
Bálint Márta színművész harminc év távollét után ma is népszerű Erdélyben
Fotó: Mediaklikk.hu
Bálint Márta színpadi játéka ma is ugyanolyan bájos és energikus, őszinte és hiteles, mint amilyen évtizedekkel ezelőtt volt, amikor erdélyi színpadokon bontogatta szárnyait és vált ismert színésznővé. A harminc éve Budapesten élő művész jó ideje egyéni műsoraival örvendezteti meg a közönséget. Nemrég Kossuth-díjjal jutalmazták életútját.
2019. május 13., 18:132019. május 13., 18:13
2019. május 13., 18:172019. május 13., 18:17
– Több mint másfél évtizede játssza Székely Jánost. Mitől ez a tartós siker?
– A vers is, Székely János is örök és halhatatlan. Az ő költészetével való találkozásom véletlenszerűnek tűnhet, csakhogy én nem hiszek a véletlenekben. Az egész 1994-ben kezdődött, amikor a Semmi-soha című verseskötetét kaptam ajándékba. Rögtön a Zene című vershez nyitottam ki, amely egészen lenyűgözött. Az akkori gondolataim teljesen egybecsengtek Székely János versébe tömörített filozófiájával. Lázasan elkezdtem olvasni a többit is. Ahogy feltárult előttem költészete, úgy erősödött meg bennem az elhatározás, miszerint önálló estet állítok össze költeményeiből. Először
Azóta bárhová mentem, ugyanazt tapasztaltam: valósággal falták Székely János sorait, gondolatait. Tavaly az Ars Sacra Fesztivál szervezői felkértek, hogy játsszam el az estet a Fesztivál keretében.
– Statisztikát vezet arról, hányszor lépett közönség elé műsorával?
– Egy ideig írtam, de túl a százötvenedik esten már nem számolom. Magyarországon kívül a nyugati magyar közösség előtt is játszottam és természetesen Erdélyben is. Székely János ízig-vérig erdélyi költő, a magyar irodalom egyik huszadik századi óriása, aki talán most, hogy születésének kilencvenedik évfordulóját ünnepeljük, megkapja azt a figyelmet, amit érdemel.
– Több mint harminc éve él Magyarországon: mennyire tartja még számon az erdélyi szakma?
Legutóbb 2016 decemberében játszottam a Marina Vlady naplójából készült, A megszakított repülés, avagy szerelmem, Viszockij című monodrámát a marosvásárhelyi színház kamaratermében. Most a Spectrum Színház meghívásának apropóján beszélgetünk, ahol a Székely János estemet zsúfolt házzal játszottam, hatalmas sikerrel. Szóval jólesik, hogy a mai napig számon tartanak, bár tudom, hogy ’89 előti távozásommal sokaknak csalódást okoztam. Kollégám és drága barátom, Hunyadi Laci, aki az Énekes madárban több mint százszor volt a partnerem, egyszer egy pesti beszélgetésen azt mondta: „Hogy voltál képes elhagyni bennünket? Ezt a lépést nem lett volna szabad megtenned!”. Mindezt nem szemrehányóan vágta hozzám, csak őszintén. Akkor nem is hittem volna, hogy a sors úgy hozza, ez lesz az utolsó találkozásunk.
Bálint Márta mintegy két évtizedig volt a marosvásárhelyi színház tagja és a közönség kedvence
Fotó: Archív
– Mellőzöttségérzés vezette a nagyszínpadról a pódiumra, vagy ekkorra érik be az ember az ilyesmire?
– Amikor Magyarországra költöztem, egyből a Nemzeti Színház tagjává váltam, amit mindmáig óriási megtiszteltetésnek tartok. Persze már húszéves pályafutás és mintegy ötven szerep állt mögöttem.
ácsorogsz a tömegben, vagy olyan feladatot kapsz, amiben nem lelsz semmiféle örömet. Én nem főszerepekre szerződtem, de azt hittem, kapok majd három vagy négymondatos szerepeket, amelyeknek mondandójuk is van. Két évig szenvedtem, aztán évad közben önként kiléptem a Nemzetiből. Akkor még nem tudtam, mit zúdítok magamra.
– Hogyan boldogult később Pesten?
– A későbbiekben sem tudtam egy pesti színháznál tartósan megkapaszkodni. Olyan típus vagyok, aki ha nem számítanak rá, szótlanul odébbáll. Családi okokból úgy döntöttem, nem hagyom el Budapestet, ahol a férjem befutott és megbecsült orvos volt. Aztán ért egy meglepetés-felkérés egy magánszínház részéről: Strindberg Júlia kisasszonyának a címszerepét ajánlotta fel Silviu Purcărete. Végül Kincses Elemér rendezte a darabot, de a szerep az enyém maradt. Nagy sikere lett az előadásnak, csakhogy a kilencedik előadás után a színház csődbe ment. És megint ott maradtam társulat nélkül… De milyen a sors,
Először nemet mondtam, mert még soha előtte nem volt előadóestem. Viszont Gergő fiam, aki hallotta a telefonbeszélgetést, azt kérdezte: „Édesanya, ezt miért nem akarod vállalni?” Végül a 12 éves fiam győzött meg, hogy igent mondjak. Még aznap visszahívtam a bécsieket, és a világirodalom gyöngyszemeiből összeállítottam első egyéni estem Újkori fohász címmel. A bécsi siker életem olyan időszakában nyitotta meg a Nyugat kapuját, amikor a pesti kultúréletet csak kívülről szemléltem. Következett egy Kosztolányi-est, aztán Lénárd Sándor-, majd Vándor Györgyi-est, utána Kenéz Ferenc versösszeállítása, végül megszületett a Székely János-estem.
– Közben sikerült visszatérnie a nagyszínpadra is?
Ezzel az előadással – amelyet Kincses Elemér rendezett – sok helyen megfordultam. Például a néhai Iglódi István vezette Pesti Magyar Színházban három évadon át szerepelt műsoron, de Svédországban is turnéztam vele, sőt, Kanadában is előadtam. Idővel az elismerés sem maradt el: amikor a Magyar Örökség-díjat kaptam, úgy méltattak, hogy műfajt teremtettem az egyszemélyes színházammal. Nem tudom, így van-e, mindenesetre mindig igyekszem úgy átadni a művet, hogy a lehető legközelebb kerüljek a nézőhöz.
– Jókai Anna darabjával olyan sikert aratott, hogy tévéjáték is született belőle. Mi áll a legközelebb a szívéhez: a nagyszínpad, a pódium vagy a filmvászon?
– Nehéz lenne meghatározni, hisz filmezni is szeretek, és a kamaratermeket is imádom. A minap egy lakásszínházban díszlet nélkül, a közönségtől mindössze néhány centis távolságban mutattam be a Székely János-estemet. Elcsodálkoztam azon, mennyire más, az eddigiektől eltérő energiák mozdultak meg bennem. Az egyik kitüntetésről már szó esett, de van még kettő, amely talán még annál is értékesebb: az egyik a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, a másik a pályámat megkoronázó Kossuth-díj.
– Meglepődött a Kossuth-díjon?
– Igen,
ami azért tűnt elérhetetlennek, mert nem tartozom egyetlen társulathoz sem. Óriási dolog, hogy ennek ellenére észrevettek, értékeltek, és megbecsülték a munkámat. Magyarországon egy dzsungelbe tévedtem, ahol ösvényt tapostam, ami járható úttá vált.
– Ön az első erdélyi színésznő, aki megkapta a Kossuth-díjat?
– Igen, az erdélyi színészek közül eddig csak Bács Ferenc és jómagam részesülhettünk e megtiszteltetésben. Ebben az is különleges, hogy pályánk során mindketten a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház tagjai voltunk.
– Ezek után biztosan meglepte, miként fogadta elismerését a marosvásárhelyi színház jelenlegi színész-vezérigazgatója, Gáspárik Attila, aki egy blogbejegyzésben a szakma megalázásának nevezte Bálint Márta díjazását.
Ez komoly?
– Igen.
– Nem tudtam róla! Ha ezt nem közli velem, lehet, soha nem értesülök erről! Nem értem a dolgot, hiszen amikor 2016. december 4-én – alig négy hónappal a Kossuth-díj átvétele előtt – a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében játszottam A megszakított repülés, avagy szerelmem, Viszockij című monodrámát, az előadás után ugyanez az igazgató pezsgős köszöntést rendezett a színpadon, és azt mondta, ekkora siker után vissza kell hívnia. Én vele akkor találkoztam életemben először, majd napokkal később a budapesti könyvbemutatóján másodszor, amelyre ő hívott meg. Mindezek tükrében meglehetősen furcsa, ahogy vélekedik. Mindenesetre a Kossuth-díj visszaigazolás nekem arról, hogy megérte küzdeni, és értéket teremteni a magyar kultúra szolgálatában.
– Hogyan emlékszik az Erdélyben töltött évekre?
– A fentiek egyáltalán nem árnyékolják be a csodálatos emlékeimet. Az Énekes madár Magdóját már említettem, de csodálatos volt a Kolozsvárról Vásárhelyre kerülő és szárnyait bontogató Kincses rendezte Csendesek a hajnalok Lizája, mint ahogy emlékezetes maradt a Hunyadi András által színre vitt Bródy Sándor Dadája is. Ebben éltem meg először a nézőtéri brávózást, mégpedig Kolozsváron. Egyébként sokat köszönhetek Hunyadinak. De ugyanolyan meghatározó volt számomra Larissa szerepe a Hozomány nélküli lányban, Estella A vörös postakocsiban, Regan a Lear királyban, Ioana a Boga nővérekben vagy Mária a Szilveszteréji álomban. Viszont azt is el kell mondanom, hogy pályafutásom legszebb és legfelhőtlenebb három és fél esztendejét Szatmárnémetiben töltöttem. Húsz és félévesen kerültem oda egyenesen a főiskola padjaiból. Az a szeretet, amivel Csíky András igazgató és a társulat tagjai fogadtak, szinte leírhatatlan. Nem csak a kollégák, a nézők is megszerettek. Amikor aláírta az átszerződtetési kérésemet, az új igazgató, Ács Alajos elérzékenyült, de én is elsírtam magam. Noha azóta kicserélődött a társulat,
Mindezek ellenére miért váltam meg a szatmári színháztól? Azért, mert Harag György hazahívott Marosvásárhelyre, ami akkoriban nagy szó volt. Gyermekkori álmom teljesült be azzal, hogy színész lettem, méghozzá szülővárosomban.
Bálint Márta
1946-ban Marosvásárhelyen született. 1968-ban végezte el az akkor Szentgyörgyi István nevét viselő színművészeti főiskolát. Pályáját Szatmárnémetiben kezdte, de három év után hazatért szülővárosába. Marosvásárhelyt 1988-ban hagyta el Budapestért, ahol kezdetben a Nemzeti Színház tagja volt. Több mint ötven fontosabb színházi szerepben és nyolc filmes produkcióban játszott. Az utóbbi időszakban egyéni műsorokkal lépett közönség elé. Gazdag pályafutásáért az évek során Magyar Örökség-díjban, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjében és Kossuth-díjban részesült.
Balázs Ferenc (1901–1937), a kiemelkedő unitárius lelkész, költő, író, faluszervező szellemi örökségére összpontosít 2026-ban a Magyar Unitárius Egyház. Kovács István püspök megkeresésünkre Balázs Ferenc szerteágazó tevékenységéről beszélt.
Az Alföldön ügyes kezű mesteremberek is készítették, Erdélyben tamburaként emlegették, Kodály a szegények hangszerének nevezte. Ma virágkorát éli: hungarikum lett, és egyre többen veszik kézbe. Gyermek- és ifjúsági citeratalálkozón jártunk Maros megyében.
A börtönlelkészi szolgálat láthatatlan, mégis létfontosságú terület a lelkipásztori munkában. Szabó-Salánki Tibor református lelkipásztor a szamosújvári és besztercei börtönökben vigaszt, reményt és Isten igéjét viszi a rabok számára.
„Reformátusnak kell maradnunk, a Szentírásra és hitvallásainkra építve” – vallja Kolumbán Vilmos József erdélyi református püspök. Interjúnkban Kolumbán Vilmos József a Református Egyházak Világközössége progresszív teológiai irányáról is beszélt.
Legyen szó képzőművészetről vagy irodalomról, műveiben visszaköszönnek a természettel összhangban élő faluközösségbe kapaszkodó gyökerek, az irányt mutató népi bölcsességek, a sallangok nélküli kifejezések, a deportálást túlélők közösségi traumája.
A rövid ideig tartó hideghullámot követően szerdától ismét enyhe, csapadékban gazdag időjárás várható, a nappali csúcshőmérséklet elérheti a 10 fokot. Melegfronti hatásokra kell számítani.
Kutyaszorítóba kerültek a négypárti bukaresti kormánykoalíciót alkotó politikai alakulatok, köztük is kiemelten az RMDSZ: úgy kell elszámolniuk a felháborodott polgárok előtt a népszerűtlen intézkedésekért, hogy a döntést közösen hozták meg.
Házi készítésű hústermékek és pálinkák versenyét szervezi immár negyedik éve egy lelkes fiatalokból álló csapat a Kolozsvártól mintegy húsz kilométerre fekvő Tordaszentlászlón. A többség számára a rendezvény remek gasztronómiai alkalomnak számít.
A reformáció genfi emlékművétől kőhajításnyira fekvő gyülekezeti házban ma is hangzik a magyar ige. A svájci városban Dániel Levente erdélyi ösztöndíjasként szolgál, amely a magyar diaszpóra számára egyszerre lelki otthon, kulturális kapaszkod&oac
Csütörtök délután nyílt meg az Apáczai 400 című képzőművészeti kiállítás a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum dísztermében. A tárlat Apáczai Csere János sokoldalú szellemi öröksége előtt tiszteleg, kort&am
szóljon hozzá!