Érdemes és kell szavazni

– Több választási ciklus óta visszatérő trend, hogy az erdélyi magyar szavazók a román választókhoz képest kisebb arányban mennek el szavazni. Van-e valamilyen elképzelés ennek megváltoztatására?

– Becsületbeli dolognak tartom, hogy éljünk a demokratikus jogállam által biztosított törvényes lehetőséggel, elmenjünk szavazni és a magyarságot is erre buzdítsuk. A legnagyobb akadály, amibe beleütközünk, az a politikai osztályból és általában a politikából való kiábrándultság, a lesújtó közöny. Négy évvel ezelőtt Kolozsváron például a magyarságnak csupán egyharmada élt választási jogával. Ezzel szemben a magyar köz- és érdekképviselet aranykorában, a kilencvenes években éppen a nemzeti többletünk volt az, amely előkelő helyet biztosított számunkra a romániai politikai életben. Ebben a mai helyzetben kell valahogy meggyőznünk választóinkat, hogy érdemes szavazni, hogy van lehetőség a változtatásra. Ezért tartom becsületbeli kötelességemnek, hogy eljárjak a kampánytalálkozókra.

– Ön szerint mi az oka a politikából való ilyen mérvű kiábrándultságnak?

– A politikusok nem tudják megvalósítani ígéreteiket, vagy ezeket az ígéreteket Romániában nem lehet betartani. Ugyanakkor a választókkal is baj van, mert rendre olyan erőket segítenek hatalomra, amelyek nem tudtak fordítani az ország sorsán. De ezzel együtt baj van a választottakkal is, akik rendre becsapják választóikat. Mindent átsző a korrupció, és ebből a magyar pártok sem képeznek kivételt. Mondhatnám, hogy egyedüli kivétel az Erdélyi Magyar Néppárt, amely fiatal kora ellenére sem lehet érintett. Az RMDSZ-nek közben sikerült a szintén fiatal Magyar Polgári Pártot bevinni az utcájába, és Biró Zsoltnak, az MPP elnökének nyilvánosságra került a megvesztegetéssel kapcsolatos, öszödinek titulált beszéde. Összességében lesújtó a helyzet: a néppárt nem sokat nyer abból az előnyéből, hogy hozzá nem tapadnak korrupciós ügyek. Jól látható, hogy minden politikai pártot ugyanaz a közös választói kiábrándultság sújt.

– Ha az emberek egy termékkel elégedetlenek, választanak helyette mást. Vajon ez az erdélyi magyar politikában miért nem érvényes?

– Az erdélyi magyarságnak a kezdeti időszakban már volt egy hangsúlyos választása az RMDSZ-szel szemben, akkor sokan szavaztak a Magyar Polgári Pártra. Nagy erkölcsi és politikai veszteséget okozott, hogy egy újabb magyar párt bejegyzésére kényszerültünk. Ilyenformán a megosztás árnyéka vetült ránk és nem sikerült integrálni a nemzeti-polgári oldalt. Kezdettől fogva kölcsönösen gyengítette egymást az EMNP és az MPP, ami sokak szemében az RMDSZ-hez hasonlóvá teszi politikai csatározásainkat. Ilyen körülmények között kell visszaszereznünk a hitelünket, és az emberek hitét, hogy van kiút, hogy van választási lehetőség. Nem könnyű, de nem is lehetetlen vállalkozás.

– Az emberek kiábrándultságán túl ön szerint mi az oka annak, hogy a mai napig nem alakulhatott ki egy egészséges erdélyi magyar többpártrendszer?

– Az RMDSZ-nek sikerült elhitetnie a mindenhatóságát. Az egypártrendszerre berendezkedő RMDSZ elhitette, hogy nélküle fű sem nő a magyar mezőkön. Ilyenkor a tehetetlenség visszatartja az embereket. Azt mondják, hiába megyünk el szavazni, úgysem fog változni semmi. Gyakran elhangzó, lekicsinylő vélemény és vád a néppárt képviselőivel szemben, hogy eddig mit bizonyítottak. Ez eleve azért hamis érvelés, mert a román politikai rendszer nem ad esélyt a magyar politikai életben arra, hogy egészséges pluralizmus alakuljon ki. Gondoljunk legfőképpen a támogatási rendszerre. Kormányon levő vagy kormányközeli csatlósként az RMDSZ kezében van a pénz és a posztó. Innen fogva teljesen kisajátították maguknak a magyar életet, bebetonozták magukat az önkormányzatokba, a kultúrába, az iskolákba. Mindenen uralkodnak, ez egyszerűen tény. Az évi négy-öt millió euró román állami támogatás ezt a rendszert teljesíti ki. Ezekkel a támogatásokkal a román hatalom tulajdonképpen egy bújtatott korrupciónak a lehetőségét adta az RMDSZ kezébe. De mindez nem újdonság, hiszen amikor 2000-ben még a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke voltam, már úgy kezdték el osztogatni a pénzeket a gyülekezeteknek, hogy erről nem kérdezték meg a püspökség véleményét. Azóta ebből rendszer lett: vagy a román állam vagy a vele együttműködő RMDSZ osztja a pénzt helyi, területi és országos szinten. Ezzel nemcsak az egyházat, hanem a sajtót és a civil szférát is kiszolgáltatottá teszi.

– Hogyan lehet meggyőzni az erdélyi magyar választót arról, hogy az alternatívára is szavazzon, ha a többség számára egyértelmű, hogy ellenzéki polgármester nem fog pénzt kapni települése fejlesztésére?

– Érdemes volna egy kötetben esettanulmányok szintjén megvizsgálni a ritka kivételeknek számító nem RMDSZ-es önkormányzatok vezetőinek az elmúlt 4 vagy 8 évét. A ritka kivételektől, például Tusnádfürdőtől eltekintve, a legtöbb ilyen polgármesternek canossajárás volt a sorsa. Nemcsak megválasztásukkor érte őket rengeteg támadás, de végig kellett vinniük ezt a hátrányos helyzetet egész mandátumuk alatt. Többségüknek megkeseredett a lelke, az RMDSZ pedig bebizonyította, hogy nélküle fű sem nő az önkormányzatokban. Arról nem is beszélve, hogy most a választások idején a fenyegetéstől a megvásárlásig minden módszert bevetnek. Sok helyen indultak volna a jelöltjeink, de valami oknál fogva az utolsó pillanatban visszaléptek. Megfenyegették vagy megvásárolták őket. Sok esetben a néppárt ezt el sem mondhatja, mert a jelöltek nem vállalják a nyilvánosság előtt.

– Egyetlen helyen, Marosvásárhelyen van az RMDSZ-szel olyan közös jelöltje a néppártnak, amelyet mindhárom erdélyi magyar párt támogat, mégsem túl biztatóak a kilátások...

– Soós Zoltán jelöltetését én egy RMDSZ-es alibi-jelöltetésnek érzékelem. Szánalmas volt az egy-két év, amely elvezetett a mostani, marosvásárhelyi helyhatósági választásokig. Mindent meghatározott a kínlódás, a nyilvános szerencsétlenkedés, a tárgyalásnak alig nevezhető alkudozás és az RMDSZ-nek az egységtől való visszalépése. Talán most, az utolsó száz méteren mutatkozik egy valós törekvés a három párt részéről arra, hogy a marosvásárhelyi próbálkozásból mégis összejöjjön valami. Nagyon rossz irányba determinálták ezt a választást: úgy gondolom, hogy Isten különleges kegyelme kell ahhoz, hogy Marosvásárhelyen visszanyerhessük a magyar polgármesteri széket.

– Miközben idehaza, Erdélyben választásokra készülünk, Brüsszelben folyik a magyar és a román lobbi harca Románia országjelentése, az elkobzott és vissza nem adott ingatlanok, valamint a magyar nyelv- és zászlóhasználat ügyében. Rosszul áll a szénánk az Európai Unió háza táján?

– Túl eufémikus a román és a magyar lobbi emlegetése. A román lobbi tulajdonképpen egy félrevezető és félretájékoztató propaganda, hazugságpolitika. Ez a Ceauşecu-rendszer hagyományán alapuló, a világot megtévesztő kirakatpolitikának a részét képező kommunista típusú propaganda. Ebben utolérhetetlen a román politika! Csak egy esetet, a petíciók kérdését említem. Öt év alatt másodszor nyújtottunk be ingatlan-visszaszolgáltatások ügyében petíciót Lomniczi Zoltán és Antal János aláírásával. A románok folyamatosan megkeresik az egyes pártfrakciók koordinátorait, akik az elnökasszonnyal együtt eldöntik, mi kerül a petíciós bizottság napirendjére. A koordinátoroknak nem ingük, nem veszik magukra, nem akarnak konfliktust a románok és magyarok között. Kényelmetlen nekik, nem érzékelik az ügy súlyát. Annyit mégis elértünk, hogy a petíciós bizottság kikérte Románia véleményét az általunk benyújtott petícióra. A román válasz egy szégyenletes mellébeszélés a romániai tulajdon-visszaszolgáltatás tárgyában. Most megy el a válasz a félrevezető román propagandairatra. Közben kaptam egy írásbeli választ egy kérdésemre, amely a marosvásárhelyi Székely Szabadság Napján kirótt büntetéseket, a nyelvhasználatra vonatkozó dolgainkat és a zászlóügyeket firtatja. A kérdésemet visszautasították, miközben elismerték, hogy Romániának be kell tartania a diszkrimináció tilalmának szabályait. Persze, rögtön hozzáteszik: ez nem az ő hatáskörük. Kisebbségi ügyben egyértelműen áttörésre van szükség, hiszen még a hagyományos kisebbségvédelmi eszközöket sem tudjuk hatékonyan használni, és akkor még hol állunk az autonómiától.

– Jelenthet-e előrelépést, hogy az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának, a FUEN-nek Vincze Loránt személyében erdélyi magyar elnöke van?

– Az elmúlt fél évszázadban a FUEN nem igazán jeleskedett eredmények felmutatásában. A FUEN még a kilencvenes években olyan irányt vett, hogy a radikálisnak nevezett szárny kiszorult és a szervezet egyféle sóhivatallá vált. Talán most mozgolódik a szervezet, de én semmiképpen nem tartom jónak, hogy egy ilyen botcsinálta politikus, mint Vincze Loránt került az élére. Félek, hogy a Szatmári Tibor Mucuskája néven elhíresült kétes külszolgálat esete forog fenn, amely nem az ügyek tényleges megoldására irányul, hanem inkább arra, hogy az RMDSZ felmutassa: ő külpolitikai téren is aktív, cselekvő módon lép fel. Az elmúlt 25 év teljes mértékben feljogosít erre a bizalmatlanságra. Ha Frunda György nem tudott elérni semmit – ő volt az RMDSZ külpolitikai nagyágyúja –, akkor most komolyan gondolja az RMDSZ, hogy az autonómiapolitikáról lemondva új utakat kíván nyitni a kisebbségpolitikai érdekképviseletben?