Gyerekversek gyerekzsivajban

Érdekes jelenség ez a „ Kaláka-szindróma”. Körülbelül másfél évtizede autók és különböző lejátszóherkentyűk (nevezetesen kocsiba szerelhető kazettás magnók) jöttek-mentek, változtak, a Kaláka együttes audiokazettái mintha szerves tartozékok lettek volna, mindig ott voltak kéznél-fülnél. Bogi lányom, Boti, Hunor és Csongor fiaim a zenehallgatás, a zeneélvezet kezdő lépéseit a Nálatok laknak-e állatok, az Ukulele, a Hol a nadrágom?, Bőrönd Ödön vagy a Maszkabál című albumok hallgatásával tették meg. Örömmel, ámulattal, csodálattal és a mindenkori újrahallgatás imperativuszával. Valahogy így: Apa, teszel rendes muzsikát? Mit jelent a rendes muzsika? Magyar zenét. Mi legyen? Kaláka. Gondolom, ugyanígy volt, van és bizonyára lesz még sok más szülő ezzel szerte a nagyvilágban, ahol magyarok élnek.

Negyvenöt esztendeje muzsikálnak együtt, sokoldalúan, cizelláltan, kulturáltan, sikeresen elegyítve magyar és nem magyar, régebbi korok és modernebb zenei stílusokat. Tulajdonképpen azt is mondhatnám, hogy világzenét játszanak – fenntartásaim persze vannak ezzel a fogalommal szemben –, de ez ismerten és elismerten ma már Kaláka-védjegy.

Miért az újabb erdélyi koncert-körút? A Gutenberg kiadónál 2013-ban megjelent egy erdélyi gyermekvers-antológia Ragyog a mindenség címmel. Benne közel kétszáz költemény 24 erdélyi szerzőtől, 14 képzőművész remek illusztrációival. Az önmagában is nagyon értékes kötet tartalmaz egy hanglemezt is 24, a Kaláka együttes tagjai által megzenésített verssel. Valamennyi költőtől egy-egy költemény, valamennyi Kaláka-tagtól (Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Radványi Balázs) hat-hat dallam. E kötet és album bemutatását szolgáltatja az ürügyét öt helyszínes erdélyi turnéjukhoz, amelynek első állomása Kolozsvár volt.

Telt ház a sétatéri színházban, édesapák és édesanyák, nagyapák és nagymamák, gyermekek és unokák. Zsivaj, mondhatni lárma, karon ülő kisdedek, gyíkként cikázó nagyobbacska emberpalánták, aggódó felnőttszemek és a százszor is elhangzó kérdés: nem láttad a gyermekemet? Aztán elcsendesedik a nézőtér, kicsit el is sötétedik, de csak annyira, hogy a kisdedek se féljenek. És jön a Kaláka, megkezdi a műsort néhány, immár klasszikusnak nevezhető megzenésítéssel, sokan velük dúdolják, éneklik a dalokat, annál többen ütemes tapssal nyilvánítják ki tetszésüket. Következnek az új dalok is, kedvesek, vidámak, líraiak, humorosak, feszesen dinamikusak, melankolikusan elgondolkodtatók, meditatívak. Amolyan kalákásan sokszínűek, hangszerelésben, ritmikában.

Ezt nem lehet megunni... Dehogynem. Gyakorló szülőként állapítjuk meg a feleségemmel, hogy ezt a muzsikát talán épp azok élvezik legkevésbé, akik kapcsán született. Szóval a gyerekek. Érthető is ez, hiszen a dallamok bármennyire is fülbemászók, kedvesek még ismeretlenek, nem épültek be a köztudatba, nem lehet őket dúdolni, énekelni. Itt bizony figyelni kell, élvezni az ötletességet, a sokféle hangszínt és hangszert. És valljuk be: ez nem egy óvodáskorú vagy még annál is kisebb gyermek sajátossága. Mindazonáltal a felnőttek jó része – már aki nem a csemetéje rendreutasításával van elfoglalva – lubickol a zenében. Az már csak hab a tortán, hogy zárásként, ráadásként jön néhány örökzöld, itt már a nagyobbacska gyerekek is újfent bekapcsolódhatnak az össznépi zeneélvezetbe. Minden jó hát, ha a vége jó. Aki pedig nem lehetett jelen a turné valamelyik előadásán – Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán vagy Csíkszeredában –, meghallgathatja az új Kaláka-dalokat lemezen.