Gyerekként döntött a majdani jótékonykodásról

Az utóbbi években egyre több karitatív jellegű fellépést vállal. Mi készteti a sorozatos jótékonykodásra?
Néhány évvel ezelőtt volt egy százas sorozatom. Annak a sikerén felbuzdulva döntöttem úgy, hogy folytatom. Tíz évvel ezelőtt, 2009. augusztus 18-án a budapesti Szent István-bazilikából indítottuk útjára az első száz templomi koncertet Erdő Péter bíboros áldásával. Két éven át katolikus, református, evangélikus templomokban és zsinagógákban zajlott karitatív missziónk során több mint százmillió forintot sikerült összegyűjteni.

Hová jutott ez a pénz?
Az első ciklusban a támogatottak közt voltak az árvíz és a vörösiszap miatti pusztítás során földönfutóvá váltak, beteg gyermekek, kórházak, szegények, nagycsaládosok, hősi halott rendőrök és katonák hozzátartozói. De megszólalt a hegedűm templomok felújításáért, munkahelyteremtésért és a társadalmi békéért is. A második százas sorozat alkalmával – amelybe 2018-ban már Erdélyt is belefoglaltam – árva gyerekeket, bántalmazott nőket, CT vásárlására készülő kisvárosi kórházat, Down-szindrómában szenvedőket, beteggondozó munkát kifejtőket, diabéteszes, sokízületi-gyulladásos és rákbeteg kamaszokat és kisgyermekeket igyekeztem segíteni.

Miként szokta kiválasztani a kedvezményezetteket?
Nem könnyű feladat, hiszen küldetésünk ökumenikus, ráadásul igyekeztünk minden településen megtalálni a leginkább rászorultakat vallástól, származástól függetlenül. Erdélyben az RMDSZ nőszervezete segített a javaslataival.

A korábbi százas sorozattal a Rekordok Könyvébe is bekerült…
Pedig nem tűztem ki célul. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy a jótékonysági misszió hidat épített vallási felekezetek, társadalmi csoportok és emberek között. Híre a Vatikánba is eljutott, és 2011 szeptemberében XVI. Benedek pápa általános kihallgatásán fogadott, apostoli áldásában részesített. Hasonló megtiszteltetés ért Ferenc pápa részéről is. Én mindig is azt vallottam: jobb adni, mint kapni. Szegény családból származom, nem volt könnyű gyermekkorom. De már akkor eldöntöttem: ha egyszer gazdag leszek, másokon fogok segíteni. Ennél jobb, felemelőbb érzés talán nincs is. Amikor pedig jótékonykodom, azt teljes mellszélességgel vállalom: nálam nincs olyan, hogy a befolyt összeg egy részét fellépési gázsiként kikérném magamnak vagy az együttesnek. Az utolsó fillérig átadom azoknak, akik tényleg rá vannak utalva. Az együttes tagjainak honoráriumáról otthoni jótékonykodó emberek gondoskodnak.

A tavaly is száz településen adományozott. Milyen lelki ajándékot szokott kapni egy templomi koncert után?
Olyan emlékeket, amelyekből táplálkozni tudok. Ha valaha elfáradok, elég – ha kis időre is – „elővennem” e csodálatos emlékeket, és máris feltöltődöm energiával. Olyan lelki erővel, amely tovább hajt, és azt üzeni: jó az, amit teszek, ne álljak le, folytassam!

Annak idején kik voltak az elsők, akik segítettek?
Ez jó kérdés… A leghálásabb a magyar embereknek lehetek, hiszen ha ők nem lettek volna, és nem lennének, én sehol nem volnék. A 2018-as erdélyi turnénk alkalmával mindössze pár nap állt a közönség rendelkezésére, hogy tudomást szerezzen a koncertjeinkről és jegyet vásároljon. Az érdeklődők százai vagy ezrei mégis megtöltötték a templomokat, és adományaikkal segítették a rászorulókat. Amikor hegedűmmel a padsorok közé merészkedek, gyakran látok könnyes szemeket, olyan embereket, akikben valamit sikerült megmozgatnom. Ilyenkor én is boldog és büszke vagyok, s örülök, hogy magyarnak mondhatom magam. Székelyföld magyarsága példás összefogást tanúsított, és az önzetlen segítségnek, valamint a határtalan szeretetnek köszönhetően már most több millió forinttal tudtak segíteni a hátrányos helyzetű emberen. Ilyen összefogásra van szükség ahhoz, hogy jobbá tegyük világunkat.

Mindezek ellenére akadnak olyanok, akik nem a szaktudását vagy cselekedeteinek értelmét vonják kétségbe, hanem a gyermekein keresztül próbálják bántani. Miként tud felül emelkedni ezeken?
Bánt, nagyon bánt, de nem foglalkozom velük. Én azt vallom, hogy jónak lenni jó.

Létezik-e a világnak olyan sarka, ahol még nem lépett fel?
Ha jól összeszámolom, a budapesti Primarius Kamara nevű szimfonikus zenekarommal mintegy száz országban a legnagyobb és legrangosabb operaházakban léptünk fel. Játszottunk már a New York-i Carnegie Hallban, a Lincoln Centerben, a szöuli Operaházban, a hollywoodi Dolby Theaterben, az Oscar-gálák színhelyén, a Pekingi Központi Zeneakadémián, a bécsi Musikvereinban, az Aranyteremben, ahol 1939-től rendezik a hagyományos újévi gálát, de hegedültem uralkodóknak és államfőknek, dúsgazdag üzletembereknek, a világ sorsát befolyásoló személyeknek. Ezen kívül Amerika legnagyobb közszolgálati adóján, a 120 millió nézővel rendelkező PBS-en – amely rögzítette a 2018-as Budapesti Újévi Koncertet – három éve show-műsorom van a legnézettebb időpontban.

Bárhol és bármit játszik, gondolom, a világhírű magyar cigányzene nem hiányzik a repertoárjából.
Büszke vagyok származásomra, és arra, hogy már hatéves koromtól a Rajkó Zenekar tagja lehettem, s a növendékzenekar prímásaként bejárhattam a világot. Kiváltságnak tartom, hogy a legnagyobb cigány muzsikusoktól tanulhattam, olyanoktól, mint például ifj. Járóka Sándor vagy Boross Lajos, akikkel a későbbiekben lehetőségem is volt együtt játszani. Ne feledjük, a cigányzenészek közül sokan szereztek hírnevet az országnak, mert mindig a magyar zenei kultúra nagyköveteként léptek fel. Jómagam is szeretem a cigányzenét, ezért mindig megpróbálom becsempészni azt vagy a népdalt a repertoárba. Ha nem egyéb, a ráadások közé. A cigányzenének minden egyes Budapesti Újévi Koncerten teret adok, és amint a tapsból kiderül, soha nem tévedek.