
Sata Árpád (balra) egy színi előadásban
Fotó: Archív
Prospero páholy címmel március 28-án beszélgetőest indul Kolozsváron Erdélyből elszármazott művészekkel. Az est házigazdája Demény Péter író, költő lesz.
2019. március 10., 18:082019. március 10., 18:08
2019. március 13., 18:442019. március 13., 18:44
Bár a tervezett sorozat házigazdája, Demény Péter egy ideje Marosvásárhelyen él, ahol a Látó című szépirodalmi folyóirat szerkesztője, lapunknak elárulta: azért szervezik Kolozsváron a programot, mert „ott ismerősebben és otthonosabban érzem magam, Vásárhelyen még szoknom kell a levegőt. Ott nőttem fel, a (leendő) meghívottak nagy részét ismerem nagyanyám lemezeiről vagy a színpadról.” Ez elsősorban a kolozsvári művészkedvelőknek jó hír, hiszen a tervek szerint a világ mind a négy égtájáról érkeznek majd meghívottak, akiket az erdélyi közönség esetleg évek óta nem látott.
„Eszembe jutott, hogy vannak művészek, akiket szeretett a kolozsvári közönség, de már rég nem láthatott színpadon. Innen jött az ötlet, hogy ha már úgyis több mint tíz éve szerkesztem a Prospero-könyvek sorozatot, és már a harmadik kiadónál kezdünk – a Polis és a Komp-Press után az Ábel vállalta a könyveket –, miért ne lehetne beszélgetéseket szervezni Szilágyi Enikővel, Szabó Bálinttal és másokkal”. Demény Péter hozzáteszi: „a Györkös-emlékház és vezetője, Kós Katalin örömmel fogadta az ötletet, én pedig elkezdtem mecénásokat keresni, hiszen útiköltséget kell térítenünk, és valami ajándékkal is szeretnénk meglepni vendégeinket. Találtam is néhányat, köszönöm nekik! Akárcsak a Gál Kelemen Oktatási Központnak, hogy szállást biztosít meghívottainknak”.
Az est házigazdája azt tapasztalta, hogy a megkeresettek örömmel vállalják a beszélgetést. Adódnak ugyan egyeztetési gondok, bár az első két esetben szerencséjük volt a szervezőknek, mert Sata Árpád és Szilágyi Enikő is azonnal igent mondott – meséli Demény.
Az első meghívott Sata Árpád lesz, a kolozsvári színház egykori közkedvelt művésze, aki már sok éve él Egerben. A székelyudvarhelyi születésű, idén 69 esztendős Sata hosszú ideig a kolozsvári színházszeretők kedvence volt. 1973-ban a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végzett, majd két évig a szatmári Északi Színház tagja volt, innen került Harag György meghívására a kincses város színpadára. Jellemző elismertségére, hogy Kolozsváron 1980–1987 között a közönség minden évben megválasztotta a legjobb férfi színésznek. De Sata Magyarországon is sikeres karriert futott be: 1993-ban az egri Gárdonyi Géza Színház tagja lett, 2001-ben kitüntették a város nívódíjával, 2007-től pedig az egri színház örökös tagja. A kolozsváriak olyan emlékezetes darabokban láthatták a sétatéri színpadon, mint A kőszívű ember fiai, amelyben nagyszerűen alakította Jenőt. Mesterségbeli tudását és tapasztalatát Egerben tanárként is kamatoztathatta, színész- és zenészmesterséget oktatva a színház mellett működő Stúdióban. Konzervatív színházi körülmények között tanult és dolgozott pályája nagy részében, azonban soha nem zárkózott el a modern, stilizált színházi formáktól. Szerette magát kipróbálni ezekben az „újszerű”, kortárs előadásokban is. Színészi habitusánál fogva játszott drámai hőst, táncos komikust, egyszerű kisembert és nyárspolgárt, de epizódszerepekben is nagy szakmai és közönségsikere volt. Nem idegen tőle a musical világa sem.
Demény Péter tervei szerint a Prospero páholy következő vendége Szilágyi Enikő színésznő, sanzonénekes lesz, aki nemrég Budapesten kápráztatta el a közönséget műsorával. Kolozsváron született 1952. december 19-én, a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Akadémián diplomázott. A Brüsszeli Királyi Egyetem holland nyelvszakára járt, a párizsi Sorbonne-on francia nyelvet és irodalmat hallgatott.
Szilágyi Enikő Romániában az egyik legismertebb színésznő volt, manapság Párizsban, Brüsszelben, Budapesten és New Yorkban ünneplik kivételes tehetségét. Az Erdélyből elszármazott művésznőnek sikerült, ami keveseknek: távol szülőföldjétől is a közönség egyik dédelgetett kedvence lett, akivel a legnagyobb rendezők, zeneszerzők is szívesen dolgoznak.
Demény Péter reméli, jó beszélgetés alakul ki meghívottaival, és a készülő honlap – amellyel egy barátja támogatja a sorozatot – a közönséget is becsalogatja. A Prospero páholy névre keresztelt beszélgetőesttel negyedévente fog jelentkezni a Györkös Mányi Albert Emlékház.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!