Az örök szerelmespár története új köntösben – Rómeó és Júlia bemutató a Kolozsvári Magyar Színházban

Talán nincs senki, akit valamilyen formában ne érintene a téma, ezért mindig hálás feladat színpadra vinni a veronai fiatalok tragikus történetét.

A mérce

Egy bizonyos korosztály számára Franco Zeffirelli 1968-as adaptációja a legemlékezetesebb Rómeó és Júlia, ehhez mérnek minden előadást, filmet. Pedig a maga idején az olasz mester alkotása is meghökkenést váltott ki, sőt botrányt okozott többek között azáltal, hogy a rendező a főszerepeket a 14 éves Olivia Hussey-ra és a 17 esztendős Leonard Whitingra bízta. Zeffirelli a szerelmeseket játszó színészek életkorát az eredeti drámához igazította, és szinte betűről betűre hűségesen követte a shakespeare-i alkotás minden mozzanatát.

Érthető, hogy mindenki új formát szeretne adni neki, hiszen változnak az idők, a szokások. Láthattuk már Rómeót bőrruhás rockernek vagy virágmintás cuccokban mászkáló hippinek beállítva, Júliát vénlánynak, Leonard Bernstein híres West Side Story-jában pedig különböző etnikai hátterű utcai tinibandék csapnak össze. Aztán volt olyan is, hogy fegyverek helyett virágokkal küzdöttek meg az ellenségek, vagy a főhős Harley Davidson motorkerékpáron szöktette meg szerelmét. A kihívás nagy, újat alkotni nehéz, de a rendezők szerencsére nem adják fel. És ha már ezren megrendezték a drámát, miért nem lehetett volna ifjabb Vidnyánszky Attila az ezeregyedik, aki megpróbál újat varázsolni a színpadra. Méghozzá egy olyan ütős társasággal, mint a kolozsvári.
Bevallom, kissé félve ültem be az előadásra. A bemutató előtt ugyanis a rendező olyanokat nyilatkozott, hogy „előadásunk nem tiszteli a kort, sem a darabot…”, vagy „nem előadás, reméljük, nem is lehet majd annak tekinteni”. No de akkor mégis mi akar lenni? Kíváncsiságom végül győzött, és a háromórás bemutató végén kiderült: a rendező nagyon is előadásban gondolkodik. Ha mindez nem is a hagyományos formájában jelenik meg a néző számára. Persze, eltér a megszokottól, de másképp ma már nem is lenne értelme a Rómeó és Júliával, és általában a klasszikusokkal bajlódni. Ugyanakkor

Szauna vagy űrhajó

Rendhagyó már a díszleten belül kialakított nézőtér is (Csíki Csaba munkája): a színház nagyszínpadára felépített tér emlékeztethet szaunára, egy római kori arénára, cirkuszra vagy akár űrhajóra is. A néző előtt zajlanak az események, annyira közel, hogy a színészek olykor akaratlanul is a lábunkra lépnek, az orrunk előtt hadonásznak, kezet fognak velünk vagy a fülünkbe suttognak. Van olyan néző, akire ez egyenesen rémisztőleg hat (bevallom, és sem mindig rajongok az effajta interaktivitás iránt), de végül egy pergős, humorral teli előadás született ifj. Vidnyánszky Attila keze alatt.

A többi színész is – a dajkát alakító Albert Csilla, Bogdán Zsolt Lőrincz barátként, Farkas Loránd Páris, illetve Bodolai Balázs Tybalt megformálójaként – maradandó élményt nyújt. Kezdetben kissé furcsa, hogy Mercutio (Imre Éva) hölgy, vagy hogy Benvoliónak (Gedő Zsolt) mellei vannak, de gondoljunk bele, hogy Shakespeare idejében Júliát is férfiak játszották, így aztán a „szerepcsere” nem is olyan kirívó. Ami pedig a két főhőst, Rómeót és Júliát illeti: a társulat két új, fiatal és tehetséges művésze, Román Eszter és Kiss Tamás ifjú bájjal és üdeséggel alakítja szerepét. Vannak olyan pillanatai az előadásnak, amikor már-már a klasszikus, Zeffirreli-féle szerelmespárt is meglátjuk bennük. Feldobja a darabot Váta Lóránt „mesélőkedve”, akiről nehéz ugyan eldönteni, kicsoda és micsoda (a műsorfüzet szerint Herceg/Péter), de remek szövegekkel szórakoztatja a nagyérdeműt. Ő az, aki sajátos eszközeivel bevezeti, majd a szünet után átvezeti a történetet a folytatásba. 

Egy új művészi hang, amely nem akarja a nézőt megbotránkoztatni, de a jóérzés határai belül mégis sikerül rendhagyó előadást létrehoznia. Ami talán jobban is passzol a mai korhoz, ahol olykor semmi sem az, aminek látszik. Az előadás szűnni nem akaró tapssal ért véget, amely bizonyította, hogy a kolozsvári közönség nyitott az újra, érti a rendezést, és nagyra értékeli a társulat munkáját.
Az előadás jelmezeit Kiss Zsuzsanna tervezte, a színpadi mozgás Sinkó Ferenc érdeme. A rendező asszisztense B. Veress Emőke, az előadás ügyelője Zongor Réka.