
2014-ben ünnepeltük Bánffy Miklós, az erdélyi polihisztor gróf születésének 140. évfordulóját, ezért az idei esztendőt Bánffy-emlékévnek nyilvánították. A kezdeményezés Prőhle Gergely külügyi helyettes államtitkár részéről indult.
2014. november 30., 13:262014. november 30., 13:26
Bánffy Miklós háromkötetes Erdélyi történet című műve az író származása és a trilógia tartalma miatt a szocializmus idején száműzetett. Az elmúlt évtizedekben azután újra megjelenhetett – világnyelveken is. A kommunizmus éveiben agyonhallgatott gróf szerteágazó munkásságát születésének évfordulóján méltó módon sikerült feleleveníteni.
Az emlékév nyitányaképpen a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet nemzetközi konferenciának adott otthont. Szebeni Zsuzsa színháztörténész külön felhívta a figyelmet a gróf sokrétű munkásságára: regényírói tevékenységén kívül karikatúrákat rajzolt, remekül értett az ötvösművészethez, zenét szerzett, rendezett, díszlet- és jelmeztervezői, színházszervezői munkája is jelentős (1912 és 1917 között a Nemzeti Színház és Opera intendánsa volt, szerepet vállalt Bartók Béla népszerűsítésében is, sőt egyes Bartók-darabok jelmez- és díszletterveit is ő készítette). Párhuzamos munkát folytatott az 1922-es genovai konferencián is, ahová külügyminiszterként utazott, de közben karikatúrákat rajzolt, mivel úgy vélte, jelentéktelen gazdasági kérdésekről volt szó.
Bánffy Miklós szülővárosában, Kolozsváron, több rendezvénnyel is megemlékeztek a gróf munkásságáról. Az Erdélyi Történelmi Múzeum kiállítást szentelt emlékének, és a születési évfordulóra sikerült felújítani a Házsongárdi temetőben található Bethlen-kriptát is, melyben Magyarország egykori külügyminisztere örök álmát alussza.
A Bánffy-év záróakkordjaira a Kolozsvári Magyar Operában került sor. A színháztörténeti jelentőségű eseménysorozat első állomása Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájának bemutatója volt. Az előadás szervesen kapcsolódott Bánffy Miklós munkásságához: száz évvel ezelőtt Bánffy Miklós volt a budapesti Operaház főigazgatója, haladó szellemiségű vezetőként megreformálta a magyar operajátszást. A kékszakállú herceg vára az 1918-as ősbemutató Bánffy Miklós által megalkotott látványterveinek rekonstrukciójával mutatkozott be a kolozsvári színpadon. Az előadás rendezője a világhírű film-, színház- és operarendező Szinetár Miklós, az érdeklődők az általa rendezett A Nagyúr – Gróf Bánffy Miklós című dokumentumfilmjét is megtekinthették.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!