Gyere a moziba be?

Mióta hivatalosan is beköszöntött a nyár, két mozifilmmel sikerült közelebbről megismerkednem. A TIFF-en kívül, természetesen, hiszen a filmfesztiválos időszak leginkább valami reális időn kívüli periódusnak számít. Mindkét opust szabadidőnk közös eltöltésére választottuk: Az acélembert azért, mert kíváncsiak voltunk, mit lehet még a Superman sztoriból kihozni, a Gru 2-t pedig azért, mert az egyes számút igencsak felnőtt életkorunk ellenére szerettük.

Az acélember (Man of Steel) sok ígérettel kecsegtetett, de azokból csak keveset teljesített. Az egyik legfőbb ígéretnek a film forgatókönyvíró-producere, Christopher Nolan számított, akinek védjegyét viseli A sötét lovag trilógia, a Tökéletes trükk és az Eredet. Ami a történetet illeti, kérdés, hogy Nolan mennyire volt elégedett a végeredménnyel, nézőszemmel viszont sajnos csak félsikerként könyvelhető el. A film első részében olyan drámai szálakat bont ki az író, melyeket elnézve szinte könnyezhetnékje támad az embernek, olyan erősen működnek. A második rész viszont olyannyira a csihipuhiról és a működésképtelen, viccesnek szánt jelenetekről szól, hogy az utolsó képsorok lejárta után már bánhatjuk, hogy életünkből több mint két órát erre a filmre áldoztunk.

Pedig az amerikai-kanadai fantasztikus akciófilm színészkvalitásokban sem szűkölködik. Clark Kent, alias Superman vér szerinti apját Russell Crowe alakítja, földi apját pedig nem más, mint az igazságért mindig bátran harcoló, ám Supermannek mégis inkább kéziféket tanácsoló Kevin Costner. Lois Lane-t a négyszeres Oscar-díj jelölt, ám eddig egyszer sem győzedelmeskedő Amy Adams játssza (a bájos hölgyemény a Bűbáj, Kétely, Julie & Julia – Két nő, egy recept című filmekből lehet ismerős). A fő-főszereplőt viszont egy kevésbé befutott sztár mosolyogja végig tökéletes fogsorával: a megboldogult Christopher Reeve helyét a Tudorok című sorozat szép embere, a harminc esztendős brit színész, Henry Cavill vette át.

Sajnos a Gru 2 (Despicable Me 2) sem az az alkotás, amit bárkinek jó szívvel ajánlhatok. Pedig az első, 2010-es animációs film nem csak a gyerekek kedvence lett: a történet szerethető, nem sematikus, nincs tele olcsó poénokkal, mégis nagyon vicces és aranyos. A kettes számú produkció viszont nagyon-nagyon vicces akar lenni, miközben elfelejti az egyes lényegét: az ellentmondásos karakterek és helyzetek helyett kiszámítható végkifejlet felé halad a másfél órás film. Ráadásul a leginkább izgő-mozgó tic-tac cukorkákra hasonlító minyonok (kicsi sárga lények Gru, a főszereplő rossz fiúból lett családapa társaságában) jópofiságai olyan mennyiségben szakadnak ránk, amire nem mindenki érezheti magát kellően felkészültnek.

Következtetések? Aki szereti a képregény-filmeket, ne várjon túl sokat Az acélembertől, és akkor nem fog csalódni. Aki pedig szórakozásra vágyik a Gru 2-től, csak akkor reméljen, ha eleve jó hangulatban ült le a képernyő elé, ellenkező esetben lehet, hogy csak ideges lesz a túl sok poéntól. És még egy tanács: ne várjanak nagy felfrissülést a mozitermektől sem. A multiplexben és a kortárs román színészről elnevezett központi moziban sem éreztük túl jól magunkat: a kinti melegről bent levegőtlenségbe és dohszagba érkeztünk.