A szenvedéstörténet a zenében

Reformáció kori megújulás

A passió a reformáció korában újult meg, amikor a szertartásokon a nép nyelve kapott fontos szerepet. Bach életművének figyelemre méltó eleme, hogy mind a négy evangélista írását feldolgozta. A Márk-passiónak csupán a szövege maradt fenn, s a bachi életmű ismeretében történtek ugyan erőfeszítések a rekonstrukcióra, de ez inkább olyan zenei stílusgyakorlatként értékelhető, mint Schubert befejezetlen szimfóniájának teljessé tétele, avagy Puccini Turandot-jának kiegészítése. S noha a neki tulajdonított Lu­kács-passió szerkezetében megegyezik a János- és Máté-passió struktúrájával – továbbá a zeneszerző saját kezűleg papírra vetett hangjegyeivel találták meg –, máig sem csitultak el a viták körülötte. A hozzáértők még nem tisztázták megnyugtatóan, hogy valóban a Tamás-templom orgonistájának tollából származik-e, vagy csupán tanulmányozási céllal másolta le egyik, mára feledésbe merült kortársának a művét.

A János- és Máté-passiót viszont mind a mai napig az oratóriumirodalom kimagasló alkotásai között tartják számon. Az előbbiben Bach még szerényebb apparátust használt, a hat évvel később, 1729-ben bemutatott Máté-passióban – a korabeli feljegyzések szerint – viszont már az akkori viszonyok között jelentős, hatvantagú előadói gárda szerepelt. A két mestermű elemzése oldalakat venne igénybe. Maradandóságukhoz hozzájárult, hogy a kor szellemével ellentétben mellőznek minden teatralitást, s az evangélista végig hűen követi a bibliai textust.

A passió műfajnál mindenképpen meg kell említeni egy hamburgi városi tanácstag, Barthold Heinrich Brockes nevét, aki 1712-ben jelentette meg A világ bűneiért szenvedő és életét áldozó Jézus címmel librettóját, amely az akkori evangélikus pietista mozgalomban gyökerezett. Szövegében mind a négy evangélium részlete fellelhető, s a kortárs operák formai hatását is tükrözi. Többek között a német barokk két kiváló mestere, Telemann és Händel is megzenésítette, azóta a világ Brockes-passió néven ismeri.

Pergolesi operája

Jacopone da Todi Stabat mater című verse a 12–13. századi siratóénekek lírai feldolgozása. A tízszakaszos költemény Máriának, az anyának a fájdalmát tárja elénk.

„Állt az anya keservében

sírva a kereszt tövében,

melyen függött szent Fia.”

(Babits Mihály fordítása)

A zeneszerzők hamar felismerték a költemény értékeit, az érzelemdús és sokszínű bemutatás lehetőségét. Többek között Alessandro Scarlatti, Emanuele d’Astorga, Antonio Vivaldi, An­to­nín Dvorák, Francis Poulenc ábrázolta különböző korban az istenanya gyötrődését, mégis két olasz zeneszerző darabjára hívom fel a figyelmet.

Giovanni Battista Pergolesi mindössze 26 évet élt, de két művével – az egyfelvonásos Úrhatnám szolgáló című operájával és Stabat materével  – örök érvényűt alkotott. Az utóbbit halála évében írta. Nem a fennkölt stílus, hanem a korra nem jellemző üde hang, könnyed dallamvilág, a nápolyi opera sokszínűsége jellemzi, s korábbi műveiből is gyakran idéz benne részleteket. Zsenialitásának köszönhetően mégis egységes, nagy formátumú mű született. Talán az Eja mater (Kútja égi szeretetnek…) tétel altáriája viszi el a művet az opera műfaja felé, de ezt is kecses finomsággal teszi.

Ezen is túllép Rossini, aki Stabat materében inkább az operai, mintsem a szakrális hagyományokat követi. Barátja, a befolyásos pénzember, Alexander Aguado kérésére fogott hozzá a mű komponálásához, nem nagy meggyőződéssel, mivel mindenképpen szerette volna elkerülni az akkor már nagyon népszerű Pergolesi-művel való összehasonlítást. Betegség, évtizedes kihagyás hátráltatta a mű 1842-es bemutatását, amelyet a kortársak Haydn Teremtésével helyeztek egy sorba. A mű legvitatottabb, talán kissé komikus, de egyben legnépszerűbb tétele a Cujus animam (Lelkét kemény kardnak kellett kínzón általjárnia). A tenorária az anyai bánat helyett egy győztes hadvezér diadalittas strettájára emlékeztet, s olyan nagyságok vitték sikerre, mint például Pavarotti.

Schütz passiói

Az operaelemek dominálnak Beethoven Krisztus az olajfák hegyén című egyetlen oratóriumában. Talán nem véletlenül, mivel a librettista, F. X. Huber is e műfajban vált ismertté. A bécsi klasszika géniusza két hét alatt tett pontot a partitúra végére. Az alkotás korának operai stílusát követi, bravúráriák, mutatós együttesek váltják egymást. Annak ellenére, hogy a kritikusok véleménye megoszlott a műről, az oratórium a maga korában népszerű volt. Később feledésbe merült, s Beethoven sem dicsekedett sokat az 1803-ban bemutatott darabbal.

Clairvaux-i Szent Bernát apát himnusza alapján komponálta élete főművét az evangélikus zene halhatatlan alakja, Diderik Buxtehude. Az 1680-ban született alkotásnak a Rhytmica oratio címet adta. Az eredeti címe jóval hosszabb, és irodalmi fordítása így hangzik: „a mi szenvedő urunk, Jézus szentséges tagjai, amelyet szíve iránti teljes odaadással énekelnek.”

A mű tulajdonképpen versbe öntött elmélkedések sorozata. Minden egyes szakaszát a szenvedő Krisztus egy-egy megsebzett tagjának szentelte a szerző. A zenekari bevezetőket többszólamú énekkari rész követi, majd az olasz hatást tükröző ária continuóval szólal meg.

Heinrich Schütz, a német barokk protestáns zene kiváló mestere 1623-ban adta ki Feltámadási oratóriumát (Jézus örömteli és győzedelmes feltámadásának története). A korábbi hangversenykalauzok Feltámadási históriaként említik e remekművet, amely egyesíti a korál- és motettakoncepciót. A szent szövegeket korálformában, az egyes szereplők megszólaltatását motettikusan dolgozta ki, követve a régi hagyományt, amely szerint a főbb szereplők szólamát nem egy, hanem több előadóra bízza. Az olasz hatást tükrözi, hogy a hagyományos recitálást madrigalizmussal színezi. Meglepő effektusokat is alkalmazott a zárókarban: az evangélista huszonötször énekli a vittoria (győzelem) szót. Schütz nem csak a zenében alkotott maradandót.

A szövegben is kereste a szavak mélyebb értelmét, s azokat a deklamációban és a ritmusban hűen adta vissza. A szenvedéstörténetben egyébként ő is értékekkel ajándékozta meg a világot: megalkotta a maga Máté-passióját, a Lukács-passiót és Krisztus hét szava a keresztfán című művét. Ez utóbbiban is mesterien ötvözi a régi német evangélikus hagyományokat és az olasz zene könnyedségét.

Amit a király is állva hallgatott

Krisztus szenvedése és a húsvéti öröm együtt jelenik meg  Händel Messiásában. Már korábban is foglalkoztatta az Et Resurrexit, a Feltámadás című műve még a fiatal mester tanulókorszakának volt lenyomata. A Messiást három hét alatt komponálta, az előkészületek még nem biztattak sikerrel. Az 1743. március 23-ai londoni bemutatón a híres Alleluja résznél a királlyal együtt felemelkedett az egész közönség, s azóta is tradíció azt állva végighallgatni. A mű még a szerző életében halhatatlanná vált, s Alleluja tétele igazi sláger ma is. Sikerének titka, hogy a német szerző ismerte az akkori angol közönség ízlését, s alkotóereje teljében, számos sikeres művel a háta mögött öntötte egész tudását a kottába.

Lényegesen hosszabb ideig, 13 évig tartott Liszt Krisztus című oratóriumának komponálása, amelyet gyakran állítanak párhuzamba a Messiással. Formailag mindketten Krisztus életét dolgozták fel, és a csúcspont mindkét helyen a feltámadás öröme, a dramaturgia és a felépítés viszont igen távol áll egymástól. A mű ősbemutatója a weimari Herder-templomban volt, s rá fél évre már a pesti Vigadóban a magyar közönség is élvezhette.

Jézus halálának pillanata

Megszámlálhatatlan kisebb lélegzetű mű is kötődik az ünnepkörhöz. Különösen népszerű volt évszázadokon át a Crucifixus mint önálló zenei műfaj, amely az apostoli hitvallás néhány sorára támaszkodik: „Poncius Pilátus alatt értünk keresztre feszítették...” 1667-ben született a velencei iskola egyik kiváló képviselője, a Szent Márk-templom karnagya, Antonio Lotti. Hat, nyolc és tíz szólamban írta meg hasonló című művét, ebből a magyar kórusok legnépszerűbb kiadványa, Forrai Miklós Ezer év kórusa a hatszólamú verziót adja közre.

Lotti földije és kortársa volt Antonio Caldara, akinek 16 szólamú feldolgozása mélységes fájdalmával, zenei igényességével a 17. századi kórusirodalom egyik becses remekévé vált.

Rossini Crucifixusának van egy hangtörténeti érdekessége is. A lemezgyűjtők rejtegetett kincse az 1902-ben készült felvétele, amelyen a művet az egyik utolsó kasztrált énekes, Alessandro Moresschi énekli, akit honfitársai – kivételes énekesi adottságait elismerve – a „Róma angyala” titulussal tiszteltek meg (az előadás a világhálón meghallgatható).

Nagyon sok szerző, Jézus halálának pillanatát dolgozza fel: Velum templi scissum est. Et omnis terra tremuit. (A templom függönye kettéhasadt. Az egész föld megremegett, a lator a kereszten felkiáltott, mondván: Emlékezz rám, Uram, ha birodalmadba térsz.) Az első két szó lett a műfaj neve. Megzenésítői közül Palestrina emelhető ki, akit a Szent Péter-bazilikában található sírján a felirat a zene fejedelmének nevez. Figyelemre méltó többek között Monteverdi egykori tanárának, a cremonai Marc’ Antonio Ingegnerinek a feldolgozása, amely kivételes szépségének, és könnyen énekelhetőségének köszönhetően a magyar kórusok körében is igen népszerű.

Cadizban, a Rosario utcában áll a Szent Barlang-templom. Itt mutatták be 1783 nagypéntekén Joseph Haydn A megváltó hét szava a kereszten című művét, amelyet a templom zenekedvelő patrónusa rendelt meg a bécsi mestertől. Haydn így írja le a ceremóniát: „A templom falait, ablakait és oszlopait fekete szövettel vonták be. A püspök elmondta a hét szent szó egyikét, majd elmélkedést fűzött hozzá. Amint azt befejezte, lelépett a szószékről, és térdre borult az oltár előtt. Ezt a szünetet töltötte ki a muzsika.” A mű ugyan meditatív, de tisztán hangszeres zene. A szerzemény sikere nyomán Haydn elkészítette annak vonósnégyes változatát, az oratórium története viszont ennél jóval bonyolultabb. Egy passaui hívét, bizonyos Joseph Frieberthet megragadta a zene varázsa és a hangszeres alkotást kórusművé dolgozta át. Ennek híre eljutott Haydnhoz is, aki szakszerűen készítette el a mű ma is hallható végleges változatát.

A nagypénteki lamentáció textusát, Jeremiás siralmait idézi az O vos omnes (Ó, ti mindnyájan, kik átmentek az úton, figyelmezzetek és lássátok, ha vagyon-e fájdalom, mint az én fájdalmam!).

Számtalan zeneszerző dolgozta fel e szenvedést sugárzó szavakat Giovanni Croce, Giovanni Paolo Cima, a 16. századi „római iskola” egyik legnagyobb mestere, Victoria. De a téma felkeltette az érdeklődését a szerencsétlen sorsú, a maga korában kivételes hangzásvilágot teremtő Carlo Gesualdónak is.

A Nagy orosz húsvét

A feltámadási öröm egyik legismertebb kórusának, Bach Ragyogva tűz a napsugár című opusának alapja a BWV 630. számú korálelőjáték Heut triump­hiret Gottes Sohn. A Ke­rényi György féle fordításon immár generációk nevelkedtek. Húsvét misztériuma az operaszerzőket is megihlette. A legismertebb opust, a húsvéti kórust Mascagni Parasztbecsületében hallhatjuk. A verista opera nagy komponistája kiváló librettóra alkotta meg főművét. A végjátékban a magasztos kórus és a kerettörténet érlelődő tragédiájának ellentéte bontakozik ki a színpadon. A falusi nép Mária-himnuszt énekel, miközben Santuzza szerelméért harcol.

Wagner Parsifalja a Szent Grál mondaköréhez kapcsolódik. Nemes lovagok őrzik azt a kelyhet, amelyben egykor felfogták a Megváltó kicsorduló vérét. A címszereplő hosszas hányattatás után, nagypéntek reggelén érkezik a Grál országába, hogy átvegye a királyi címet.

Egyik legkedvesebb húsvéti darabom Rimszkij-Korszakov Nagy orosz húsvét művének nyitánya; s nem múlik el az ünnep, hogy e lemez ne kerülne fel otthonomban a lemezjátszó korongjára. Híres témáját egy ortodox énekestár darabja ihlette, s az orosz komponista szavai szerint: „... átmenet nagyszombat borongós, sejtelmes estjéből húsvétvasárnap reggelének féktelen ujjongásába.” Igen, a szinte félénken, fúvósok pianójával kezdődő overtűr negyedóra után jut el a nagyzenekari pompázatos befejezéshez.

Az elmúlt század remekművei közül a lengyel Krzysztof Penderecki Lukács-passiója követi a gazdag hagyományt. A Sta­bat mater komponálása után négy évvel készült el vele, s a bemutatónak a kölni dóm adott otthont. A passióval Penderecki felhagyott ultramodern zenei újításaival, s stílusát a nagy elődökéhez igazította. A mű szerkezetében, a két fő részre osztással (Krisztus szenvedése, halála), illetve formai felépítésével (ária – recitativo – evangélista szövege– kórustétel) is követi a bachi oratórikus hagyományokat. A művet Budapesten maga vezényelte a hetvenes években, a zeneakadémia nagytermében élvezhettem magam is a kiváló előadást.

Kodály, Bárdos, Halmos...

A 20. század a magyar egyházzenében is megújulást hozott. Kodály Zoltán mintegy 50 egyházi művet írt, s munkásságának egyik gyöngyszeme, fiatalkori műve a Stabat mater, amelynek férfikari és vegyes kari változata talán ritkábban hangzik fel koncertpódiumokon, pedig egyszerű dallamvezetése és méltósága hűen tükrözi az anyai fájdalmat.

Bárdos Lajos egyházzenei munkásságát négy mise és számos kórusmű jellemzi. 1927-ben komponálta Világmegváltó Jézus vegyes kari művét, amely tulajdonképpen egy rövid ima.

Halmos László neve külhonban talán ismerősebben cseng, mint idehaza, pedig Bárdossal együtt ő is a magyar egyházi zenén munkálkodott. Zeneszerzőként, egyházkarnagyként és zenepedagógusként is jelentős hírnévre tett szert. Munkásságának egy egyszerű, de hatásos darabja a Terra tremuit. A kórusmű forte indítása a címnek megfelelően a megváltó halálakor megmozduló földet jeleníti meg, s végül egy felszabadult Allelujában végződik.

Deák-Bárdos György egyházzenei életművében 10 mise és számtalan kórusmű, motetta található. Parasceve című nyolcrészes motettasorozatának legnépszerűbb darabja az Éli, éli! A szuggesztív  kórusmű tulajdonképpen egy folyamatos fokozás, amelynek csúcspontja a Máté-evangéliumban idézett jézusi haláltusa utolsó szavai: „Éli, Éli, lamma szabaktani” (Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engem?). A hangerő egyre fogy, s pianissimóban zárul a kórusirodalom e 20. századi remeke.

E korántsem teljes ismertetőből látszik, hogy a szenvedéstörténet és a feltámadás mély nyomot hagyott a zeneszerzők lelkében, s az ennek nyomán született csodálatos alkotásokat húsvét ünneplői mindmáig élvezhetik szerte a világon.