Filmfaló Kolozsvár

Az idei kolozsvári nemzetközi filmmustrán annyi filmet játszottak, hogy mindenki a „kihagyhatatlan alkotásokat” ajánlgatta a maga szája íze szerint. A filmek között így is nehéz volt válogatni, de muszáj volt – és megérte. Vlad Þepeş és Mátyás király voltak a TIFF ez évi „reklámarcai”: a két történelmi személyiség 3D-s szemüveggel végre nem puliszkaszagot árasztott a plakátokról. A vetítéseken túl koncertek, kiállítások, workshopok és más események tarkították a műsort, sőt, az idén még a Simona Halepnek való szurkolás is belefért a nem hivatalos programba, miután a teniszező épp a rendezvény ideje alatt játszott sorsdöntő mérkőzést.

Tíz napon át a kora tavaszi időjárástól a késő nyári kánikuláig vezetett végig a filmfesztivál. Acudar és esős időjárás miatt idén elmaradt a Főtéren szabadtéri vetítés keretében tervezett nyitóünnepség és film, ezért két párhuzamos helyszínen, a Diákművelődési Házban és az egykori Köztársaság nevet viselő Florin Piersic-moziban indult a TIFF. Stephen Frears igaz történeten alapuló Philomenája és több szabadtéri vetítés is zárt térbe szorult, az első főtéri nagyjátékfilm csak a negyedik napon kapott zöld utat, és még a hatodik, magyar tematikájú napon is jól esett a pokróc melege a kinti hűvösben. Az idei magyar nap egyébként véletlenül a trianoni békediktátumra emlékező magyar összefogás napjára esett, cseppet sem volt viszont véletlen, hogy a zsűriben A nagy füzet című háborús filmdráma rendezője, Szász János is helyet kapott.

Hol volt, hol nem

Az előző évekhez képest a megszokott helyszínek – a TIFF ház, Florin Piersic mozi, Győzelem mozi, Művész mozi, Diákművelődési Ház, a bonchidai Bánffy-kastély, a Mărăºti és Monostori negyedben lévő mozik és szabadtéri helyszínek, valamint a Főtér – mellett idén három új helyszínnel is gazdagodott a filmfesztivál. A multiplex mozik steril termei helyett a Sapientia EMTE új Tordai úti épületének amfiteátrumába, a Bocskai téri egykori Tisztek Háza vetítőtermébe, valamint a román állami filmforgalmazó (RADEF) egykori filmraktárába is ellátogathatott a mozizni vágyó. A váltás jó ötletnek bizonyult, mind a Sapientia nagyterme, mind pedig a Tisztek Háza – impozáns, bár kicsit kényelmetlen vetítőterme ellenére – jól helyettesítette a bevásárlóközpontok multiplex mozijainak személytelenségét.

Az egyik legfontosabb és legvonzóbb vetítési helyszín azonban a körülmények ellenére is a Főtéren felállított szabadtéri mozi volt, ahol több mint ezer ember élvezhette a kiválasztott nagyfilmeket. A szabadtéri vetítés sajátos moziélmény, hiszen nem minden nap adódik, hogy az ember Mátyás király és lova figyelő szeme és a csillagos ég alatt nézzen filmet egy pohár jó bor vagy sör társaságában. A szabadtéri vetítés árnyoldala ugyanakkor, hogy ki vagyunk szolgáltatva a körülöttünk ülő közönségnek, amely sokszor a kelleténél tágabban értelmezi a filmnézés etikettjét, esetenként hangos beszélgetést és nyüzsgést is megengedve magának.

Filmkavalkád

A versenyfilmek és néhány régebbi alkotás mellett a tematikus szekciókban a közelmúlt legérdekesebb alkotásait igyekeztek felvonultatni. A fesztivál ebből a szempontból kétségtelenül kinőtte magát, több mint kétszáz filmet játszottak. Ez nemcsak az elmúlt években megszokottnál feszesebb és zsúfoltabb programot eredményezett, de nehézkesebbé tette a filmnézést is, hiszen az elmúlt évekkel ellentétben egy-egy filmet maximum kétszer vetítettek. A fesztivál legfőbb erőssége, hogy olyan filmeket mutat meg, amelyek máskülönben nem jutnának el a kolozsvári és romániai mozikba. Találkozhatunk a filmkészítés „perifériájáról” származó (izraeli, szerb, horvát, ír, iráni, stb.) filmekkel, de nagy számban beválogattak skandináv vagy távol-keleti filmeket is.

Az eltűnés sorrendjében (Kraftidioten) című norvég–svéd–dán fekete komédiából megtanulhattuk, hogy vagy napsütés vagy jóléti társadalom, mert a kettő nem jár együtt – bár a Stellan Skarsgard főszereplésével készült mozi a hófúvásokkal teli jelenetek ellenére felhőtlen szórakozást biztosít. A Viva la liberta című olasz drámai komédiából kiderült, hogy a legjobb politikus olykor a laza őrült. A főszereplő Toni Servillo méltán nyerte el tavaly az Európai Filmakadémia által odaítélt legjobb európai színésznek járó díjat az Oscar-díjas Nagy szépségben nyújtott alakításáért, de az elismerést akár különös „politikus-ikerpár” megformálásáért is bőven megkaphatná. A Good Vibrations című ír-angol életrajzi filmből azt tanulhattuk meg, hogy a punk még a vallási-politikai különbségeket is el tudja törölni, az igaz történetet feldolgozó mozi üde színfoltja volt az idei programnak. A Felnőtt világ (Adult World) című amerikai vígjáték lényegi mondanivalója, hogy a felnőttség nem mindig az, aminek látszik. John Cusack és Emma Roberts sikeresen alakítanak szó szerint utálható költőket e filmben. A bemutatott újhullámos német filmek (Finsterworld, Houston, Silvi) a német társadalmi lét elviselhetetlen könnyedségét viszik vászonra, bemutatva, hogy az élet Európa vezető gazdaságában sem fenékig tejfel. Ezzel szemben az Emberekről és lovakról (Hross í oss) című izlandi abszurd drámából megtudhatjuk, hogy Izland egyes vidékein a lovak fontos tagjai a társadalomnak, és viselkedésük legalább annyira furcsa, mint az izlandi filmekben megjelenő helyieké.

Mentsük meg?

Muszáj kiemelni az idei TIFF egyik fókuszpontját jelentő Mentsétek meg a gyöngyvásznat/mozit! (Salvaþi marele ecran!). A projekt célja, hogy a következő hét évben tíz mozit mentsen meg a működő 25 mellé, egyik kiemelt programpontja pedig a kolozsvári filmraktár rehabilitálása. Ez utóbbi épületben – amely a buszpályaudvarhoz közeli Nádasmenti (Maiakovski, majd néhány éve Septimiu Mureºan nevet viselő) utcán „áll” – 1999 óta feküdtek parlagon az utóbbi idők filmtekercsei, tavaly pedig szárnyra kapott a hír, hogy az egész teljesen fel van dúlva, a celluloidszalagok földön, udvaron szétszedve százasával hevernek. „Találékony”fiatalok hamar fel is fedezték, „játszótérként” használták: a tetőről ugráltak a szalaghegyekre.

Díjözön
Transilvania Trófea a legjobb filmnek (15 ezer euró): Stockholm (spanyol); legjobb rendezés (5000 euró): Tomasz Wasilewski (Tiltott szerelem, Plynace wiezowce, lengyel); a zsűri különdíja (1500 euró): Viktoria (bolgár–román); a legjobb színészi alakítás (1000 euró): Javier Pereira és Aura Garrido (Stockholm); FIPRESCI-díj (a filmkritikus-szövetség díja): Kálvária (Calvary, ír); közönségdíj: Still Life (brit–olasz); a román filmnap legjobb nagyjátékfilmje (6000 euró): Al doilea joc; életmű- és kiválósági díjak: Krzysztof Zanussi, Debra Winger, Florin Zamfirescu.
A helyi filmek versenyét Gábor Lóránd Sapientiás hallgató Adidaşi mărimea 36 című alkotása nyerte (3000 euró).

Tudor Giurgiu, a TIFF fesztiváligazgatója már tavaly igyekezett felhívni a közvélemény figyelmét a pusztulásra, idén viszont konkrét tervvel jelentkezett: közösségi összefogással 7000 eurót gyűjtene a terület rendbehozatalára, ahol Románia első filmmúzeuma működhetne. „Néhány éven belül kulturális központot, illetve filmmúzeumot alakítanánk ki. Nem hagyhatjuk elveszni a filmraktárat egy olyan városban, amely a 20. század elején Janovics Jenőnek köszönhetően filmközponttá vált” – érvelt a fesztiváligazgató a tematikus konferencián. Az bizonyos, hogy lesz mit fertőtleníteni, mert a raktár ma borzasztó állapotban várja a szebb napokat. A TIFF alatt esténként voltak ingyenes vetítések az udvarán, de a környék nappal sem túl szívmelengető: már az utcán megszólítanak a „szomszédok”, hogy mi keresnivalója a bámész embernek arrafelé. A TIFF merész terve mindenképp dicséretes, de megvalósíthatósága – már csak a barátságtalan környék és nehéz megközelíthetőség miatt is – kétséges.

A Mentsétek meg a gyöngyvásznat! kampány egyébként igyekszik valamennyi elfeledett mozit legalább tudás szintjén rehabilitálni, amely valaha Romániában működött. A helyzet ugyanis az, hogy az 1989 előtti vetítőtermek – több százas nagyságrendben – eltűntek, falaik közt ma éttermek, bingóközpontok, éjszakai klubok működnek, az 1989-es 450-hez képest ma mindössze 30 mozi működik (a multiplexeket leszámítva, természetesen). A TIFF 2009-ben kolozsvári Köztársaság (Republica, ma Florin Piersic) mozi megmentéséért indított sikeres kampányt: a digitalizált mozi azóta első helyen van az országban. Most lényegesen nagyobbat kívánnak, de a pozitív jelek máris látszanak – a modernizált szamosújvári filmszínház a filmforgalmazáshoz kér segítséget, más városokban digitalizálásra várnak – és a kolozsvári filmfaló közönség is csodákra lehet képes.

 A TIFFnauta
 TIFFnauta az, aki a fesztivál ideje alatt teljes mértékben a filmfesztiválnak él, erre a hétre mindenét – munkáját, párkapcsolatát, szabadidejét, találkozóit és gondolatait is – alárendeli ennek a feladatnak. Minden napját jó előre megtervezi, vigyáz, a kiválasztott filmek nehogy fedjék egymást. A programfüzetet hosszasan tanulmányozza, titkosírásnak beillő jelrendszert használ. Ha valami érdekli, a legtávolabbi helyszínre is hajlandó elzarándokolni. Olyan filmeket választ, amelyeket biztos nem lesz esélye máshol megnézni. Néha olyan filmre is beül, amiről keveset tud, címe, története vagy éppen származási helye fogja meg. Barátainak beszámol filmes tapasztalatairól, tanácsokat ad, hogy mit kéne megnézni, mire kell odafigyelni, mit kell messze elkerülni. Beszélgetéseit az éppen látott film uralja. Titokban arra vágyik, hogy filmajánlókat írjon. Legfontosabb ismertetőjele a szemei alatt megjelenő sajátos TIFF-táska vagy az azt eltakaró napszemüveg. Napközben bizonytalan a járása, csökkent a tájékozódó képessége. Általában vetítésről kijövet, vagy moziba menet találkozhatunk vele. Igazán elemében a vetítőterem jóleső sötétjében vagy az este eljövetelével érzi magát. A természetes fény kissé zavarja. Szórakozott. A TIFF után elvonási tünetek jelentkeznek nála, de kitartásának köszönhetően egy évig is kibírja újabb adag nélkül.