Biennálé kapaszkodóban

Nagyjából fele-fele arányban adódnak a hagyományos, illetve kísérleti jellegű munkák a világ 32 országának 336 művésze által beküldött 783 alkotás között. Részben azért, mert a különböző kultúrákban másképpen értelmezik a kísérleti jelleget, de a különböző korosztályok is más-más módon közelítenek a kérdéshez. „Egyes idősebb művészek úgy gondolták, megpróbálkoznak valami újjal, és a kísérleti kategóriába küldték be a munkájukat, de ezek sok esetben még így is hagyományosabbak, mint az eleve új technikákba belenőtt fiatal alkotó produkciója, aki viszont a hagyományos kategóriában jelentkezett, mivel megítélése szerint művében nincs semmi különösebb kísérletezés” – ecsetelte a helyzetet Vécsi-Nagy Zoltán művészettörténész, a héttagú zsűri elnöke, egyben az EMÜK igazgatója. Ennek megfelelően a szervezők tárlatrendezés közben is igyekeztek különválasztani a kétféle anyagot: a Székely Nemzeti Múzeumban állítják ki a hagyományos, az EMÜK-ben pedig a kísérleti alkotások anyagát. Az utóbbi helyszín aulájában a díjazott munkák fogadják a közönséget, akad közöttük hagyományos és új technikával készült is.

Fődíj: Szőke Erika (Szlovákia)
Korona – vegyes technika, Elment – digitális nyomat, Lélekjelenlét – vegyes technika (képünkön)
Nagy Imre-díj: Magda Szplit (Lengyelország): Alter Ego III – linómetszet; Teodor Aszenov (Bulgária): Ősz – rézkarc
Plugor Sándor-díj: Kárpáti Gergely (Magyarország): Kabát, sapka, sál – fametszet
Nagy Pál-díj: Reno Megy Setiawan (Indonézia): Connecting People – fametszet
A Zereda Művésztelep díja: Lakatos Gabriella (Románia): A köd impressziója – vegyestechnika
A Pulzus Művésztelep díja: Filep Norbert (Románia): Táj 1. – fametszet; Táj 2. – fametszet

A képzőművészetnek ez a 19-20. század küszöbén „emancipálódott” ágazata amúgy is rengeteg szabad interpretációra ad lehetőséget. Jelen vannak a hagyományos technikák, a rézkarc, a fametszet, a linómetszet is, de előfordul, hogy egy alkotó digitálisan dolgozott fel egy képet, majd azt vitte át fametszetre. Ezért aztán a mai fametszet is jelentősen eltér a múlt században megismerttől. De a fordítottja is érvényes: digitális „hangulatú” munkákról derült ki, valójában metszetről van szó.

A biennálé négyéves történetében először a szervezők a művészi szabadságnak meglehetősen széles teret biztosító hívószót adtak meg. Az Integrum érdekes módon meglehetősen sok, a fenntartható környezet tematikájával foglalkozó munkát hívott életre, lépten-nyomon tetten érhető a grafikusok aggódása a természetért, a lokális és globális kultúra viszonya iránti érdeklődés és a szociális érzékenység. A korábbi irányzatokra jellemző nagyon erős geometrikus gondolkodás visszahúzódóban, az absztrakcióba hajló alkotások is jellemzően organikusak.

Érdekes színfolt az ázsiai művészek berobbanása a saját kulturális hagyományokra épített kortárs szemlélettel, így például Indonéziából nagyon szép munkák érkeztek. Erősnek bizonyult az amúgy is jelentős grafikai hagyományokkal rendelkező lengyel vonal, és Vécsi-Nagy kiemelte a bolgárok és a magyar művészeket is, köztük az ugyancsak szépen szereplő erdélyiekkel. A biennálé rangját emeli az igényes katalógus is, de nem csak ez jelzi, hogy a verseny dicséretes kapaszkodásba kezdett.