Bordélyházi krónikás

Sokunk fiatalkorának izgató olvasmánya volt Párizs éjszakai életének krónikása, Toulouse-Lautrec önpusztító sorsa. Általa szereztünk tudomást az abszintről, amely a festő 36 éves korára végzetes pusztítást okozott szervezetében. Regényes élete a mai közönséget is vonzza – talán azért, mert ő is szerette az embereket.

A délnyugat-franciaországi arisztokrácia egyik legjelentősebb családjának tagjaként született Henri de Toulouse-Lautrecet gyerekkorától egy genetikai betegség kínozta, ezért a rajznak szentelte magát, és korán Párizsba költözött, hogy az alkotásnak éljen. A korszak neves festője, Fernand Cormonn párizsi műtermében diáktársai voltak Émile Bernard, Loius Anquetin és Vincent van Gogh is. A Montmartre pezsgő világa jelentette otthonát és műveinek legfőbb insprirációját. Nem vágyott díjakra, elismerésekre, azt azonban fontosnak tartotta, hogy művei minél több emberhez eljussanak, így örömmel vette művei megjelenését újságokban, lelkesen vetette bele magát az éppen születőben lévő műfaj, az utcai reklámplakátok világába. Az igazi ismertséget éppen első ilyen – a Moulin Rouge mulató számára tervezett – plakátja hozta meg 1891-ben. Innen kezdve szenvedélyesen készített litográfiákat, mintegy 360 darabot, ezek közül harminc plakátot. Noha a litográfia technikája korábban sem volt ismeretlen, az 1890-es években élte második virágkorát. Lautrec számára a festői és a litográfusi tevékenység egyenrangú volt: kiállításain szinte mindig együtt mutatta be a festményeket, plakátokat, litográfiákat, rajzokat, ezzel is azt érzékeltetve, hogy a különböző eljárással készített művei egyenrangúak. A kőnyomattal készített munkáinál is nagy gondot fordított a kivitelezésre, gondosan ügyelt minden részlet megvalósítására.

Litográfiáit, plakátjait egészen rövid idő alatt, 1891 és 1901 között alkotta meg, művészetét a vonalvezetés virtuozitása jellemzi leginkább, művei már-már riporteri éleslátásról tesznek bizonyságot. Egyenrangúnak tekintette a két műfajt, kiállításain is együtt mutatta be festményeit és litográfiáit. A litografálás szinte rabul ejtette, a kortársa Rippl-Rónai szerint Henri de Toulouse-Lautrecet „az abszint után a nyomda szaga vonzotta a legjobban”. Miután egyik első és legfontosabb témája a színház, a kabarék világa volt, hírességeit festményein és litográfiáin egyaránt megörökítette. Szinte ikonikus módon volt képes megfesteni a korabeli párizsi éjszakai élet hírességeit, akik így kollektív tudatalattink részévé váltak.

A korról szóló alapos történelemleckének is beillő különleges kiállításon bemutatott anyag túlnyomó többségét a Szépművészeti gyűjteményének saját képei alkotják. Ezek ugyanis nem sokkal Toulouse-Lautrec halála után, az 1910-es évek első felében nagy számban vásárlások és adományozások révén került az intézménybe.

A művek nyolc fontosabb tematika köré csoportosítva láthatók az augusztus 24-ig nyitva tartó kiállításon. Elsőként a Párizsi éjszakák jellegzetes alakjai és a sztárok láthatók, megjelennek a 19. század végi szórakoztatóipar legfontosabb helyei, a zenés kávéházak, a táncos mulatók, kabarék és a legnépszerűbb sztárok (Aristide Bruant, Jane Avril, Yvette Guilbert). Külön részt alkotnak a színházzal összefüggő művek: plakátok-és szereposztások, valamint a színpadi és nézőtéri jelenetek. Önálló egységet alkotnak a nyilvános házak, középpontban a múzeum egyetlen olajképével – A hölgyek az ebédlőben cíművel. A bordélyházak világának intim pillanatait szokatlan együttérzéssel ábrázoló 1896-os Elles (Lányok) litográfiai-sorozat a művész legjelentősebb alkotásai közé tartozik. Külön csoportban láthatók a kottacímlapok, illetve a lóverseny témáját bemutató lapok. A baráti megrendelésre született vagy személyesebb vonatkozású művek a Barátok között egységben kapnak helyet. A kiállítás utolsó részében a Szépművészeti Múzeum Lautrec-kollekciójának születését illusztrálja részben dokumentumokkal, részben a gyűjteménybe került különlegesen kis példányszámban létező lapok kiemelésével, így állítva emléket az egykori szakemberek rendkívül tudatos gyűjteménygyarapításának.