Megelőznék a további puccskísérleteket

– 1960-tól kezdődően Törökországban az idei immár az ötödik katonai puccs vagy puccskísérlet. Mivel magyarázható az a tény, hogy egy NATO-tagországban a katonák időről időre megpróbálják magukhoz ragadni a hatalmat, felforgatva ezzel az egész országot?

– Törökországban hagyományosan erős a hadsereg szerepe és tekintélye, elvégre az egész köztársaság egy sikeres függetlenségi háború eredményeképpen jött létre az 1920-as békediktátumban odaítélt területnek mintegy a háromszorosán. Az államalapító, Musztafa Kemal Atatürk maga is katonai hős volt. A demokratikus intézmények ugyanakkor sokáig sérülékenyek voltak. A hadsereg magát a kemalista hagyományok, az atatürki szellemiség letéteményesének tekintette. A kemalizmus ugyanakkor inkább volt reformdiktatúra, mint a többségi akarat kifejezése, ezért az egypártrendszert követő szabad választásokon nem egyszer született olyan eredmény, amit a katonai vezetés a maga módján „korrigált”. Nem véletlenül jellemezték ezt a korszakot – egészen 2002-ig – a hadsereg „gyámkodó” rendszereként.

– Egy hónap telt el a július 15-ei katonai puccskísérlet óta. Ankara az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónokot és az általa kiépített „párhuzamos államot” teszi felelőssé az incidensért. Hogyan sikerülhetett volna Gülennek egy demokratikus alapokon berendezkedett országban háttérhatalmat kiépíteni?

– Több évtizedes, módszeres építkezésről van szó. Hozzáteszem: Törökországban teljes a nemzeti konszenzus abban, hogy a puccskísérlet mögött a gülenista mozgalom állt – ez tehát nem csak a kormány álláspontja, hanem a teljes ellenzéké is. Gülen vallási vezető, aki híveinek feladatul szabta a beépülést a közigazgatásba, a rendőrségbe, az ügyészségbe, a bíróságokba és a hadseregbe, amivel ténylegesen létező párhuzamos hatalmat hozott létre, választói felhatalmazás nélkül. A mozgalmi piramis alapját saját iskolarendszerük jelentette. A beépülést megkönnyítette, hogy a 2002-es kormányváltás egyben elitcserét is jelentett, a kormánypárt pedig akkor még nem rendelkezett megfelelő nagyságú káderállománnyal. A gülenista mozgalom ezért kézenfekvő szövetségesnek tűnhetett a hadsereg gyámkodó hatalmával szemben. Idő kérdése volt azonban csak, hogy a kemalista árnyékállam megtörése után mikor fordulnak szembe a választott hatalommal. Ez 2013 decemberében történt meg, a hatalmi harc azóta tart.

– A meghiúsított puccskísérletet követően – Recep Tayyip Erdogan török államfő ígérete szerint – kíméletlen hajsza indult a puccsban részt vevők vagy azt valami módon támogatók ellen. Az országot átfogó tisztogatási hullám több tízezer embert érint. Egy ilyen méretű bűnügyi eljárás mennyire feszegeti vagy lépi túl a jogállamiság határait?

– Törökország jogállam. Tény, hogy Nyugaton nehéz elképzelni hasonló mértékű tisztogatást. De az is tény, hogy nincs még egy olyan ország a nyugati szövetségi rendszerben, amelyet ennyiszer rázott volna meg erőszakos hatalomátvételi kísérlet. Az ingerküszöb nyilván máshol van. Ezzel együtt is különbséget kell tennünk azok között, akiket bűncselekménnyel – jelen esetben a puccskísérlet támogatásával – vádolnak, és azok között, akiket nem illet bűnvádi eljárás, és nem fenyeget börtön, de a gülenista mozgalom tagjaiként nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek a közhatalomban és az oktatási rendszerben. A cél nyilvánvalóan a hátország felszámolása további puccskísérletek megelőzése céljából.

– Törökországban hatalmas tömegtüntetésre került sor, amelyen, úgy tűnik, politikai színezettől függően nemcsak a lakosság, hanem az ellenzéki pártok is bizalmat szavaztak a hatalmon lévő kormánynak és Erdogan elnöknek. Ez mennyire jelent politikai egységet a kormány támogatására?

– Még soha nem volt ilyen erős konszenzus a konzervatív kormány és kemalista ellenzéke között – a Nyugat láthatóan nem is tudja hova tenni a jelenséget. Az ellenzék nyilván nem a kormány politikájával azonosul úgy általában (bár a tisztogatást támogatják), hanem a demokratikus rend mellett állnak ki, amelyben mindig meglesz a lehetőség a kormányváltásra választások útján, míg egy katonai puccs révén létrejövő vallási alapú rendszerben ez kétséges. Ezért egyöntetű a gülenista hatalomátvételi kísérlet éles elutasítása.

– A külföldi politikusok és a közvélemény egy része egyféle diktátorként tekint Erdoganra, akit azzal vádolnak, hogy a szabadságjogokat korlátozza, üldözi a sajtó egy részét, újságírókat börtönöz be. Ön szerint mennyire jogosak ezek a vádak?

– Legalább utólag korrigálhat­nák magukat ezek a nyugati véleményformálók, mivel az összes korábbi fellépés is a gülenista médiabirodalom ellen történt – ma már a vak is láthatja, miért. Egyetlen kivétel ez alól egy baloldali lap szerkesztője és újságírója, akik titkosszolgálati akciót lepleztek le nagy nyilvánosság előtt (alighanem beépült gülenista „súgók” segítségével), amiért a világ minden országában börtön jár. (Az akcióban a szíriai török kisebbségnek szállítottak fegyvereket, a határon túli nemzetrészek önvédelmének segítésére.) Az ellenzéki sajtó él és virágzik Törökországban, amit angol nyelvű weboldalaik révén bármikor és bárhonnan ellenőrizni lehet.

– Az elmúlt években Törökországnak kiemelkedően fontos partnere volt az Egyesült Államok, ennek ellenére többféle találgatás szerint akár amerikai titkosszolgálati szálak is állhatnak a puccskísérlet mögött. Mi érdeke fűződhet Washingtonnak ahhoz, hogy a Közel-Kelet egyik legfontosabb bástyája, Törökország is a káosz útjára lépjen?

– Sokféle feltételezés van. Az amerikai diplomácia természetesen cáfolja a vádakat. De ha sokáig elhúzódik Gülen és követőinek kiadatása, a gyanú alighanem erősödni fog a török emberekben. Hagyni kellene az igazságszolgáltatást, hadd végezze munkáját.

– Brüsszelben és az Európai Unió több tagállamában az immár közvita tárgyává tett halálbüntetés újbóli, törökországi bevezetése általános elutasítással találkozik. Több nyugat-európai állam blokkolni akarja Törökország EU-s csatlakozási tárgyalásait. Mit veszíthet és mit nyerhet Törökország egy ilyen lépéssel?

– Gyakorlatilag semmit, a csatlakozási tárgyalások eddig is önmaguk paródiáját jelentették. A fejezetek felét meg se nyitották, megegyezésig pedig csak egyben jutottak. Nyilvánvaló, hogy ennek oka a politikai blokkolás, amit néhány uniós tagállam követ el folytatólagosan. Ha most fenyegetnek blokkolással, akkor mi volt eddig?

– Hogyan látja a török–EU-s kapcsolatok alakulásának fényében az európai migránskérdést? Mennyire reális forgatókönyv az a török fenyegetés, hogy amennyiben a török állampolgárok nem kapnak Brüsszeltől vízummentességet, Törökország felbontja migránsügyben kötött egyezségét?

– Ebben semmi fenyegetés nincs. A felek kötöttek egy megállapodást, amelyben a török vállalások ellentételezése a vízummentesség. Ha egy megállapodásban az egyik fél nem tartja be a vállalását, az ab ovo megszűnik. Ennek ellenére nem számítok látványos borításra, mivel az egyik félnek sem érdeke. De Brüsszelből Ankarának még annyira sem lehet diktálni, mint egy tagállamnak, bármennyire is szeretnék ezt az Unió urai.

– A napokban sikeres Erdogan–Putyin-talál­ko­zó­ra került sor, amely nemcsak a török–orosz gazdasági kapcsolatok, hanem a térség biztonsági szempontjából is előremutató lehet. Ez a kiegyezés a szíriai rendezés szempontjából hozhat-e eredményeket?

– Mindenképpen. Törökország és Oroszország a szíriai konfliktus két legerősebb külső szereplője. Elképzelhetetlen a stabilitás együttműködésük nélkül. Ez nyilván kompromisszumokkal jár, de mivel mindkét ország élén reálpolitikusok állnak, van esély a megállapodásra.

– Idén a törökországi turisztikai foglalások mintegy harmadát mondták vissza külföldi turisták. Sokan a terrorcselekményektől félnek, mások a puccskísérlet utáni közállapo­toktól tartanak. Mennyire biztonságos ma Törökország egy oda látogató turista számára?

– A visszaesés jelentős része az orosz turisták elmaradásából származott, aminek a külpolitikai konfliktus volt az oka. Ez pedig mára okafogyottá vált. Terrorcselekmények pedig sajnos ma a világ minden részén fenyegetnek. E tekintetben Törökországban nem rosszabb a helyzet, mint Franciaországban, Németországban vagy Thaiföldön. Sőt a PKK (Kurdisztáni Munkáspárt) régóta tartó terrorhadjárata miatt a török hatóságok kénytelenek voltak a gyakorlatban is elsajátítani a hatékony terrorelhárítást. A puccskísérlet meg elbukott, hasonlóra nem kell számítani. Erre a hatékony megelőző intézkedések mellett éppen a széles körű nemzeti konszenzus a garancia.