A másik, aki idegen

Mit is jelent ma az a sajátos közép-kelet-európai létezés, ami mindannyiunknak osztályrészül jutott? – ezt a kérdéskört járták körül a maguk eszközeivel a kollokviumon fellépő társulatok. A fesztivál hagyományai szerint Románia magyar, német és jiddis nyelvű állami színházainak előadásait, illetve több független színházi produkciót láthatott a közönség. Emellett pedig két román nyelvű társulat magyar közösséghez kötődő munkája is jelen volt, illetve Kárpátaljáról a beregszászi magyar színház produkciója gazdagította a programot. Sikeres előadásokat, sok esetben ismert és elismert rendezők munkáit vonultatta fel a kollokvium, igazi színházi ünnepet varázsolva Gyergyószentmiklósra. A taps igenis kijárt, a nézőtér pedig csaknem minden előadáson zsúfolásig telt.

Rejtőzködő másik?

A színpadon és a függöny lehullása után a nézők körében is téma volt, gondolatokat ébresztett, a fesztivál fő kérdése: mit jelent kisebbségi közösségbe születni, büszke többséginek vagy kitaszítottnak lenni, együtt élni egy városban az Idegennel, vasfüggönnyel elválasztva lenni, családi vagy történelmi tragédiák árnyékát, egyéni sorsot hordozni – vagy csak úgy létezni, emberként, szemben az örökké rejtőzködő Másikkal?

Újítás a kisebbségi tematika, egyfajta színházi seregszemlét láthattunk, ahogy Fodor Györgyi, a színház irodalmi titkára fogalmazott. „Az egyik legnagyobb múltú hazai színházi eseménynek számít a fesztivál – és nem csak a színházi berkekben. A Kollokvium hozzátartozik Gyergyószentmiklóshoz – tíz napra Gyergyó a hazai színházi élet központjává válik, így van ez évek óta. Az előző kiadáshoz képest leginkább az változott, hogy most először másfajta koncepciója volt a fesztiválnak: a szervezők igyekeztek úgy összeválogatni az előadásokat, hogy tematikájukban is érintsék a nemzetiségi, kisebbségi kérdéseket. Így került be programba többek között a Giuvlipen Színházi Társulat, egy roma feminista színházi társulat, a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház vagy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház román és magyar társulatának koprodukciója. A nemzetiségi-kisebbségi tematika miatt volt jelentős újítás az is, hogy a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház is jelen volt, legelőször a fesztivál történetében.”

Hasonlóan fogalmaz Czegő Csongor, a házigazda Figura Stúdió színház vezetője: „Az idei fesztivállal azt szerettük volna elérni, hogy a rendezvény műsora többet beszéljen kisebbségi kérdésekről. Állami színházak előadás-ajánlatai mellé így olyan független vagy nem kisebbségi társulatnál készült előadásokat is meghívtunk, amelyekről úgy éreztük, a fesztivál témájához kapcsolódni tudnak. Nagyon pozitívnak gondolom, hogy a kisebbségi helyzet, a mellettünk élő Másikkal való foglalkozás felbukkan a színházi repertoárban. Úgy érzem, ettől tud a Kollokvium Románia-szerte egyedi rendezvénnyé válni. A 2013-as, tizedik fesztiválon a mainstreamen kívüli színházi társulatok jelenléte kapott nagy hangsúlyt, az, hogy megjelenjenek a fesztiválon azok a független társulatok és kezdeményezések (legalább egy műhelybemutató erejéig), amelyek kőszínházainkon kívül bukkantak fel. Idén nagyrészt a nemzetiségi jelenlét bővítése, kétnyelvű előadások bemutatása volt a cél. Úgy gondolom, hogy a jövőre nézve is érdemes ebben az irányban keresgélni. Azt, hogy két év múlva mi lesz műsoron Erdély színházaiban, milyen értelemben tud téma maradni a kisebbségi létezés, nem tudom megjósolni. Ez nagyban függ a színházak majdani repertoárjától, azoktól az összefüggésektől, amelyeket a fesztivál előkészítése kapcsán megpróbálunk megsejteni.”

A kritika szükségességéről

A fesztivál programjában szakmai beszélgetések és workshop is szerepelt, ugyanakkor a Játéktérszínházi folyóirat és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Marosvásárhelyi Színházi Szakbizottsága szervezésében kétnapos kerekasztal-beszélgetésre is sor került Kritikus Kollokvium címmel. Az erdélyi és magyarországi színházi kritikusok részvételével zajló beszélgetés célja az erdélyi színházi kritika ösztönzése, problematikus kérdéseinek tematizálása, alakítási lehetőségeinek szemrevételezése volt.

Motke, a tolvaj
Szeptember 27-én vasárnap egyetlen előadás volt műsoron: a bukaresti Állami Zsidó Színház mutatta be Shalom Ash Motke, a tolvaj című előadását. A Bosszú istenén kívül a Motke, a tolvaj Shalom Ash munkásságának nemcsak a legismertebb darabja, hanem egyben a zsidó drámaírás legkényelmetlenebb alkotása is. A történet az ellentmondásos figura, Motke köré épül, aki nyers és szenvedélyes, hatalomvágy és lelki vívódás között gyötrődik. Hogy megértsük, miként válhatott ilyenné, a szerző élesen megrajzolt szereplőket helyez köré: tolvajokat, prostituáltakat, futtatókat. Motke minden vágya az, hogy kitörjön ebből a világból, de a múltja ellene fordul. Motke szenvedélyes lelkű és tekintetű, hatalom- és pénzéhes, mégis egy szerethető, esendő csibész. Ingadozik saját döntéseiben, néha csak egy teli pénztárcára áhítozik, néha pedig arra, hogy kitörjön a szélhámos valóságából — és mi is ingadozunk vele, hol megítélés, hol megértés az osztályrésze.

A kollokvium történetéről

A vasárnap lezárult, 11. Nemzetiségi Színházi Kollokvium története 1978-ranyúlik vissza. Akkor és két év múlva, 1980-ban Sepsiszentgyörgyön találkoztak először a kisebbségi társulatok. Az esemény rangját és fontosságát jelzi, hogy az akkori hatalom 1980-as kiadás után betiltotta. 1992-ben próbálkoztak első ízben az „újjáélesztéssel”. Az igazi újrakezdésig azonban újabb kilenc évig kellett várni: 2001-ben a fesztivál az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának kezdeményezésére talált véglegesnek tűnő otthonra Gyergyószentmiklóson. A Figura Stúdió Színház ad helyt a fesztiválnak, és azóta magától értetődő bárki számára, hogy a kollokvium Gyergyószentmiklósé. A szemle kilenc kiadásában román, magyar, német és zsidó írókból, színházi szakemberekből, kritikusokból összeállított versenybizottság osztotta ki – többnyire gondosan egyensúlyozva – a legjobb előadást, a legjobb rendezést, díszletet és jelmezt, a legjobb férfi- és női alakítást, a legjobb epizódszerepet jutalmazó díjakat. Két évvel ezelőtt a kollokviumon szakítottak a produkciók versenyeztetésével, nem hirdettek győzteseket. Nem adtak át díjakat a rendezői munkáért vagy színészi alakításért. Ez most is így történt, a szervezők ezúttal a fesztivál találkozójellegére fektették a hangsúlyt. Találkozott egymással a színházi szakma és találkozott a színházakkal a közönség.

Homokszörny


A Figura Stúdió Színház friss produkcióját, A homokszörny című, Székely Csaba által írt darabot Nagy Botond rendezte. „A darab öt nő és öt férfi története. Elégedetlenek, csalódottak, férfigyűlölők és nőfalók. Érzelmileg kihűlt emberek. Önzés, birtoklásvágy, érzelmi függés jellemzi őket és párkapcsolataikat. Pedig az egésznek a szerelemről kellene szólnia. Öt nő és öt férfi története olyan helyzetekben, ahol a kommunikáció valamiért félresiklik és szenvedést okoz. Ki tudja, miért? Talán mi tudjuk. Talán picit meg is értjük őket, mert bármilyen abszurd a helyzetük, valamiért mégis ismerős. Öt nő és öt férfi, akik nem a boldogságot választják. Ne gondoljuk, hogy jobbak vagyunk náluk” – írja Székely Csaba a Figura felkérésére írt legújabb drámaszövegéről.

Del Duma, mesélj nekünk rólam


A bukaresti Giuvlipen Színházi Társulat színművésze, Mihaela Drăgan mutatta be a Del Duma, mesélj nekünk rólam című egyszemélyes előadást Liana Ceterchi rendezésében. A Del duma – mesélj nekik rólam című előadás a romák, de leginkább a roma lányok és nők helyzetével foglalkozik. Mihaela Drăgan ott áll előttünk, mosolyog, haja kettőbe fonva, piros szalaggal átkötve, és arról beszél, hogy félig román, félig roma. Történeteket mesél, a sajátjait, másokéit. Arról, hogy mi a megkülönböztetés (nem csak hátrányos, akadt előnyös is, amikor ővolt az „egzotikus cigánylány”), a hagyományról és a családról. A hagyomány szerint egy lánynak, ahogyan megjött a menstruációja, és nővé vált, férjhez kell mennie. Huszonévesen már vénlánynak számít. Mihaela Drăgan a mesék mellett néha énekel furcsán hangzó bús-víg roma nyelven.

Ti nem láttatok semmit!


Az Alexandru Fifea, Cătălin Rulea és David Schwartz alkotta bukaresti alkotócsapat a kezdőnapon mutatta be előadását. A darabot David Schwartz rendezte. 2014. március 4-én a 26 éves Daniel-Gabriel Dumitrache, aki az óváros parkjaiban dolgozott, belehalt a bukaresti 10-es rendőrőrsön elszenvedett verésekbe. Ez a gyilkosság csak egy a rengeteg rendőri visszaélés közül, amelyeket a legkiszolgáltatottabbak, a szegények, a parkkertészek, a fedél nélküliek, a szexmunkások, a romák ellen követnek el. Az erőszak a hatalomgyakorlás eszköze, melyet a rendőrség a fennálló hatalmi és osztályviszonyok megőrzése céljából alkalmaz. A rendőri agresszió a társadalmat átszövő rasszizmus következménye, mely a romák ellen irányuló beszédmóddal együtt kitermeli a szegények, a smekkerek, a koldusok ellen irányuló diskurzust is. Az elmúlt évben Alexandru Fifea megvizsgálta a Daniel Dumitrache meggyilkolásához vezető körülményeket. Az előadás a gyilkosság hátterében húzódó társadalmi és közbeszédbeli mechanizmusokat elemzi és dekonstruálja.