Cziffra hagyatéka világra szóló életmű

Isabelle Oehmichen-Bérczi
Az 1961-ben született zongoraművész 1989-ben nyerte első nemzetközi díját, és 1993-ban megkapta a Cziffra Alapítvány nagydíját. Európa-szerte koncertezik. 2006-ban Pimavera Trio néven kamarazenei együttest alapít, partnerei magyar művészek. A Párizsban székelő Francia-Magyar Zenei Egyesület (AMFH) művészeti igazgatója és a Budapesti Nemzetközi Nyári Kamarazenei Akadémia társigazgatója. Életcéljának tekinti a tehetséges fiatal zongorista-generáció felkarolását, rendszeresen szervez mesterkurzusokat, részt vesz a Cziffra György Alapítvány munkájában.

– Cziffra György már három évtizede nincs köztünk. Az idő felnagyít és elfelejt egykori sztárokat. Európa zenei életében mit jelent ma a zongoraművész életműve?

– Cziffra nemcsak Európában, hanem az egész világon elismert művész volt, s napjainkban már zeneóriásként tartják számon. Pályafutása megismételhetetlen, nagyon mélyről, a nincstelenségből indult. Már gyermekként megmutatkozott kivételes talentuma, kezdetben cirkuszban lépett fel, a nézők által kért dallamokra impro­vizált. A világ hangversenytermeihez rögös út vezetett. Világhírű művészként sem pihent meg babérjain, a fiatal tehetséges nemzedék megsegítésének szentelte életét. „Gyümölcséről ismerszik meg a fa” idézhetem a Bibliát – Cziffra cselekedeteivel vívta ki a közönség és a tanítványok elismerését.

– Hogyan él tovább napjainkban Cziffra György szellemi öröksége?

– Rendkívül szerteágazó ez a szellemi hagyaték. Ha korongra tesszük lemezeit, azokat hallgatva magunk is részesei lehetünk a csodának, amellyel egykor elbűvölte hallgatóit. A Liszt-darabok interpretációjában megmaradt ízig-vérig magyarnak, de azok előadásaiban a huszáros lendület mellett megmutatkozik művészi érzékenysége is. Az örökség tovább él a fiatalabb nemzedék lelkében. Az ifjú tehetségek nem felejtették el tanácsait, s többen közülük szoros kapcsolatot tartanak a Cziffra György Alapítvánnyal is. Szép feladatra vállalkoztam, amikor megszerveztem az alapítvány korábbi díjnyerteseinek találkozóját. Az együttlét meggyőzött arról, hogy e nagy családban tovább él a magyar virtuóz szelleme, gondolkodásának módja.

– Mit terveznek az alapítvány keretében?

– Természetesen nekünk is haladni kell a korral. Isabelle és Cosima, Cziffra két unokája (a fiatalon elhuny ifj. Cziffra György gyermekei) az alapítvány megújításán dolgoznak. Szerencsére számos önkéntes adományozó támogatja az alapítványt, de a szerteágazó kapcsolatok és érdekek miatt a szervezet egy nehezen kormányozható hajóra hasonlít leginkább. A megújulás egyik állomása volt a híres pianista kilencvenedik születésnapjára, s Liszt Ferenc születésének kétszázadik évfordulójára szervezett SenLiszt fesztivál. Az elnevezés szójáték, Senlis, az alapítvány székhelyéül szolgáló város és Liszt nevéből ötvöztük, megálmodója – Isabelle és Cosima mellett – Yves Henry zongoraművész volt. A fesztivál igényes programmal tisztelgett a zeneszerző és annak egyik legkiválóbb előadójának emléke előtt.

– Az elmondottak az alapítvány és Senlis városának felhőtlen együttműködését bizonyítják.

– Az együttműködési hajlandóság időszakonként változott. De ne feledjük el a múltat: egykor Cziffra György és felesége, Soleilka, André Malraux-nak, de Gaulle tábornok miniszterének tanácsára vásárolta meg és restauráltatta a város központjában álló romos Saint-Frambourg királyi kápolnát. Ezzel a grand-seigneur-i gesztussal elévülhetetlen szolgálatot tettek Senlis-nek. A francia történelem egykori dicső színhelye mára zarándokhellyé vált, s a város vezetői és polgárai is profitálnak az örökségből. Senlis városa és Oise megye egyébként egyaránt támogatja az alapítványt: értékes számunkra e segítség, de semmiképpen sem fedezi az alapítvány működésének éves költségeit.

– Ön már Budapesten is adott hangversenyt. E koncert az alapítvány és a magyar főváros kapcsolatait is erősítette?

– Rendszeresen játszom Magyarországon, és Budapesten egy kamarazenei nyári egyetemet is vezetek. Mint az alapítvány 1993. évi díjazottja, nap mint nap tapasztalom, hogy Magyarországon a Cziffra Alapítvány neve jól cseng zenei körökben. Itt kell megemlítenem, hogy magunk is keressük a kapcsolatokat, például szoros együttműködést alakítottunk ki a budapesti Ferenczy György Alapítvánnyal. Már a névválasztás is fontos kapocs számunkra: Ferenczy György egykor tanította Cziffra Györgyöt, s különleges egyéniségével, tudásával életre szóló élményt adott a művésznek. A szervezetet – amely a Chopin Társaságok Nemzetközi Szövetségében is fontos munkát végez – Havasiné Darska Izabella alapította, s kiemelt célja a fiatal tehetségek felkutatása és felkarolása. Az együttműködés során meghívjuk egymás művészeit, a versenyek zsűrijében is részt vesznek mindkét alapítvány szakemberei.

– A beszélgetés során mindenütt magyar vonatkozások bukkannak fel. Az Isabelle Oehmichen-Bérczi név is magyar családi kapcsolatokra vall.

– Valóban, férjem, Vincent Bérczi magyar származású. Édesapja, Bérczi Tibor a magyar animációs film úttörője. Egykor Németh Nándorral 1940-ben forgatták Aqua Vitae címmel az első magyar amatőr bábfilmet, amelynek másolata a közelmúltban került elő. Apósomnak egy Mindszenty József hercegprímásról készített filmje miatt kellett elhagynia az országot, férjem is örökölte édesapja érdeklődését, jelenleg a francia televízióban dolgozik. Magyarország-szeretetemet nekik köszönhetem.

Cziffra György


A jeles zongoraművész Budapesten született 1921. november 5-én és Franciaországban hunyt el 1994. január 15-én. Nehéz sorsú cigány családból származott, de tehetsége igen korán megmutatkozott. Nyolc évesen került be a budapesti zeneakadémiára, ahol a kor jeles művészei foglalkoztak vele. Csodagyerekként tartották számon: tizenhárom évesen már Magyarország több nagyvárosában, sőt, külföldön is koncertezett. Hogy családját eltartsa, a harmincas évektől éjszakai lokálokban lépett fel, származása miatt a korabeli művészvilág ugyanis nehezen fogadta be.
A 2. világháború idején szovjet fogságba esett: 1946-os hazatérése után ismét arra kényszerült, hogy lokálokban lépjen fel. A Rákosi-rendszer elől menekülve 1950-ben feleségével és kisfiával a zöldhatáron át próbált átjutni Ausztriába, azonban elfogták. Három évre kényszermunkatáborba került. Szabadulása után 1956. október 22-én léphetett újra a közönség elé, a forradalom leverése után azonban ismét menekülésre kényszerült. Zongorahangversenyével a bécsi Brahms Saalban aratta első világra szóló sikerét, innen pedig egyenes út vezetett Párizsba, Londonba és New Yorkba. Charles de Gaulle francia államfő állampolgárságot adott neki, és egyik miniszterének biztatására helyreállíttatta a senlisi Saint Frambourg-kápolnát, ahol a nevéhez kötődik a mai napig nagy visszhangnak örvendő Festival de la Chaise Dieu. A fiatal zenészek és képzőművészek támogatására megalapította a Cziffra Alapítványt. Fia, ifj. Cziffra György a hetvenes évekre nagysikerű karmesterré vált, azonban 1981-ben, egy lakástűzben életét vesztette. Fia tragikus halála nagyon megviselte: feleségével visszavonultan élt, csak nagyon ritkán lépett közönség elé. Számos nemzetközi díj kitüntetettje. Disszidálása előtt 1956-ban Budapesten Liszt Ferenc-díjat kapott. Élete alkonyán megkapta a francia Becsületrend tiszti fokozatát, és 1993-ban Magyarországon a köztársasági érdemrend középkeresztjét.