Hamlet a fürdőkádban

 A több mint négyszáz éve megírt tragédia számtalan színpadi és filmes feldolgozást megért már, az európai kultúra egyik alapműve. Alapmű, ezért aztán nagy kihívás a rendezőnek, illetve a jól ismert karaktereket megformáló színészeknek egyaránt. Nem csak a hogyan megformálni, hogyan átadni a kérdés, hanem az is, hogy mit akar közvetíteni a művész e nagyon összetett, az emberiség és az egyéni lét kérdéseit feszegető alkotás által.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Hamletje sajátos szemléletmódban megalkotott előadás. Bocsárdi 2008-ban a bukaresti Metropolis színházban már megrendezte a Hamletet, tavaly nyáron a Tamási Áron Színház társulatával Gyulán mutattak be egy, a szentgyörgyihez részben hasonló változatot. A magyarországi produkció inkább külsőségeiben, a díszlet, a jelmez révén hasonlított a mostanihoz, a rendező szerint az előadás további egyszerűsítése, tömörítése által mára közelebb jutott céljához, a mű élő, hús-vér valóságához.

A körülmények függvényében mit és hogyan kap a néző, aki beül megnézni a sepsiszentgyörgyi társulat produkcióját? Bocsárdi szerint „a színház híd a költő és a mai, huszonegyedik századi néző között”, a rendező és a színész pedig közvetíti azt a művet, amelyet a századokkal ezelőtti megírása idején a londoni tömegek értettek. És amire a ma embere kissé félve megy el, hiszen Shakespeare „nehezen érthető”, a Hamlet elvont, „magasröptű”. Bocsárdi úgy tartja, az Arany János fordítására épülő szövegváltozat nehéz feladat elé állítja a mai befogadót, de a színészi jelenlét intenzitása, a játéktér egyszerűsége és egyben kifejező ereje követhetővé teszi a történetet. Bocsárdi a darab összetettségére, mélységére és főleg a felvonultatott témák aktualitására szeretné ráirányítani a nézők figyelmét. Nem történelmi drámát akart rendezni, s a nézőnek nagy formai felfedezésekkel való sokkolása sem szerepelt a szándékai között.
A szokatlan megoldásokon „nevelkedett” nézőnek mégis adódik alkalma a meglepődésre – nem a közönség sorai között végighaladó, gyertyával megvilágított koponyát tartó alakok, hanem a színpadot uraló mutatós fürdőkád miatt. A dán királyfi profán térben, hétköznapi helyen, a zuhany alatt, egy fürdőkádban elmélkedik, beszélget Horatióval. A kád és a víz végig a darab fontos motívuma marad: szimbolikát keresni benne nem nehéz, a víz lemos, tisztít, Hamlet lelkiismeretét mossa tisztára…
Bocsárdi nem ad konkrét választ, érzetek, ösztönök segítik, nem racionális érvek alapján használ egy-egy elemet, hanem a benne érlelődő érzelem kifejezésére keres eszközöket. „A kád valóságelem, a menekülő ember számára egy tér”, s éppen mindennapisága révén a mondanivalót általánosítja. A díszlet másik fontos eleme az áttetsző fóliafüggöny, amely, ahogy a rendező megfejtette, segít az álom és a valóság közti átmenetet megjeleníteni áttetszősége által, illetve a káddal is kapcsolatba hozható. A rendező próbálta elkerülni, hogy a tér elemeinek „díszlet jellege” legyen.
A ruhák is maiak, ezáltal is korunk emberéhez közelítve a történetet. A rendező minden elem által a valóságérzet megteremtésén munkálkodik. Ennek része a játéktér kitágítása is, ahogy Bocsárdi fogalmaz „a néző nem egyszerűen néző, inkább tanúja mindannak, ami a térben történik”. A nézőtéren is zajlik a cselekmény, itt hangzanak el fontos monológok és a jól ismert hamleti kérdés. Bocsárdi szerint a tér dinamikájának növelése ily módon, illetve az, hogy a nézőnek energiát kell befektetnie, hogy odafigyeljen, nem negatív, sőt: ösztönző, nyitottabbá, érzékenyebbé tesz, inkább a darab részévé válik a befogadó.

 William Shakespeare: Hamlet
 A Gyulai Várszínház és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház közös bemutatója.
Szereplők: Hamlet, dán királyfi: Mátray László; Claudius, dán király: Pálffy Tibor; Polonius, államtanácsnok: Szakács László; Gertrud, királyné, Hamlet anyja: D. Albu Annamária; Ophelia, Polonius lánya: Benedek Ágnes; Laertes, Polonius fia: Kolcsár József; Horatio, Hamlet barátja: Kónya-Ütő Bence; Szellem: Nemes Levente; Rosencrantz, Hamlet egykori iskolatársa: Nagy Alfréd, Derzsi Dezső; Guildenstern: Diószegi Attila; I. sírásó: Gajzágó Zsuzsa; II. sírásó: Erdei Gábor. Rendező: Bocsárdi László. Díszlettervező: Bartha József. Jelmeztervező: Dobre-Kóthay Judit.

A látványelemek mellett az auditív ingerek is fontos szerepet kapnak a fólia recsegésével; a zuhany frusztráló vízcsepegésével éles kontrasztot teremt Bach zenéje, amit Bocsárdi „a tökéletes csend variációja” metaforával határozott meg.
A történet ugyanakkor tisztán kirajzolódik, a narrativitás nagy hangsúlyt kap, a rendező nem veszett el a lehetséges értelmezések útvesztőjében. A rendezőnek az a vágya, hogy „a nézőt kihozza a nézői attitűdjéből.” Az, hogy a szemlélő a darab részesévé válik-e, egyéni kérdés, talán a nézőtéren elfoglalt helye is befolyásolja, hogy mennyire hatnak rá a színpad síkjából kilépő szereplők.
Éles kontraszt, ellentétesség a külvilágban, ami csak leképzése Hamlet ambivalens érzelmeinek. Hamlet a szenvedő hős, világának rendjét próbálja visszaállítani, igazságot akar, erkölcsi rendet, ám ezt úgy, hogy maga is vét az erkölcs ellen. Válsága az élet minden síkján megnyilvánul, nő-férfi, szülő-gyerek, élet-halál kapcsolatát próbálja megérteni.
A tragikus végkifejlet ismét a kád irányába tereli a figyelmet, a haldokló Hamlet vétkét víz mossa le, a kád, amely mint egy védett hely, kiszakította őt a világból, most nyughelyévé válik, a csepegés monotóniája, idegesítő hangja a kezdettel keretet teremtve zárja le a drámai cselekményt.
A Hamlet több alkalommal is látható lesz még Sepsiszentgyörgyön, májusban pedig a budapesti Katona József Színházban is bemutatják.