Hirdetés

Folyamatos újítás nélkül nincs élő színház

Szatmárnémetiben került sor a színház felújított épületében a 8. Inter­etnikai Színházi Fesztiválra. A tíznapos színházi rendezvényen huszonegy romániai társulat mutatta be előadásait. Bessenyei Gedő István színházigazgatóval beszélgettünk. 

Pacsika Emília

2016. november 19., 21:352016. november 19., 21:35


– Ön színházelméleti szakember és alkotó is, de korábban több más területen is kipróbálta magát. Hogyan éli meg a színházigazgatói munkát?

– Ha visszagondolok, valóban 4–5 évenként váltottam eddig. Mindig van egy ciklikusság az életemben, mert ha megunok valamit, vagy úgy érzem, megrekedek, akkor rosszul kezdek működni. Nem vagyok nagyon „rendszeres” ember, viszont nagy erőt tudok kifejteni, ha folyamatos terhelés alatt vagyok. Az igazgatói munka ebből a szempontból jól jön, mert minden nap új kihívást jelent. A szakmai pályámat eddig sokféle kényszerűség és a szerencse is mozgatta. Nem gondoltam arra, hogy Szatmáron dolgozzak, igaz, volt bennem egy elfojtott honvágy is. Eleinte Debrecen felé fordultam, ott Vidnyánszky Attila és Silviu Purcărete mellett dolgoztam. Több tanárom felvetette azt is, hogy egyszer majd taníthatnék is. Aztán a sors úgy hozta, hogy egy marosvásárhelyi műhelymunkán Keresztes Attila asszisztense lettem, ő akkor Szatmárnémetiben volt művészeti igazgató. Megismertük egymást és nemsokára kaptam tőle egy egész éves szerződésajánlatot. Kemény évek következtek, mert közben a színházban válsághelyzet alakult ki. Akkor hirtelen fontossá vált a PR-os és a dramaturg szerepe, és kiderült az is, hogy jól dolgozom válsághelyzetben. Pályám ezután viszonylag gyorsan ívelt fel, művészeti tanácsos, PR-vezető, majd igazgató lettem.

– Nem érezte úgy, hogy elrabolták az alkotó munkától?

– Mindig egyetlen dologgal tudok intenzíven foglalkozni, és mégis mindig több projekttel foglalkozom. Valószínű azért, mert nem szeretek unatkozni, s így váltogathatom a dolgokat, noha mindig van egy határozott prioritás. Most az igazgatás az elsődleges, de közben évadonként vállalok egy-két dramaturgi munkát, miközben a doktorimon is dolgozom, vagy legalábbis dolgoznom kellene. Ez jelenleg több mint elegendő feladatot jelen ahhoz, hogy ne unatkozzam, vagy ne fásuljak el.

– Doktori disszertációjának tárgya a posztdramatikus színház. Miért ezt a témát választotta?

– Mindig is ezt kutattam, az államvizsgámmal kezdődően. Most a kortárs romániai színházban kutatom a jelenséget, ami szerintem az egyik legizgalmasabb színházi paradigma. Talán azért is érdekel, mert nálunk ez nem igazán jellemző. Igazgatóként óvatos duhaj vagyok abban, hogy kísérletet tegyek a bevezetésére. Ahogy egyik tanárom mondja: ha igazgatóként akarunk valamilyen ízlésre nevelni, akkor mindig „félúton kell belőni” a dolgot az aktuális igény és az elérni vágyott cél közé, hogy ne verjük ki egyből a biztosítékot.

– A vidéki színházak igazgatói sokszor panaszkodnak, hogy az igényességből kell engedni, mert különben nem telik meg a nézőtér. Ön szerint mennyire kell alkalmazkodni a közönség igényéhez?

– Nagyon mást jelent ma a közönség fogalma, mint korábban. A huszonegyedik században inkább közönségrétegekről beszélhetünk, s az ezekhez tartozó nézők mind teljesen mást akarnak látni. Más az igényük, a felkészültségük. Minél magasabb képzettségű egy színházi befogadó réteg, az annál több elemre válik szét. Az egyik réteg képviselői nemzeti, a másiké lokális tematikát várnak, vannak, akik a nagy európai vérkeringésbe való bekapcsolódást szeretnék. Mi nem szolgáljuk ki ezeket az igényeket, hanem válaszolunk rájuk, megpróbáljuk azokat továbbgondolni. Nehéz ez, mert elméleti szakemberként szeretném tagadni, de gyakorlati emberként tudom, hogy nem lehet, mert a színháznak azon túl, hogy művészeti feladata van, bizony van egy közművelődési, az általános műveltséget szolgáló feladata is. Ha mi nem játszunk Csehov-műveket, akkor Szatmár, Szilágy és Máramaros megye közönsége legfeljebb olvas, de színpadon nem lát Csehovot. A bérleteinkben a kötelező és választható elemek között három olyan darab mindig van, ami a drámairodalom klasszikusai közé tartozik. Shakespeare, Goldoni, Ibsen vagy Caragiale szinte mindig van a repertoárban. Tavaly a Tóték és a Sirály volt műsoron a klasszikusok közül. A mostani évad Shakespeare-darabját Bocsárdi László rendezi, ami garancia arra, hogy ez nem valamiféle poros reprezentációszínház lesz. Van két „szent tehenünk” is, amihez nem nyúlunk: ez a szilveszteri műsor és az évadzáró gála. Ilyenkor operett vagy musical kerül színpadra, természetesen szándékunk szerint az is minőségi kivitelben. Ezzel együtt úgy gondolom, a színházat nem a szórakoztatóipar, de még csak nem is a közművelődés részeként kell felfogni elsősorban, hanem a művészet intézményének kell tekinteni. Elsődleges célja, hogy művészetet hozzon létre.

– Miért vállalta oly szívesen ezt az interetnikai fesztivált, ahol a műsor jelentős része alternatív produkciókból állt? Az elméleti szakember önzése miatt, netán a közönség szoktatása végett?

– Mindkettő benne van ebben, de inkább az utóbbi a fontosabb. Egyébként az alternatív színház kifejezést nem igazán kedvelem. Mihez képest alternatív valami? Ez azt jelenti, hogy eleve viszonylagossá tesszük a létjogosultságát, mintha egy szilárd normához képest volna alternatív valami. Szerintem nem kell választani mániákusan a dolgok között. Eddig is volt művészszínházi arculat, ennek itt komoly hagyományai vannak. E színház alapítói olyan radikális művészszínházat működtettek egykor, amibe még az operett sem fért bele. Ehhez képest ma a már szinte klasszicizáló, dramatikus művészszínházat is lealternatívozzák néha. Tehát egyesek pontatlanul, szitokszóként használják a fogalmat tudománytalan, szubjektív mércék szerint, válogatás nélkül mindenre, ami valamilyen szempontból újszerű. Pedig folyamatos újítás nélkül nincs élő színház. Az ötvenes-hatvanas években például a polgári színjátszást a realista színházra cserélték le Szatmáron, találkozva akkor a város teljes értetlenségével. Harag György írja le a visszaemlékezéseiben, hogy hosszú ideig 60–70 nézőnek játszottak, de aztán később okos műsorpolitikával, minisztériumi támogatás mellett sikerült az új szemléletet meghonosítani. Csiky András vitte ezt tökélyre, aki a megteremtett alapokon kiváló művészszínházat hozott létre, és ez 1958-tól tíz éven át stabilan működött. Mi is ezt tekintjük ma alaphagyománynak. Közönségünk most is sok új és korszerű előadást elfogad, ha cserében tiszteletben tartunk néhány számukra fontos, rögzült hagyományt. Jövőre nonverbális előadást is tervezünk.

– Hogy érzi, itt a Partiumban ez a magyar nyelven működő intézmény egy „határon túli” színház?

– Ez érdekes kérdés. Nem tagadnám le azért teljesen a határok jelentőségét. Ezek feloldódóban vannak, és egyre jobbak a rajta átívelő kapcsolatok. Határ menti színházakként néha sokkal szorosabb kapcsolatban vagyunk az anyaországiakkal, mint a belső-erdélyiekkel. Debrecenben, Nyíregyházán vagy Budapesten gyakran bemutatjuk előadásainkat. De azért vannak határok, és ezek néha létrehoznak pozitív helyzeteket is a joggal panaszolt áldatlan helyzeteink mellett. Ez tranzitzóna, s nem szabad elfelejteni, hogy ez minket szerencsés helyzetbe is hozhat a két kultúra között. Ráadásul mi, akik itt nőttünk fel, mindnyájan gazdagabbak vagyunk egy nyelv ismeretével. Fontosnak tartom ezeket kimondani, mert nekünk, magyaroknak rossz nemzeti sajátosságunk az össznépi depresszió. Az pedig nem vezet sehova, ha nincs próbálkozás arra, hogy a rosszból is a jót hozzuk ki. A történelmi távlatokat nézve szinte felfoghatatlan vesztesége van a magyar nemzetnek, de sokszor a rosszból kisülhet valami jó is.

– Hogyan hat a román színház a magyarra?

– Szakmánkon belül külön szerencse, hogy a román színház jó hagyománnyal rendelkezik, és jótékonyan hat az erdélyi színházra. Nálunk ez kevésbé jelentős, hiszen mi vagyunk legmesszebb Bukaresttől vagy Krajovától. Belső nyitás viszont van: például mi alkalmaztunk először román nemzetiségű rendezőt, Sorin Militaru személyében.

– A gyönyörűen felújított épület segíti-e a tartalmi tervezésben, a szellemi megújulásban?

– Hiszem, hogy a színház nem falakból áll, hanem abból, ami a falak között történik. Ezután olyan művészeket is meghívhatunk majd, akik eddig a kényszer-játszóhelyünkre, a rossz állapotban lévő kultúrházba nem jöttek el rendezni. A szatmárnémeti közönség is bizonyára szívesebben vált jegyet egy ilyen esztétikus környezetet kínáló épületbe. És komolyan gondolom, hogy a színházépület megújulása művészi újjászületést is fog eredményezni.

Bessenyei Gedő István
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti igazgatója, egyben a Kárpát-medence legfiatalabb színházvezetője. A Babeș-Bolyai Tudományegyetemen és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen szerzett dramaturg, majd rendezői diplomát 2009-ben. Színházelméleti, alkotói munkáját párhuzamosan végzi, most írja doktori dolgozatát a romániai posztdramatikus színházról. Az általa vezetett színház Erdélyben az első helyen áll a látogatottság, a nézőszám tekintetében, emellett itt adják el a legtöbb színházbérletet is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 15., vasárnap

Erdélyiség és egyetemesség egészséges összhangja: Balázs Ferenc életművét állítja a ma embere elé az unitárius egyház

Balázs Ferenc (1901–1937), a kiemelkedő unitárius lelkész, költő, író, faluszervező szellemi örökségére összpontosít 2026-ban a Magyar Unitárius Egyház. Kovács István püspök megkeresésünkre Balázs Ferenc szerteágazó tevékenységéről beszélt.

Erdélyiség és egyetemesség egészséges összhangja: Balázs Ferenc életművét állítja a ma embere elé az unitárius egyház
Hirdetés
2026. február 14., szombat

A szegények hangszeréből hungarikum: újra hódít a citera Erdélyben

Az Alföldön ügyes kezű mesteremberek is készítették, Erdélyben tamburaként emlegették, Kodály a szegények hangszerének nevezte. Ma virágkorát éli: hungarikum lett, és egyre többen veszik kézbe. Gyermek- és ifjúsági citeratalálkozón jártunk Maros megyében.

A szegények hangszeréből hungarikum: újra hódít a citera Erdélyben
2026. február 09., hétfő

Szolgálat a rácsok mögött: reményt visz a szamosújvári börtönbe Szabó-Salánki Tibor református lelkipásztor

A börtönlelkészi szolgálat láthatatlan, mégis létfontosságú terület a lelkipásztori munkában. Szabó-Salánki Tibor református lelkipásztor a szamosújvári és besztercei börtönökben vigaszt, reményt és Isten igéjét viszi a rabok számára.

Szolgálat a rácsok mögött: reményt visz a szamosújvári börtönbe Szabó-Salánki Tibor református lelkipásztor
2026. február 08., vasárnap

Egyház és közélet határán: Kolumbán Vilmos József erdélyi püspök a reformátusság kihívásairól itthon és a nagyvilágban

„Reformátusnak kell maradnunk, a Szentírásra és hitvallásainkra építve” – vallja Kolumbán Vilmos József erdélyi református püspök. Interjúnkban Kolumbán Vilmos József a Református Egyházak Világközössége progresszív teológiai irányáról is beszélt.

Egyház és közélet határán: Kolumbán Vilmos József erdélyi püspök a reformátusság kihívásairól itthon és a nagyvilágban
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza a munkáiban – Brittich Erzsébet, Simonyifalva sokoldalú művésze

Legyen szó képzőművészetről vagy irodalomról, műveiben visszaköszönnek a természettel összhangban élő faluközösségbe kapaszkodó gyökerek, az irányt mutató népi bölcsességek, a sallangok nélküli kifejezések, a deportálást túlélők közösségi traumája.

Nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza a munkáiban – Brittich Erzsébet, Simonyifalva sokoldalú művésze
2026. február 03., kedd

Melegfronti hatásokkal érkezik az enyhébb, csapadékos időjárás

A rövid ideig tartó hideghullámot követően szerdától ismét enyhe, csapadékban gazdag időjárás várható, a nappali csúcshőmérséklet elérheti a 10 fokot. Melegfronti hatásokra kell számítani.

Melegfronti hatásokkal érkezik az enyhébb, csapadékos időjárás
2026. február 03., kedd

Miért az RMDSZ-t szorongatja leginkább az adóprés a kormánypártok közül?

Kutyaszorítóba kerültek a négypárti bukaresti kormánykoalíciót alkotó politikai alakulatok, köztük is kiemelten az RMDSZ: úgy kell elszámolniuk a felháborodott polgárok előtt a népszerűtlen intézkedésekért, hogy a döntést közösen hozták meg.

Miért az RMDSZ-t szorongatja leginkább az adóprés a kormánypártok közül?
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Gyermekkorunk ízvilága elevenedett meg a házi készítésű hústermékek és pálinkák tordaszentlászlói ünnepén

Házi készítésű hústermékek és pálinkák versenyét szervezi immár negyedik éve egy lelkes fiatalokból álló csapat a Kolozsvártól mintegy húsz kilométerre fekvő Tordaszentlászlón. A többség számára a rendezvény remek gasztronómiai alkalomnak számít.

Gyermekkorunk ízvilága elevenedett meg a házi készítésű hústermékek és pálinkák tordaszentlászlói ünnepén
2026. január 31., szombat

Lelki gazdagodás a reformáció bölcsőjében: erdélyi lelkipásztor Genfben

A reformáció genfi emlékművétől kőhajításnyira fekvő gyülekezeti házban ma is hangzik a magyar ige. A svájci városban Dániel Levente erdélyi ösztöndíjasként szolgál, amely a magyar diaszpóra számára egyszerre lelki otthon, kulturális kapaszkod&oac

Lelki gazdagodás a reformáció bölcsőjében: erdélyi lelkipásztor Genfben
2026. január 30., péntek

A hiány képei: Apáczai Csere János a kortárs művészet tükrében

Csütörtök délután nyílt meg az Apáczai 400 című képzőművészeti kiállítás a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum dísztermében. A tárlat Apáczai Csere János sokoldalú szellemi öröksége előtt tiszteleg, kort&am

A hiány képei: Apáczai Csere János a kortárs művészet tükrében
Hirdetés
Hirdetés