2014. június 07., 11:042014. június 07., 11:04
Tőkés István A Romániai Magyar Református Egyház élete 1944-1989 című könyvét mutatták be a közelmúltban a kolozsvári Protestáns Teológián. Rezi Elek rektor köszöntőjét követően dr. Tóth Albert, a Magyar Református Lelkészegyesületek Szövetségének elnöke tartott rendhagyó könyvbemutatót. Ennek során a magyarországi lelkipásztor elmondta: a régi rendszerben is az egyháznak az lett volna a kötelessége, hogy az embereket felkarolja, segítse, hitben megtartsa. Ám ez nem történt meg, az egyház nem vezető szerepet töltött be, hanem alkalmazkodott, feladta célját és kullogott a sor végén. Tőkés István könyve bemutatja – mutatott rá Tóth Albert –, hogy miért nem lehetett gyülekezetépítő munkát végezni, és miért kellett kiszolgáltatni magunkat az egyházellenes, bolsevik hatalomnak. Ennek oka a kicsinyhitűség és hitetlenség, a félelem és bizalmatlanság, valamint az egymástól való rettegés volt.
A megdicsőülés hegyére a tanítványok közül csupán hárman mentek fel, vagyis a tanítványok egynegyede. Ez a százalék volt jellemző az akkori időkre is: a lelkipásztori társadalom csupán egynegyede végezte (végzi ma is?) következetesen, céltudatosan és lelkiismeretesen, krisztusi szenvedéllyel a munkáját.
A könyvbemutató során Tőkés István nyugalmazott teológiai professzor, aki idén augusztusban tölti 98. életévét, arról beszélt, hogy a kommunista időben az egyház a gyülekezetekben élt, a vezetőség, az egyházkerületi adminisztráció más vonalon volt elkötelezve. – Akik olvassák a könyvet, látni fogják, hogyan élt és küszködött az egyház a nehéz, sanyarú körülmények között. A professzor ezt követően a népegyház és a hitvalló egyház fontosságáról beszélt.
A könyvbemutatót követően a szerző dedikálta a kötetet mindazok számára, akik vásároltak belőle, majd szeretetvendégségre került sor a kolozsvári Protestáns Teológián.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Dr. Sárosi Arthur, a kolozsvári diakóniai munka egyik meghatározó alakja a rendszerváltás utáni években indult el azon az úton, amely mára Erdély-szerte ismert intézményhálózatot eredményezett.
Pontosan egy héttel azután, hogy megvonta a politikai támogatást a Bolojan-kormánytól, felrobbantva a tíz hónappal ezelőtt összeállt koalíciót, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) folytatta politikai ámokfutását.
A még mindig jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő pedagógus olyan korszakok tanúja, amelyeket a mai nemzedék tagjai elbeszélésekből, vagy csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Ha valaki jó ideje pizzaimádó és spagettizabáló család tagjaként tengeti a boldog gyermekkor rántotthús-illatától egyre távolabb sodródó életét, óhatatlanul eljön a pillanat, amikor belátja: nincs mese, el kell vinni a pereputtyot Olaszországba.
Szeles, de többnyire napos napok következnek a térségben: a hét közepén még hűvös marad az idő, a hétvégére azonban jelentős felmelegedés érkezik. Csapadék csak elszórtan fordulhat elő, ugyanakkor az északi szél több napon át erős marad.
Mindössze két hét telt el azóta, hogy az egyik nemzetközi hitelminősítő a politikai instabilitás kockázatára – és annak kedvezőtlen mellékhatásaira – figyelmeztetett Romániával kapcsán, és a politikum tett róla, hogy ez önbeteljesítő jóslattá váljék.
szóljon hozzá!