Erdélyi művész sámlival a nagyvilágban

Azért nem írtunk alkotást, mivel a kiállított tárgyak között – először a művész halála óta – munkaeszközeiből is válogattak a tárlat rendezői, Ferenczy Miklós lelkipásztor, a hagyaték gondozója és Bordás Beáta művészettörténész, a kiállítás kurátora. Egyébként a fiatal művészettörténésznek – saját bevallása szerint – ez az első olyan nagyszabású kiállítása, ahol egyedül bábáskodott a kiállított műalkotások felett. Tegyük hozzá: nagyszerűen debütált.

, ám ahogyan a Bánffy-palota emeleti termeiben megtekinthető kiállításból is kiderül, a művész jelentőset alkotott más technikákkal is. Hat évtizedes munkássága alatt – ahogyan a múzeum által közreadott igen hasznos katalógusból kiderül – a művész mintegy 1400 fametszet mellett körülbelül 15 000 szén- és tusrajzot, mintegy 200 olajképet és csaknem 2000 pasztellt készített.

Életmű meglepetésekkel

Bár Gy. Szabó halála után mintegy 110 kiállítást rendeztek munkáiból, életműve még mindig tartogat meglepetéseket. A mostani kiállításon a nagyközönség először láthatja például a groteszk, szimbólumokban gazdag, zaklatott hatású Látomásos önarckép című fametszetét, valamint az életében soha be nem mutatott olajfestményeit.

A magamfajta művészet-kibicet különösen lenyűgözi a metszéshez használt fa – vagyis a negatív –, amelyen hihetetlen aprólékossággal van kidolgozva a papírra kerülő alkotás. Szinte felfoghatatlan türelmet és tehetséget igényel ennek kimetszése, amelyek segítségével Gy. Szabó Béla többek között albumokat készített (Liber Miserorum, Liber Vagabundi) és könyveket illusztrált (Dante: La Divina Commedia). Különböző technikákkal készült önarcképei valóságos időutazásra szólítják a látogatót, hiszen a művész egészen fiatal vonásaitól idős arcáig rendre megörökítette önmagát az utókor számára. És ezt nem valami önző gondolattól vezérelve, hiszen ugyanolyan művészi alkotásokat jelentenek, mint barangolásai során Olaszországban, Belgiumban, Mexikóban, Kínában, Bulgáriában vagy a Balaton vidékén készült művei. A négylábú, zsebre vágható apró székecske – amelytől utazásai során Gy. Szabó Béla sosem vált meg – a jelen kiállításon is megtekinthető.

A halhatatlan

Hogy a körülmények függvényében mennyire változó egy művész megítélése, azt jól illusztrálja a Liber miserorum (Szegények könyve) című, 50 fametszetet tartalmazó album megjelenésének korabeli visszhangja. Darabjai az 1930-as évek elejének gazdasági válságtól terhelt időszakát tükrözik, az emberek szociális nehézségeit: még a szülőföld szép tájai is fekete-fehér komor színekben tűnnek fel – érzékeltetve a lelki magányosságot, a tehetetlenséget, a kiszolgáltatottságot. Az album fogadtatása majdhogynem letörte a művész alig nyiladozó szárnyait. „Lebunkózták a könyvet. Jobb- és baloldalról is. Keresztvizet sem hagytak rajtam” – emlékezett évek múlva a művész.

Szerencsére az alkotót nem törte le a negatív kritika, és az elkövetkező években

Gy. Szabó Béla művészi halhatatlanságát hangsúlyozta a megnyitón a múzeum igazgatója, Lucian Nastasă-Kovács, aki szerint életműve száz év múlva is érvényes lesz az eljövendő nemzedékek számára. Az igazgató nem véletlenül hívta fel a jelenlevők figyelmét arra, hogy jól nézzék meg az alkotások alatt szereplő dátumokat is: Gy. Szabó egyes műveivel jócskán megelőzte korát. 1945-ben készült Dantei önarckép című munkája például volt, akit egy 21. századi modern fiatal arcképére emlékeztetett.

Nagyszerű alkotások, érdekes élet

Gy. Szabó Bélának nemcsak művészete, de élete is különleges volt. Például sokan találgatják manapság is, honnan ered és mire utal a művész nevében a Gy. betű. A megoldás egyszerű: születési helyét, Gyulafehérvárt jelzi. Hiszen Szabó Béla néven ezrek futkosnak magyar nyelvterületen, de Gy. Szabó Bélából csupán egy írta be magát a művészettörténetbe… Ugyanakkor arról is keveseknek van tudomása, hogy a művész majdnem „elveszett” a számok és vonalak világában, hiszen eredeti végzettsége szerint mérnök volt. Azt beszélték, szülei óhajára történt így, de mindezt éppen Gy. Szabó cáfolta egy interjúban: „... hogy szüleim kívánságára mentem volna műegyetemre, nem igaz. Másodéves koromban jöttem rá, hogy nem ott a helyem. Jól tanultam, tandíjmentes voltam. Szégyelltem otthagyni.” Az egyetemet nem hagyta ott, dolgozott is egy évig mérnökként a kolozsvári villamossági gépgyárban, ám hamar rájött: ezt a szakmát nem neki találták ki. Szerencséjére – ahogyan ő maga vallotta – az 1930-as évek gazdasági válságának közepette megszűnt a munkahelye, ettől kezdve kizárólag a festészetnek élhetett.

A Művészeti Múzeumban nyílt Gy. Szabó Béla gyűjteményes kiállítás szeptember 3-ig látogatható a Bánffy-palotában.