Hirdetés

Világszerte luxusüzleteket, lakóházakat tervez – beszélgetés Kun Adalbert erdélyi származású, Németországban élő formatervezővel

Az Erdélyből Németországba áttelepedett Kun Adalbert 24 éve tervezi luxusüzletek, lakóházak, öregotthonok, irodaépületek belsőépítészeti részét •  Fotó: Kun Adalbert/Facebook

Az Erdélyből Németországba áttelepedett Kun Adalbert 24 éve tervezi luxusüzletek, lakóházak, öregotthonok, irodaépületek belsőépítészeti részét

Fotó: Kun Adalbert/Facebook

A kommunista diktatúrában is igyekeztek a fiatalok szórakozni, a diszkó őrült lemezlovasokat szült. Aztán egyeseknek elegük lett a nélkülözésből, és tovább álltak. Fiatalkorról, kivándorlásról beszélgettünk a Németországban élő Kun Adalbert sikeres formatervezővel.

Nánó Csaba

2021. január 17., 22:312021. január 17., 22:31

2021. január 17., 22:412021. január 17., 22:41

– A diktatúra kemény éveiben milyen lehetőségek adódtak a kikapcsolódásra?
– Ötéves voltam, amikor a szüleimmel és öcsémmel Kolozsvár központjába, a Nyomda utcába költöztünk, és elkezdtem büszke nagycsoportosként a Magyar utcai óvodába járni. Délután az utcabeli nagyfiúk focizását követtem, irigyeltem is őket, hogy nekik mennyi mindent szabad. Estig a tömbházunk előtt ücsörögtek, az egyik „főnök” fiú gitárkíséretében idegen nyelven furcsa dalokat énekeltek az idősebb srácok.

Idézet
Amikor harmadikos lehettem, az volt a kívánságom, hogy karácsonyra kapjak én is gitárt. A nagy fiúk főleg Beatles-számokat énekeltek, gombafej formájú beatles-frizurájuk volt.

Miután pionírrá avattak, kisdobos kurzusra és repülőgép-modellezésre jártam a pionírházba. De amint karácsonyra az angyal hozott egy használt gitárt, rögtön mindent abbahagytam, és átiratkoztam a gitárkurzusra. Meglepetésemre és sajnálatomra ott Csajkovszkij Hattyúk tavából tanítottak meg egy részt pengetni, és még egy román könnyűzenei számot is, ami engem igazából nem érdekelt. Én Beatles- és Rolling Stones-számokat szerettem volna gitározni, a Hattyúk tavával mégsem állhattam oda a nagyfiúk elé, ki is röhögtek volna. Ugyanakkor korán megértettem, hogy nagyon le voltunk maradva zene területen Nyugat mögött. Amikor egy szilveszteri tévéműsor befejezéseként megjelent Elvis, a szüleim azt kérdezték tőlem, hogy most mi a szép e hangos zenében, és a pasas miért nem tud szépen leülni egy székre, hogy nyugodtan énekeljen, mint Aradszky…

Hirdetés

– A diszkóőrület hozzánk is begyűrűzött. Te nemcsak hallgattad a zenét, hanem lemezlovasként is működtél…
– Édesapám 1973-ban az NSZK-ba ment pár évig dolgozni, tőle kaptam ajándékba egy Univerzum márkájú kazettás magnót. Ezt már vihettem magammal a bulikra, ugyanakkor több jó nyugati zenét fel tudtam venni kazettára. Aztán összeismerkedtem a nálam pár évvel idősebb zenekedvelő fiúkkal, akik hozzájutottak a legfrissebb diszkószámokhoz. Ezeket a Tarom pilótái hozták be az országba.  Bukarestben lemásolták, elküldték az ország minden nagyvárosába, és az akkori diákklubok első lemezlovasai bemutathatták a saját kis szalagos magnóikon a közönségnek. Kolozsváron az Echinox klubban és az Orvosi Egyetem klubjában, a Diákház és a Filharmónia előcsarnokában tartottak diszkót minden szombaton. 1975-ben meglátogattam édesapámat a Köln melletti Solingen iparvárosban. Sikerült ott munkát találnom, végül sok fáradsággal összegyűjtöttem a pénzt egy magnóra. Vettem egy félprofi, japán gyártmányú AKAI 1721 W magnetofont beépített erősítővel, mellé két 45 Wattos hangfalat. Itthon aztán ezek megnyitották az utat az addig hozzáférhetetlen zenebolond kolozsvári személyiségekhez, és sok minden máshoz.

Idézet
Elkezdtem én is diszkózni, először az építészeti líceumban, aztán más iskolákban, de az Építészeti Egyetem dísztermébe is eljutottam.  Amikor bekerültem az egyetemre, a saját gólyabálunkra szolgáltattam a zenét. Ezt követően minden szombaton diszkó volt a Mátyás Házban, ahol négy éven keresztül voltam lemezlovas.

Párhuzamosan próbáltam elindítani egész kis körben zenehallgatási esteket is. Sajnos kevés alkalmat ért meg, mivel a bemutatásra méltó lemezeket egyre nehezebb lett beszerezni külföldről…

– Egyetemre az akkori fiatalok által kevésbé ismert szakra, ipari formatervezésre jelentkeztél. Hogy találtál rá?
– Negyedikes voltam, amikor a Napsugár által meghirdetett rajzversenyen 3. díjat kaptam. Ugyanabban az évben részt vettem egy Franciaországban meghirdetett PIFF-rajzversenyen is, ahol dicséretet nyertem. Az iskolában az akkori rajztanárnőnk elindított egy rajzkört azoknak, akiknek a rajzóra túl kevés volt. Jelentkeztem, Váci tanárnő tanítási módszere hamar sikerélményhez vezetett: régi orosz könyvekből másoltunk szén- és ceruzaillusztrációkat, és az egyikért nagy dicséretet kaptam. Kezdett bennem tudatosulni, hogy rendelkezem annyi tehetséggel, hogy ebbe az irányba fejlesszem magam tovább. Végül az építészeti líceumba jelentkeztem, ahol öt évig műépítészetet tanultam. Annyira megszerettem, hogy 1977-ben felvételiztem a bukaresti műépítészeti egyetemre. A matematika nem volt erősségem, kiestem. Ugyanezért kiestem ősszel a kolozsvári Politechnikai Intézet építészmérnöki szakáról is. Következett volna a katonaság… Bevonulás előtt egy román ismerősöm szólt, hogy utaltassam be magam a katonai kórházba, ő majd segít. Ki kellett töltenem egy kérdőívet, és a tanácsára néhány kérdésre a legütődöttebb válaszokat adtam. Be is utaltak az ideggyógyászatra, ahol még két szimuláns ismerősömmel találkoztam. Az egyik egyenesen Eminescunak vallotta magát, a másik állandóan sírt, hogy az életére törnek. Mindhármunkat felmentettek…
Elhelyezkedtem a kolozsvári tervezőintézetben, közben egyik barátom elmondta, hogy következő évben a Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetem formatervezési szakára akar felvételizni. Felvilágosított, miből kell készülni, és komolyan belevágtunk. Tanfolyamokra jártunk, az egyetem műtermeibe is bemerészkedtünk.

Idézet
Eljött a felvételi ideje, 500-an voltunk hét helyre. Álmodni sem mertem, hogy bejutok, de ha már ott vagyok, megpróbálom – gondoltam. Két hetet vártunk az eredményhirdetésre, és a nevem ott volt a hét bejutott között.

Életem legnagyobb szerencséjének tekintem ma is, az egyetemi élet fiatalságom legemlékezetesebb időszaka volt.

– Eléggé aktív voltál azokban az években, a szeku figyelmét nem keltetted fel?

– Dehogynem! Tanultam, fejlődtem, ugyanakkor lemezlovasként aktívan részt vettem az egyetem kulturális arculatának alakításában is. Az első gólyabál megrendezésekor úgy éreztem, hogy szellemesen moderálom  az elsőévesek különböző versenyfeladatait. Az akkori eufóriámban – olyan időkben, amikor vécépapírt, cukrot vagy kávét sem lehetett kapni –, főleg ezeknek a hiánycikkeknek a mímelésére kértem fel a kollégákat. Ez persze röhögést váltott ki a rendezvényen, ami eljutott a szeku fülébe is. Behívtak, de sikerült kimagyaráznom magam. Megfigyelés alatt tartottak, voltak az évfolyamon is besúgok. Később

Idézet
egy politikai-gazdaságtan órán nekem kellett felolvasnom egy részletet az ország „hűen szeretett” fiának kongresszusi beszédéből. Hogy eredetinek hangzódjon, az elvtárs dialektusát is leutánoztam, ami újból röhögést váltott ki. Megint behívtak a szekura,

és a tisztnek fel kellett olvassam ugyanazt, ugyanolyan hangsúllyal. Persze vigyáztam, hogy ne hasonlítson arra, amit az órán előadtam… A szekus nem is találta annyira „jónak”, hogy letartóztasson, de azt mondta, reméli, többet nem találkozunk. Harmadszor is meggyűlt a bajom velük. Az esküvőm díszvacsoráját Széken tartottuk, ahol apósom lelkész volt. A szekus később érdeklődött, hogy honnan ismerem azt a négy magyarországi fiatalt, aki részt vett a bulin. Fogalmam sem volt, miről beszél, de később kiderült, hogy az öcsém ismerkedett össze velük. A fiatalok Székről továbbutaztak a Szent Anna tóhoz, ahol magyar himnusz-éneklés volt, és talán egy román zászlót is tűzbe dobtak. Hiába igyekeztek a szekusok, nem tudták bizonyítani cinkosságomat a külföldi fiúkkal, végül békémet hagytak. De a nyomás és vádaskodás nyomot hagy egy diák lelkében, főleg ha magyarként él Romániában. Ezt követően apám még otthon is megtiltotta, hogy politikai vicceket meséljünk. Meg győződve, hogy németországi vendégmunkáskodása miatt az egész családját figyeli a szeku. Apám aggodalma később patológiai változásokat idézett elő a szervezetében...

– Mikor és miért döntöttél úgy, hogy elhagyod az országot?

– A marosvásárhelyi bútorgyárban dolgoztam, kizárólag prototípusokat terveztem nyugat-európai cégeknek, és kezdtem azon gondolkozni, hogy annak idején vajon miért nem maradtam Németországban. A gondolat kezdett már kínozni,

Romániában egyre romlott a helyzet, nehéz volt a megélhetés. Karácsonyi és húsvéti üdvözlőlapokat készítettem, pamutvászonból farmert varrattam, bőrhulladékból papucsokat terveztem, ezeket árultam.

Akkoriban sokat utaztam Bukarestbe a fa- és bútoripari központba, a külföldre szánt bútorokat kellett átterveznem méretre különféle hírességek lakásába. Dolgoztam Ceaușescu személyes orvosának, Cristian Țopescu sportriporternek, a külügyminiszter-helyettes fiának. Közben a vásárhelyi Szekuritáté rendelt egy bútort, amibe be kellett építeni hat telefont és egy monitort. Mindenki tetszését elnyerte a munkám, látták, hogy értek a szakmához, és felkértek, hogy az útlevélosztály főnökének előszobájába tervezzek egy kis Ceaușescu-szentélyt. Én közben egy németországi művészeti kiállításra szerettem volna eljutni, már be is volt adva az útlevélkérésem. A szentélynek hatalmas sikere lett, a külügyminiszter-helyettes fia is meg volt elégedve a bútorával. A lényeg: ők segítettek hozzájutni az útlevélhez és a német vízumhoz. Boldog voltam, éreztem, hogy az a nap, amikor megkapom, sorsdöntő lesz az életemben. Budapestig vettem jegyet, a román–magyar határon mindent kirámoltak a bőröndömből, de a diplomáimat mikrofilmre másoltattam, és bevarrtam a nadrágomba. Az eredetiek a bőrönd aljába voltak elrejtve. Az izgalomtól a vonatúton három kilót fogytam… Magyarországról aztán eljutottam Németországba, Kassel városába, ahol apósom lelkipásztor ismerőse adott szállást. Megérdeklődtem a politikai menedékjog-kérelem menetét, pár nap múlva már
Offenbachban, egy politikai menekültek táborában töltöttem az éjszakát. Később közölték velem, hogy egy Trier nevű városba kerülök, kapok lakást, de a helységet csak engedéllyel szabad elhagynom. Trier egy 100 ezer lakosú város a Mosel folyó völgyében, egyetemi központ 30 km-re a luxemburgi határtól. 1990 őszén kijött hozzám a feleségem és a fiam is, 2002-ben kaptuk meg a német állampolgárságot.

– Könnyű volt a beilleszkedés?
– Emberi és szakmai szempontból is hamar beilleszkedtem. Igaz, eleinte Trierben annyit kerestem tervezőként, mint egy takarítónő. Aztán egy szakmai magazinban tettem fel hirdetéseket, vállalatokhoz, belsőépítészeti irodáknak küldtem el a szakmai önéletrajzomat. Több visszajelzést is kaptam, végül Kölnben, majd Ulmban találtam az addigi fizetésem háromszorosáért munkát. Az ottani terveim nagyon feldobták a portfoliómat… Most már

24 éve dolgozom külső munkatársként, de kreatív igazgatói pozícióban egy 230 fős stuttgarti építészeti cégnél. Világszerte luxusüzletek, lakóházak, öregotthonok, irodaépületek belsőépítészeti részét tervezem.

Az ötleteimen alapuló kivitelezések rengeteg kitüntetést kaptak. Sajnos a világjárvány nálunk is késlelteti a tervezést, de remélem, hogy ha ebben az évben hajlandóak lesznek minél többen beoltatni magukat, újra beindul a lebénult gazdaság, és visszatérünk, ha nem is egy ugyanolyan, de hasonló dinamikus élethez.

Kun Adalbert formatervező
Kolozsváron született 1957. április 26-án. 1983-ban végezte a Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetem ipari formatervezői szakát. 1987. október 10-én távozott Romániából. 2002-től német állampolgár, Stuttgartban él, ahol egy jelentős építészeti iroda kreatív igazgatója.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 02., péntek

Kolozsvár, New York, Fülöp-szigetek, de a legjobb Erdélyben: Baloga István vízilabdázóval sportról és családról

Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.

Kolozsvár, New York, Fülöp-szigetek, de a legjobb Erdélyben: Baloga István vízilabdázóval sportról és családról
Hirdetés
2025. december 30., kedd

Kemény hideggel indul az újév, de a hétvégére enyhül az idő

Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.

Kemény hideggel indul az újév, de a hétvégére enyhül az idő
2025. december 28., vasárnap

Spanyolországi útinapló: narancsfák és mór erődök árnyékában

Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.

Spanyolországi útinapló: narancsfák és mór erődök árnyékában
2025. december 27., szombat

Baricz Lajos plébános harmincöt éve a közösségért: nem pont, csak vessző

Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.

Baricz Lajos plébános harmincöt éve a közösségért: nem pont, csak vessző
Hirdetés
2025. december 26., péntek

Így lesz közönségből közösség. Színpad és katedra között Miklós Gyurival (INTERJÚ)

Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.

Így lesz közönségből közösség. Színpad és katedra között Miklós Gyurival (INTERJÚ)
2025. december 23., kedd

Édes időutazás Gyulán: érdemes belekóstolni a Százéves Cukrászda kínálatába

A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.

Édes időutazás Gyulán: érdemes belekóstolni a Százéves Cukrászda kínálatába
2025. december 23., kedd

Hidegfront és havazás: bekeményít az idő az év utolsó hetében

Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.

Hidegfront és havazás: bekeményít az idő az év utolsó hetében
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Ceaușescu diktatúrája rózsaszín fényben – Történelemtanár a fiatalokat elérő TikTok-tartalmakról

A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.

Ceaușescu diktatúrája rózsaszín fényben – Történelemtanár a fiatalokat elérő TikTok-tartalmakról
2025. december 21., vasárnap

Advent a rohanásban – Lelkipásztorok vallanak a karácsonyra készülő emberről (VIDEÓ)

A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.

Advent a rohanásban – Lelkipásztorok vallanak a karácsonyra készülő emberről (VIDEÓ)
2025. december 18., csütörtök

Reptéri felfedezés: amikor a karate legendája mellém ült

Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.

Reptéri felfedezés: amikor a karate legendája mellém ült
Hirdetés
Hirdetés