mások –, de a tér volt a nagy találkozások színhelye is. Kolozsvárról régen elszármazottak adtak találkát egymásnak ki tudja hány év, évtized után a „ló farkánál”, elfeledtnek hitt arcok jöttek szembe az emberrel, gyerekkori pajtások, régi osztálytársak találtak egymásra kisebb csodaként a tízezres tömegben. A főtéri koncertek utáni afterpartik is telt házasak voltak, de a belvárosi kocsmák sem panaszkodhattak. Az állóképesebbek hajnalban értek haza, de délben újból a várost járták. A programokból olyan történelmi hely is kivette részét, mint a Bánffy-palota, ahol szinte naponta érdekes beszélgetésekre került sor.

Az idősebb korosztály fél évszázada várta, a fiatalabbak végre megismerhették a Szörényi Levente, Bródy János, Szörényi Szabolcs nevével fémjelzett, 50. születésnapját ünneplő Illés zenekart. Nem mindenki tartotta jó ötletnek, hogy Szörényiék fiatal énekeseket is bevontak koncertjükbe, ennek ellenére örökre emlékezetes marad fellépésük. Ahogyan a Kolozsvári Magyar Napokat záró tűzijáték, és Gergely Balázs főszervező szavai is: „Kolozsvárt nem örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön”. Az indián eredetűnek vélt mondás parafrazálása méltó módon tett pontot a kincses város egyhetes örömünnepére.