A szatírával bármilyen irányba lőni lehet

– Író, publicista és hivatásos reakciós – áll honlapjának ismertetőjében. Egy 45 éves, tízkötetes szerző önmeghatározása ez? Mi ellen lázad?

– Meg kell, hogy valljam, a lázadás kitétel taszít. Lázadóként forradalmárokat szokás jellemezni. Olyasféléket, mint egy Robespierre, Szamuely vagy valami zavaros 68-as beatnik. Én ellenben ellenforradalmár vagyok. Ha azonban a lázadó kitételen azt értjük, hogy az ember a sarkából kiforgatott – feje tetejére állított – normarendszerrel és értékítélettel helyezkedek szembe, akkor áll a meghatározás. Ahogy Horthy is büszkén vallotta magát ellenforradalmárnak a vörös terrorral szemben, én ugyanúgy vagyok büszke ellenforradalmárságomra azzal a posztmodern, kozmopolita humbuggal szemben, amit ma általában irodalomnak neveznek.

– Egyik kritikusa szerint „a jelenlegi magyar próza egyik méltánytalanul mellőzött szereplője”. Ez mit jelent?

– Olyat is olvastam, hogy az egyetlen jelenkori magyar prózaíró vagyok, de ezt nem az én feladatom eldönteni. A mellőzés ellenben kétségkívül fennáll. Miben nyilvánul meg? Nos, az ún. „irodalmi élet” olyan szinten nem hajlandó tudomást venni a létezésemről, hogy ha nem lennének fanatikus olvasóim, a könyveimet sem tudnám megjelentetni. Engem ugyanis tényleg az olvasók szeretete tart el. A legtöbb kiadó addig bele sem fog egy novelláskötet megjelentetésébe, amíg nem szerez valami alapítványi támogatást, az NKA nem állja a nyomdaköltséget, és ha már indulásnál nullán vannak, úgy mernek csak belevágni. Engem ellenben olvasnak. És mind a kultúrával foglalkozó médiumok, mind a kritika lelkes elhallgatása kísér. Ha egy fekete rapper volnék, akinek minden második mondata trágárságokból áll, hamarabb hívnának be egy kulturális magazinba, akármelyik csatornán, mint reakciós írót. Ez persze nem újdonság. A jelen mindig azokat szereti, akikkel nincs gond, egy adott szekértáborhoz tartoznak, nem sértenek érdeket, és lehetőleg nem tehetségesebbek, mint a rovatvezető.

– Az ember azt gondolná, hogy az ön kedvenc műfaja, a szatíra, a groteszk menő irodalmi irány, mint ahogy a kabaré teltházas, közönségvonzó műfaj. Vagy mégsem?

– A szatíra olyan fegyver, amivel bármiféle irányban lehet lőni. Nem azért hallgatnak agyon, mert a módszer, a fegyvernem nem népszerű, vagy én nem forgatom világszínvonalon. Azzal van baj, amire ráfordítom fegyverem csövét. A koncepció a megemészthetetlen sokaknak.

– Jobboldali napi- és hetilapok közlik írásait, rovata van a Magyar Demokratában. Szívesebben ír publicisztikát, mint kötetbe kívánkozó karcolatot, humoreszket?

– A szépirodalom a hivatás, az életcél, a másik a kenyér és a minimális publicitás megteremtése. Nem mintha nem csinálnám szívesen vagy élvezettel.

– Néha látni írásait az aradi Irodalmi Jelenben. Mennyire ismerik a Kárpát-medencei magyar olvasók Magyarország határain túl? Hova jutnak el könyvei?

– Fogalmam sincs, hogy a határon túl mennyire ismernek. A vájtfülűek biztos, a szélesebb réteg nem hinném. A köteteim terjesztése finoman fogalmazva is hagy maga után kívánnivalót. Kevés helyen kapható, leggyakrabban tőlem rendelik. (Elérhetőségem megtalálható az oldalamon.) Az Irodalmi Jelenben utoljára vagy tíz éve jött le írásom. Amikor tavaly írtam nekik, nem is válaszoltak. De jó, hogy szóba került, mindjárt írok nekik ismét.

– Egyes írásaiban tabutémákat döntöget. Egyik hőse például Hitler-festményt keres, mire kidobják az üzletből. Nem fél a megbélyegzéstől?

– Nem látom értelmét olyasmitől félni, ami már réges-régen megtörtént.

– Egy olyan világban, ahol az emberek töredékét olvassák annak, mint amennyit két-három évtizede olvastak, mennyire jó írónak lenni? És főleg jobboldali beállítottságú írónak?

– Nem jó ma írónak lenni. Nem hinném, hogy ezt bővebben magyarázni kéne. Az állítólagosan nyomorgó József Attila el nem hinné, hogy ilyen körülmények is lehetségesek. Az aczéli három T maga volt a paradicsom ehhez képest. Akkor, ha egy írót tönkre akartak tenni, kiadták a könyvét ötezer példányban, aztán csönd volt. Ma ötezer példányt csak a Harry Potter ér el, semmi más. Ellenben ez a kor hihetetlen muníciót ad az embernek. Az már más kérdés, hogy ha az ember a fejre állt világra megadja a csattanós választ, akkor a művészet nevében hallgatják agyon. Sajnos az írótársadalom jó része a mai kor valódi problémáit még csak érinteni sem meri, nem hogy ábrázolni teljes valójában. De akkor az mitől irodalom? Mi értelme papírra vetni?

– Pozsonyi Ádám zenészként vált ismertté. Mi maradt meg ebből az ifjúkori szenvedélyéből?

– Én ezt nem így látom. Az olvasók többségének fogalma sincs, hogy valamikor zenéltem is. És ez jó is így. Ha az irodalmi munkásságomra azt mondjuk, hogy nem a tömegeknek való, és kínos témákat feszeget, akkor a hajdani zenei munkásságomra ez halmozottan érvényes. Hébe-hóba amúgy szoktam ma is zenélgetni. De ez hobbi. Az első és legfontosabb számomra az írás.