Háromszéki magyar kultúrbázisok

Eredetileg a háromszéki főváros Gyárfás Jenő Képtárának padlásterében képzelték el az erdélyi magyar közgyűjtemény helyét – osztotta meg az intézményátadó-tárlatnyitóra összesereglett közönséggel Vargha Mihály, az EMŰK kuratóriumának elnöke, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. Mint kiderült, a jelenlegi 300 négyzetméteres kiállítótér is csak ideiglenes – jó hír abból a szempontból, hogy csak körülményesen, több emeletnyi lépcsőzés révén közelíthető meg. Végleges helyét a belvárosban, a Bodok-szálló előtti téren felépülő intézményben foglalhatja el, Antal Árpád polgármester szerint év végéig el is kezdődik az új kultúrbázis tervezése. Most már azonban senkit sem hajt a tatár, az EMŰK megszületett, s a körülményekhez képest élvezhető környezetben kínálja majd az erdélyi képzőművészet termésének színe-javát.

Az elképzelések szerint a művészeti központ, valamint az ugyancsak Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtárban létesítendő, valamennyi erdélyi magyar nyelvű publikációt összesítő különgyűjtemény egyazon elképzelést szolgál: olyan helyen létrehozni az erdélyi magyarság kulturális bázisait, ahol azt megfelelő önkormányzati háttér is segíti. „Az Erdélyi Művészeti Központ és a gyűjtőkönyvtár létrehozása meghatározó jelentőségű ügy. Fontos volt, hogy a létrehozandó intézmények mögött ne csak elhatározás, hanem önkormányzati támogatás is legyen. Ma Háromszék és Sepsiszentgyörgy erre a legalkalmasabb hely: Romániában arányaiban itt fordítunk a legtöbb pénzt kulturális tevékenységre, de több más területen is élen járunk” – fogalmazott Tamás Sándor, aKovászna Megyei Tanács elnöke.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke emlékei szerint az EMŰK létrehozásáról először öt évvel ezelőtt a Barabás Miklós Céh 80 éves fennállásának ünnepén beszéltek közösen. A politikus örömét fejezte ki, hogy immár nem a kultúra van a politikáért, hanem a politika a kultúráért. Magyarországon nagyon fontosnak tartják a kulturális erőtér létrehozását, megerősítését, ez a kultúrdiplomácia kiemelt feladata, amelyet az ilyen intézmények működése tesz lehetővé. „Ez egy interaktív tér, ahová fel- és ahonnan letölthetünk értékeket, ezek a művek a magyar kulturális felhőbe töltődnek fel” – fogalmazott Németh Zsolt. A megnyitón ugyancsak jelenlévő Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a dolgok helyes rendjének tekintette, hogy a magyarság az elmúlt időszakban intézményeket alapított. Az EMŰK-nek középtávon olyan intézménnyé kell válnia, amely a kiállítások szervezése mellett „helyére teszi” az erdélyi magyar képzőművészet száz esztendejét a Kárpát-medence magyar kultúrájában. Baán László, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója bejelentette: 2015 tavaszán az általa vezetett intézményekben megrendezik az 1920 és 1990 közötti erdélyi magyar művészet átfogó kiállítását.

A Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője által rendezett most megnyílt tárlaton november 16-ig 69 művész alkotása tekinthető meg Abodi Nagy Béla Férfifejétől Zolcsák Sándor Petőfi Sándor című olajfestményéig. „Hogy miért éppen az 1965 és 1975 közé eső tíz év kiállításunk időhatára? A pártállami Románia magyar képzőművészetének ez volt az az időszaka, amikor viszonylag kedvezőek voltak a kultúrpolitikai körülmények. A művészek nagy részének ekkor nyílt alkalma utazni és megismerni a nyugati világ művészetét. Ebben a tíz évben született meg minden olyan művészeti alkotás, amely törekedett megjeleníteni a sajátos kulturális tudaton alapuló közösségi elképzeléseket – olyan különböző fogalmak köré rendeződve, mint a magyarság, erdélyiség, székelység, romániaiság, európaiság, nyugati kereszténység” – fogalmazott Vécsi Nagy Zoltán.

A gyűjtőkönyvtár valamivel távlatibb projekt. Egyelőre csak egy komplex számítógépes keresőprogram szolgálja a célt: a romániai magyar irodalmi és sajtótermés minél teljesebb körű feltérképezését – tájékoztatott Szonda Szabolcs könyvtárigazgató. A történetben még sok az ismeretlen tényező, hiszen csak az ismert, illetőleg „rejtőzködő” állomány azonosítása után lehet körvonalazni, mekkora tárolófelületet, illetve emberállományt igényel a nagyléptékű munka. „Első szakaszban a könyveket, azt követően a periodikákat, majd a kisebb kiadványokat vesszük sorra – mondta el Szonda Szabolcs. – Alapvetően a tényleges kiadványok begyűjtését célozzuk, de természetesen számolunk azzal is, hogy egyes kiadványokat egyetlen példányban őrizgetik a partnerintézmények. Hasonló esetekben a digitalizálás lehet a megoldás. A kiadványok megvásárlásának anyagi kereteit is csak a későbbiekben tudjuk meghatározni.”